Szatmármegyei Közlöny, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1903-11-08 / 45. szám
Nagykároly, 1903. november 8. ■^=5- szám. ________________XXIX. évfolyam. A SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. *=SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL : hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : M agy kár olybán, Oókay-utcza 2. sz. A leégett láp. A vészharang kongása rémesen zúgta be az egész országot, jelezve a láp égését; egyik tudósítás felülmúlni igyekezett a másikat mesés híreivel, melyek legtöbbször a képzelet visiói voltak: és en nyugodtan szemléltem, százados lápi réteg felett épített hajlékomból a messze távoli határon feltörő óriási füslfel- leget, mely nappal mértföldekre elterülő szörnyként terült el a szomszéd községek felett, sőt nem rémitett meg az éjjeli lángtenger sem, mely hatalmas tüzokádó sárkányokat czikáz- tatott végig óriási hosszúságban a száraz avar s kiaszott vetemények felett. Nem uj jelenség volt az emésztő elem : a tűz szilaj harcza, az előtt, ki évtizedeken keresztül gyönyörködött ádáz tusáiban. Két hatalmas elem vívott itt évről évre élet-halál harczot: a tűz és a viz, mindenik a másik ellen tört, hogy a nagy lápot hatalmába keríthesse. Századokon át egyenlő erővel folyt a küzdelem, teljesen legyőzni nem volt képes egyik elem a másikat, a viz, mint fedező paizs, megvédte a lápot a tűz ellen s a csudás növényvilágot s a tömérdek szárnyasokat, vizi állatokat táplálta önvérével. Az emberi tudomány beleavatkozott a harczba. Hasznot remélve, a lápról eltolta védő paizsát a vizet; lecsapolta, kiszárította az egész területet s a mit a költői lélek sejtett, de a miről legtöbben csak most győződtek meg: a másik hatalmas elemnek, a tűznek oda dobta a lápot ! Megfeledkezett a tudomány, nyerészkedő buzgalmában a harczoló felek egyikéről a tűzről, mely ellen védekezni nem tartotta szükségesnek. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évié 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.-s* Egyes szám ára 20 fillér. *8sHirdetósek jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el.______________ A viz lassankint les-'orult a harcztérről s a másik elem, a tűz, csak az alkalmas időt várta, midőn felléphet a győzelem biztos reményével. Segítő társa volt a huzamos szárazság, mely hónapokig készité a terepet, elpárologtatva a még meglevő vizrészeket a talajból s kóróvá aszalva a dúsan íejlődő veteményeket, a közötte sűrűén felburjánzott élősdi növényekkel. A tűz megkezdte harczát, aknamunkával. Egy szikra könnyelműen beledobatott a lápba s heteken keresztül jelezte a déli szél a senyvedő talajégést, melynek fojtó bűze elárulta messze távolba a vészt. Mindennapi jelenség a fojtó bűz, a talajégés, a kinek a földje ég majd körülárkolja s a többi nem gondol vele. Sőt a kié égett, az is csak a maga mesgyéjét védte, a szomszédé éghetett tovább. így volt ez, igy van ma is. Rendes körülmények között nagyobb kár nem is fordult elő. Hanem'jött a tűz másik segítő társa a szél, ez felélesztette a hetekig lappangó tüzet s roppant gyorsasággal végig száguldott vele a száraz avaron s lángtengerbe borított nehány perez alatt száz meg száz hold területet s egyszerre *tiriásk felületen kiterjesztette a dúló harcz szinterét. Még ekkor sem siettem a közeibe, tudtam, hogy ott emberi erő keveset segíthet már, a mit a tűz elfoglalt, ott csakis a viz, ez a másik elem menthet meg valamit. Csendőr fedezet alatt a szomszédos községek ezrei kivonultak, megérkeztek utászok, katonaság, hányták vasárnap, köznap a védő árkokat szakértői felügyelet és terv alapján. Hadd csinálják! Hanem mikor egy jó eső alázuditotta viz cseppjeit, akkor már kezembe vettem séta pálezámat, oldalomra akasztottam vadásztáskámat, megtöltve élelmi szerrel s elindultam barangolni a nagy vész színhelyén, a lápon. Előre elképzeltem, mily gyászos hangulat Vesz erőt rajtam, midőn azokon a kedves helyeken, hol egykor az érintetlen természet szűzies szépségében elmerengve gyönyörködtem, nem fogok egyebet találni vöröses hamunál. A nagy erővel készített keskeny árkok jeleztek a védelem határvonalát s a tűznek martalékul feladott területet. Bátran mentem az elégett terület közelébe. Itt-ott még füstölgött néhány zsombék, de csak ritka helyen érte el az égés a védő árkokat, kialudt az árok nélkül is. Sőt a tűz által elborított területen is jókora darabok érintetlenül maradtak. Hogyan lehetséges ez ? Egyedül lévén, minden eszköz és segítség nélkül, nem vállalkozhattam, hogy a hamu rétegen behatoljak s esetleg kitegyem magamat annak a veszélynek, hogy a mélységben rejlő tüzes zsarátnokba sülyedve, ott leljem tűz halálomat! De a fenti jelenség is következtetni engedi, hogy ott, a hol el nem éghetett a talaj, a tűz régi harczfelére, a vizre talált. E mellett gyanús volt előttem az, hogy a teljesen elégeti terűiét is csak kevéssé horpadt be, már pedig ha 100—150 cm. mély laza réteg hamuvá ég, valószínű, hogy 50—60 centiméterre sülyed le. Több helyen, az égés szélein, botommal felturkáltam a hamut, s alatta nedves lápi réteget találtam, ott is, hol még füstölgött. Reményiem, hogy a kiknek inkább érdekűkben áll, megvizsgáltatták már az elégett talajt s valószínűnek tartom, hogy a lápi őserejü humus sehol, vagy csak ott égett egészen el a szikes agyagig, hol nagyon vékony volt s teljesen átszáradhatott. Vizsgálódásomat, ily T A K < ' Z A. Gyilkos a várban. Est szürkület után a komáromi öregvár előtt elterülő angolkerten egy különös kis öreg ember kullogott keresztül a vár kapu felé. Alacsony, zömök, szélesvállu, de puposhátu s görbevállu emberke volt, szürke ruhája dib-dáb módon lógott rajta, szemére húzott kalapja alól jóformán csak a piszkos szürke szakálla látszott ki. A lábán valami papucsfélét hordhatott, mert a lépése nem kopogott, csak a porond csikordult meg néha, meg az avar-levél zörgött, amint lomhán emelte a lábát. Az az óra már elmúlt, ameddig a közönség szabadon járhat kelhet az öreg váron keresztül, a várkapu előtt ott állt az éjszakára kirendelt bakaőrszem, szuronyos puskával a vállán. Amint meglátta a közelgő, szürke alakot, rákiáltott : — Állj, ki vagy 1 Az öreg egykedvűen kullogott tovább, egyenesen a kapu felé. A baka erre szabály szerint lekapta a puskáját s egyet lépve előre mégegyszer rákiáltott a közelgőre : — Állj, ki vagy ! Az öreg változatlan egykedvűséggel lépett előre még egyet. Ott állt már egészen szemben a bakával s mielőtt az harmadszor is rákiálthatott volna, kinyújtotta kezét a puska csöve felé ... II. Éjfélkor az őrjárat, amely a felváltást végezte az öregvár sétatér felől levő kapuja előtt álló őrszemet arczczal a földön fekve találta. A járatvezető hadnagy megdöbbenve lépett oda hozzá s megrázta. A baka nem mozdult. Kiderült, hogy a bakának jó oka volt nem mozdulni: a feje hátul kásává volt összezúzva valami irtózatos csapással, amely a csákóját is végig kettérepesztette. Mellette ott hevert a mannlicherje, annak az agya csupa vár, meg agyvellő, azzal sújtották agyon. Az eset óriási feltűnést keltett az egész várban. Hogy volt lehetséges, hogy a baka nem lőtt mikor látta, hogy valaki ellenséges szándékkal közeledik feléje? Es micsoda erejű embernek kellett lenni annak, aki képes volt kezéből kiragadni a puskát, még mielőtt lőhetett volna? Ki volt a baka gyilkosa, honnan jött, hova lett s mit akar ? A szegény baka rémes halálának a szenzacziója még el sem csillapodott egészen, a mikor újabb iszonyú gonosztett hire riasztotta fel a várat. A nagy várudvaron kis kertek egyikében kora hajnalban megint halva leltek egy bakát. Ezt is rettenetes módon gyilkolta meg, valami gonosztevő. A torka egészen keresztül volt harapva, a felső testéről rongyban szaggatva le a ruha. Bár ez az újabb gyilkosság a végrehajtása módjában egészen különbözött a másiktól, az orvosi vizsgálat mégis konstatálta azt a tényt, hogy ennek a végrehajtásához is óriási, szinte emberfeletti erő volt szükséges. S ebből azt következtették, hogy az újába gyilkosságot is az előbbinek tettese követte el. Valamint kétségtelen volt az is, hogy a gyilkosnak benn kell tartózkodnia a várban, mert a vár közepén elkövetett gyilkosság felfedezése pillanatában rögtön elrendelték az összes kapuk bezárását s mikor a hajnal reggelre fordult, nem nyíltak meg a kapuk sem az átjáró közönség, sem a várból kikivánkozó bakák számára. S megkezdődött a vár átkutatása Kikerestek minden kazamatát, átkutattak pinezéket, padlásokat, távházakat, bejárták a mély várárkokat s a magas, elhagyott bástyatetőket, de sehol idegen emberre nem találtak. A vár titkos folyosóit, cziszternájának a levezető csöveit is bejárta egy bizottság . . . sehol semmi. A gyilkos vagy mégis elmenekült, vagy pedig — katona. De még csak gyanúba sem tudtak venni senkit, mert az öregvárban benn tanyázó s amúgy is csekély- számú katonaságban mindössze három olyan legény volt, akiből kilehetett — de csak igen nagy képzelő tehetséggel, — nézni akkora irtóztatos erőt, amekkorára a két gyilkosság elkövetőjének okvetlenül szüksége volt. Az a három legény pedig véletlenül mindegyik olyan jóra való, becsületes tisztességes fiú volt, hogy még a légynek sem vétett. A titok maradt titok, de elkövetkezett a nap, amely véresebbre festette. Sámson Gáspár, a negyedik század egyik legdaliásabb altisztje egy nap eltűnt. Csak harmadnap találták meg a holttestét a vár egyik legelhagyottabb részén, a Vág felé eső bástyák leg- magasabbján. A teste össze volt roncsolva, a ruha leszaggatva róla. S a hatalmas nagy ember be volt gyömöszölve egy szűk falhasadékba, olyan erővel mintha gőzkalapácscsal verték volna oda be. Megint olyan körülmények, amelyek a gyilkos rettenetes erejéről tanúskodtak. Ez a harmadik gyilkosság aztán a legenergi- kusabb rendszabályokra kényszeritette a várparancsnokságot. A várkapuk éjjel-nappal zárva maradtak ; egyes őrszemet nem állítottak ki többé, hanem mindenhová legalább három embert, azonkívül pedig egész éjszaka külön őrjáratok czirkáltak nemcsak benn a várban, hanem a vár körül is, az árkokban és a sán- ezokban. Hiszen rettenetes, elképzelhetetlen dolog volt az, hogy egy várban, olyan helyen, ahol csupa fegy- verkezü ember lakik, ahol mindent a legélesebben megfigyelnek, egy elvetemedett gazember igy, titokban felfedezetlenül garázdálkodhassék. III Az a külön őrjárat, amelyet Lóránthy hadnagy vezetett, esti tizenegy órakor kijött a fokapun s balra
