Szatmármegyei Közlöny, 1905 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-23 / 17. szám
Nagykároly, 1905. április 23. 17. szám. XXXI. évfolyam. Szatmármegyei Közlöny ít.tjoítiit ut sr/ú-DTonn*T.VTT és MEGYEI EBDEKÜ HETILAP. ( W B7 23 Ví % \ társadalmi, szépirodalmi v 'S V if T A SZATMÁRVARMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. , V egjelen minden vasárnap, m*. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL : ho»á * l»p szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : Nagykárolyban, Jókay-utcza 2. az. Föltámadunk! Elvégeztetett! A Golgotán elcsendesült minden, az Ur eltemettetett. Testét barátok és ellenségekía nehéz sziklasirban tudták, gyűlölet és szeretet látták őt a koporsóban szenderegni. Ám, midőn az éj csendes szellője csókol- gatá szelíden a fák lombjait, midőn sötétség borulja sziklasirra, éjnek idején főikéi koporsójából a halott s mig az emberek szunnyadtak csendesen, az élet diadalt aratott az enyészet felett. S aztán Galilea örökké mosolygó egén tőikéit a nap s magasra csendült a madárdallam s a nagypénteki rettenetes, zsibongó káltás szelíd visszhangjaképen hangzott a báto- riló angyali szózat az üres sir felett: „az Ur feltámadott!“ Az igazságnak ármány feletti győzedelme; világosságnak sötétség feletti diadala; az életnek haláltgyőző hatalmának biztosítékát birjuk e három szóban: „az Ur feltámadott!“ Jöjj hát nagy igazságod erejével, kikelet varázsával te áldott, örökre áldott husvét ünnepe! Jertek kikeletnek lágy fuvalmai s hozván fakadó rügyek illatát, ős cédrusok balzsamos lehelletet, súgjátok meg fáradt szivünknek, hogy az Ur éltető ereje ma is kifogyhatatlan s megújító kegyelme végtelen. S ha a természet nagy temploma, megtelt köröttünk az ujélet zsongásával, a föld jó illattételének fűszeres párázatával: napkelet szellői ti súgjátok meg nekünk, hogy mindez nem a mezőknek illata, hanem az Urnák ama lehellete, a mely amaz első, nagy husvét reggelére életre ELŐFIZETÉSI ÁRAK . ágész évié 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyhazak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.-=* Egyes szám ára 20 fillér. m=kölié a sírboltban aluvót s gyászos Nagypéntekre örvendetes föltámadást hozott. Sajó, Mohács rónáiról, s az aradi gyászos Golgotáról fujdogáló szellők mondjátok el nekünk e husvét reggelén, hogy mi is feküdtünk már az enyészet karjaiban, zsarnoki hatalom sötét sziklasirjában. „S a sirt, hol nemzet sülyed el, népek veszik körül s az ember millióinak szemeben gyász könny ül.“ 0 úgy volt csakugyan ! Egész világ azt mondta ránk: A magyar nép meghalt és nem kel fel többé ! De mikor odajöttek sírunkhoz a népek, akkor kivillant előttük a húsvéti angyal fényes tekintete, fénylő gyolcs ruhája és újra megzendült hatalmas szózata: „mit keresitek a holtak közt az élőt ? Nincsen itt a magyar nemzet, föltámadott!“ Ti névtelen hősök jeltelen sírjáról fujdogáló szellők, tavaszi fuvalmok, mondjátok el nekünk, hogy úgy volt csakugyan. Szélben erősödtünk, tűzben nemesedtünk, Istentől küldettünk s a szabadság napja első sugarára, bárhányszor megölnek újra feltámadunk. Te husvét ünnepe, dicső feltámadás diadalmas napja a magyar nemzetnek ezt hirdessed mostan! Vjlaky Mikló v. A Nagykároly—somkuti vasút. A helybeli másik lap már szóvá tette a Nagykároly —somkuti vasút igazgatóságának azt a felháborító intézkedését, hogy az üzletvezetőséget városunkból Gilvácsra helyezte át. Mindenesetre nagy sérelem ez Hirdetések jutányos áron kösöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. városunkra nézve, mert a város annak idején oly feltételek alatt szavazott meg 60000 korona segélyt e vasútra, hogy az üzletvezetőség székhelye Nagykároly legyen. Ha tehát a társulat nem tartja meg azt a feltételt, esetleg még perrel is lehet kényszeríteni arra, hogy tegyen eleget elvállalt kötelezettségének vagy fizesse vissza a 60,000 korona segély összeget. No de hát erre az üzletvezetőségnek az a védekezése, hogy az üzletvezetőség tagjai azért nagykárolyi lakosok maradnak és naponkint kiutaznak Gilvácsra hivatalos teendőik elvégzése végett, szóval a város forgalom tekintetében nem vészit semmit ez újítással. Kénytelen vagyok ezzel szemben egyet-mást elmondani azon terhes szolgálatról, a melyet ez az ujitás a vasúti alkalmazottakra ró, valamint rámutatni arra, hogy a vasút igazgatásában bizonyos önkénykedés és az ügykezelésben rendetlenség uralkodik. Ez a vasút, reánk nagy károlyiakra nézve, már vele született szépség hibába jött a világra, a mikor azért, hogy ne kellessék egy vashidat építeni, nem vezették be a városba, hanem csak Gilvácsig építették ki. így aztán nem hogy a város érdekeit előmozdítaná, de az erdődi járásnak szomszédos vidékéről is a forgalmat mesterségesen Szatmárra tereli. így aztán nem csodálkozunk azon, hogy nem nagy jövedelmet hajt és mindenáron redukálni akarják az üzleti kiadásokat. Csakhogy nem ott kell kezdeni a takarékosságot, hogy az üzletvezetőséget Gilvácsra vigyék és az alkalmazottakat ezzel megnyomorítsák. Ugyanis a tisztviselőnek mindennap korán reggel ki kell menni Gilvácsra az irodába és csak este térhet vissza családjához. Tehát mindennap Gilvácson kell ebédelnie és igy ha családos, ezzel a családfőnek külön kiadást okoznak, esetleg, ha nem telik külön ebédre, csak estefelé juthat övéi körében valami meleg ételhez. Hát ez valóságos embertelenség, az alkalmazottak kizsákmányolása a tőke javára. Mert más ipartelep is megcsinálja azt, hogy alkalmazottjait az ipartelepre, a mely esetleg távol van T A C Z A. A hermelin. Irta : Bandisz Jenő Lassankint megszoktam a vidéki életet abban a kis városban, a hová hivatásom elvezérelt. Az ismerkedés hamar ment. A czimborákkal, a fiatalsággal egy pár nap alatt ismeretséget kötöttem az egyetlen vendéglő azon asztalánál, a hol a garson urak étkeztek. A pajtások pedig az első kaszinó estélyen bemutattak minden olyan mamának és leányának, a kik a társaságban számot tettek. A nőket, férfiakat egyaránt kellemesnek, intelligensnek találtam, szóval nekem való társaség körébe jutottam, a hol csakhamar otthoniason, kellemesen éreztem magamat. De minél rohamosabban haladtam az ismerkedésben, az emberek és körülmények megismerésében, annál inkább szembeötlöttek a kis városi élet árnyoldalai is. Hiába, már bizalmasan, nagyitó üvegen nézhettem a város képét s igy csakhamar észrevettem azon a szeplőket, apró ránczokat, kellemetlen vonásokat. A legkellemetlenebb vonása volt a város társadalmi életének az emberszólás, a pletyka. Mint minden kis város unalmas életében, ott is mindenki többet törődött a más, mint a maga dolgával. Mindenki tudta, avagy tudni vélte a más viselt dolgait, családi és egyéb körülményeit. Szóval az egyeseket érintő eseményeket szorgalmasan kutatták s ha hiányosak voltak az értesítések, jóakaratu fántáziával kitoldották. így ha valami muri volt, valami feltűnést keltő esemény adta elő magát, valami botrány történt az elmúlt napon vagy éjjelen, arról már reggel avagy legkésőbb a nőtlenek asztalánál délben már részletes tudósításokat lehetett szerezni a Morgenblattból, a mint mi elneveztük a napi pletykát, hirhordást. Kezdetben nem sokat törődtem a kis városi élet ezen ferde kinövésével és ezt az emberszólást, a város Nagy Galecttóját csak akkor utáltam meg, a mikor Csobay Zsófi esetét meghallottam. Már rég feltűnt nekem a vasárnapi 11 órás misén az a szép nyúlánk leány, Csobay Zsófia, a ki rendszerint egymagában jött a templomba és egymagában tartott hazafelé. Ez a magányosság, elszigeteltettség is szemembe ötlött. Már tullehetett a 30 éven, de azért valami magasztos szépség, kellemes és mégis büszke szomorúság ömlött el egész lényen. Arczán már a szépség hervadásának nyomai mutatkoztak, de azért aranyszőke haja, sötét szemei, arczának szobor szabályos vonásai, karcsú termete olyan összhangot képezett, a mit szépségnek neveznek. Beh kár érte, gondoltam magamban, hogy ez a kellemes, remek nő olyan gőgös, olyan zárkozott. Mindég remek szabású, gazdag díszítésű fekete ruha tapadt szobor termetéhez. Úgy látszik gyászol valakit. Vájjon kit ? Mikor az egyik pajtáshoz kérdést intéztem ez irányban, meglepő választ kaptam. Önmagát gyászolja Zsófika, volt a rideg, czinikus válasz ő már meghalt a világra nézve. Hiába szép, gazdag, önmaga ura, nincs joga többé ahoz, hogy szerétéiből az oltár elé vezessék ! És azután megtudtam még többet is róla, egy egész szomorú regényt. Még 8—10 év előtt ünnepelt, felkapott, körülrajongott szépség volt. Csakhogy ezt a fejedelmi szép, büszke leányt nem lehetett egykönnyen meghódítani. Akadt mégis egy irigyelt fiatal ember, ép az én prin- czipálisom, Gáthy Ernő. Vagyonos fiatal ember volt, szép állással, mert alig végezte el iskoláit, már is kir. közjegyzőnek nevezték ki családi összeköttetései révén. Úgy összeilletek, úgy szerették egymást. A nemes büszke lelkek már készültek frigyre is lépni. De más volt megírva abban a szeszélyes fejezetekből álló sors könyvében ! Az esküvő előtt két héttel a kis város lakói szenzácziós eseményre ébredtek. Gáthy, a vőlegény hajnalban lelőtte párbajban Soós Tibort, a ki szintén udvarolt Zsófinak, mindennapos volt egy időben a házuknál. Hogy a leány volt a végzetes párbaj oka, igazolta az, hogy a frigy azonnal felbomlott. A vőlegény visszaküldte a jegygyűrűt. Csakhamar azután botrányos részletek derültek ki. Mikor Gáthy provokáltatta Soóst, egyik fél sem árulta el a párbaj okát még a segédek előtt sem. Nagy titok lehet az, amire a kölcsönös lovagiasság ilyen sürü fátyolt borit! Kiállottak férfias bátorsággal. Gáthy halálos gyü- lölséggel, Soós megadó nyugalommal. A másik pillanatban Soós vére pirosra festette a reggel harmatos füvét. Ekkor az történt, mint később az egyik orvos elárulta, hogy midőn Gáthy elesni látta ellenfelét, hozzá rohant s letérdepelve, úgy kérte mint az istent szokás: — Azt állítottad, hogy Zsófi ártatlan ! Magyarázd meg hát a rejtélyt, mensd meg a becsületét, az én boldogságomat! De hasztalan rimánkodott Gáthy. Nemes ellenfele már nem tudott szólani. Csak gyöngéd, bocsánat kérő pillantást vetett megölőjére, mialatt köny csordult ki a haldokló szeméből. Kezét görcsösen Gáthy szive tájára tette s a másik pillanatban kiszenvedett. Ettől a naptól fogva a város büszkesége szépsége, Csobay Zsófia erkölcsi halott volt. Önként száműzte magát a társadalomból. Értesítés. Női- és férflruha-raktáramat, úgyszintén férfiszabó-üzletemet május hó 1-én a WEISZ LAJOS jelenlegi üzlethelyiségébe, a Központi Takarékpénztár szomszédságába helyezem át. Szaloó KZálrrLán«
