Szatmármegyei Közlöny, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1903-10-18 / 42. szám
Nagykároly, 1903. október 18.-42. szám. XXIX. évfolyam. A SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. HNM MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL : hova a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : A agy kár olybán, Jókay-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évié 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.-=s Egyes szám ára 20 fillér, itsHirdetósek jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. Úri sport Szemere Miklósnak, az ismert, kiváló sportmannak pusztaszentlőrinczi lövőházában a tavasz óta nemes sportnak hódolnak. Hazai és külföldi czéllövők versenyeztek ott egymással már két ízben is Szemere Miklós protektorátusa alatt. Az egyik verseny a tavaszszal volt, a másik a közelmúlt hetekben. A czéllövő versenyek meghonosításának eszméje egészen Szemere Miklósra vall. Érdekes az eszme is épen úgy, mint a megteremtője. Szemere Miklós a mi kis társadalmi életünben kiváltságos ember. Kétségtelenül termékeny elme, akinek eszméi vannak s akinek módjában áll, hogy eszméit azonnal meg is valósíthassa. Az utóbbi tulajdonsága kétségkívül a a jelentősebb. Mert Magyarországon nagyon sok a termékeny elme, azonban az eszmékben való produktivitás a reális kivihetőség eszközeinek hiánya miatt legtöbbször meddő. Épen ezért a becsülés kellő mértékével kell mérnünk az olyan embert, mint Szemere Miklós. Olyan ország vagyunk, a melynek még szüksége van meczenásokra. Társadalmi életünk nélkülözi azokat az intézményeket, amelyek szervei lehetnének egy szétágazó lejlődésnek. Azok az emberek, akik akármiíy czimen vezetői a társadalom életének, talán elfoglaltságból, talán kényelemszeretetből, vagy más valamilyen okból nem tekintik küldetésnek kiváltságos helyzetüket, pedig a nagy tömegek ösztöneben van, hogy nem mozdul meg addig, amig arra impulzust nem nyer. Szemere Miklósnak tehát megvan az a kétségtelenül nagy előnye a társadalomban vezető szerepre hivatott barátai fölött, hogy ő érzi annak a szükségét, amit az ő elŐKelő világában mások nem éreznek, érzi, hogy társadalmi helyzete, körülményei kötelezik valamire. És ennek az érzésnek a hatása alatt Szemere nevével sűrűn találkozunk a társadalmi élet ama perifériái között, ahol otthon van : a sportvilágban. ✓ A czéllövő verseny eszméjének, mint társadalmi intézménynek, értékét ma még nem lehet megállapítani. A czéllöves mai formái közt még úri sport s mint ilyen nem is általános értékű. Valószínű, hogy nem is válik azzá. Olyan fajtája a sportnak, a melynek nincs meg a köznapi praktikuma. Hanem mint úri sport is, van olyan érté kés, hogy intézményoyé való emelése gazdagodást jelent. Gazdagodást tanulságaiban, amelyekre mindig alkalmunk nyílik, valahányszor valamely sportág művelésében összemérjük képességünket a külfölddel. A második nemzetközi és országos czéllövő verseny, amely a múlt hetekben zajlott le, szintén gazdag volt tanulságokban. A külföld gyakorlottabb a czéllövésben, mint mi. Ne restelkedjünk miatta. A czellövést sportként meg nem üztük idáig idehaza. Valamikor a szittya-ősök nyilai ellen litániákat énekeltek a jámbor szlávok és germánok, ajfßi rna, úgy látszik, jobban tudnak hiyilaztii, -mint mi, az ősök unokái Nem nagy veszedelem. Tanulékonyak vagyunk és bizonyos, hogy azok a sportemberek, akik a második nemzetközi és országos czéllövő versenyen a háromszáz méter lőtávolságra kiállított fehér táblák fekete köreibe csak elvétve tudtak beletalálni, rövidesen már győztesei lesznek a czéllövő versenyeknek. Mert ez úri sport s a természetünkben van, hogy szeretünk urak lenni. ecsfedi-láp égése. napunk műit szárhában megemlékeztünk már azon nagy tűzvészről, a mely a nagy költséggel kiszárított ecsedi-láp területén ütött ki s óriási mérvben pusztított. Hála az égnek, azóta a kétrendbeli cső és a kirendelt munka erő gátat vetett a föld égésének, úgy hogy ma már, kivéve valami óriási vihar esetét, azt mondhatjuk, hogy lokalizálták a bajt. A tűz, mint emlittettük is már, a Halmos tanya közelében keletkezett. Ez tudvalevőleg gróf Károlyi Sándor tulajdona, a ki a tulajdonát képező 2000 holdból csak 500 holdat tett eddig müvelhetővé és feles munkásokat telepitett oda. — Ezek gazdálkodtak ott, s valószínű, hogy az ő vigyázatlanságukból keletkezett a tűz. Különben hir szerint a láp több pontján már hetek óta voltak égések. Az egyes tulajdonosok nem törődtek vele, hozzá voltak szokva ahhoz, hogy a lápon, az igaz mikor még a viz uralkodott, a nádzsombékok leégetése napirenden volt. Szóval cons- tatálható az egyesek részéről az, hogy nem törődtek a szórványosan előforduló apró égésekkel és nem vették számításba azt, hogy a 3 hónapi szárazság alatt kiszáradt a láp földje is. Ekkor jött a szerdai óriási vihar, a mely a lapangó tüzet felszínre csalta és villámsebességgel vitte tovább a zsombékok, a tengeri kórók és széna boglyák között. A szél először Börvely és Kaplony felé vitte a tüzet, majd megfordult Tyúkod és Ura felé. Ekkor égett el az a négy ember a börvelyi határban es ekkor éjjel telepítették ki a Halmos tanyaiakat. E napon leégett báró Uray Kálmán Polyvás és Kálmán tanyája, nagy csürjével együtt és a báró igen sok letakaritott terménye. E napon nem lehetett emberi segítségről beszélni, mert a szél, mint valami láva folyamot vitte tovább a tüzet. Tehát jóformán egyszerre égett a börvelyi, tyukodi határ és Halmos-tanya tájéka. A Halmos tanyához vezető úgy nevezett Tibor utón nem tudott Gőnyey István főszolgabíró és Wieser szakaszmérnök segítséget nyújtani a Halmos-tanyaiaknak, mivel az utón keresztül csapott a láng és a füst elviselhetetlen volt s igy voltak kénytelenek éjjel Ecsed felől megközelíteni a tanyaiakat, a mint azt múlt számunkban már megírtuk. T A 1^ C Z A. Rossz üzletek * Irta : Steinkogler János. Nagy famíliából származtam. Az apám sülklapper (zsidó harangozó) volt Tor- nóczon s anyám a leghíresebb libatömő asszony. Az ő keze alatt hízott liba sohasem lett tréfli. Nem a saját libáit tömteanyám, mert ahoz nekünk nem volt elegendő pénzünk, hogy libát vehettünk volna. Modos héberekhez járt sorrol-sorra egy kis alamizsnáért libát tömni. Testvérkém annyi volt, hogy a mikor egyszer nagy takarítás alkalmával az adóvégrehajtó néhány párnát vitt el, fel se tűnt, hogy a párnák közt szendergő kis Jidele is a községházához került. Szegények voltunk, de . . . rosszul is éltünk. Ünnep volt az nálunk, mikor ludaskását ettünk. Ludaskása! Mikor a gazdag emberek libapecsenyét ettek, anyámnak juttatták a liba talpát, nyakát, fejét, torkát. Ezeket főzte össze anyám egy kis tengeri kásával. Az öregeknek jutottak a liba részei, nekünk a kása : ez volt a mi ludas kásánk. Nekünk gyerekeknek^ korán kellett a kenyérkereső pályára lépnünk. — Én egy divatárukereskedésbe kerültem tanulónak. Közgazdasági tevékenységem elég jól szuperált. Még nem voltam tiz esztendős s már két forintot gyűjtöttem össze. Hogy mi módon? Azt ne tessék kutatni, különben elárulom magam is : lassacskán összelopogattam a pénzt. Büntetés azért nem érhet; a dolog már régen elévült. 'Mutatvány szerzőnek ,,Truby meséi“ czim alatt most megjelent kötetéből. Mikor a pénz a zsebemben volt, igen kellemetlen helyzetbe jutottam. Egy kicsit furdált a lelkiismeret is ; mert magam sem tarthattam valami tisztességes keresménynek vagyonomat. Aztán féltem a pofonoktól is, a melyek okvetlen kijártak volna, ha a csalafintaság kiderül. Végül a legnagyobb gondot az okozta, hogy mibe fektessem én a rengeteg summát. Nem jól éreztem magamat és minden áron szabadulni szerettem volna kincseimtől A dolog nagy nehezen sikerült. Egy szombaton összekerültem Bumi és Suli kar- és kortársaimmal. Közöltem velők, hogy micsoda pénzes ember vagyok én s az ő segitségökkel aztán mégis csak elfogyott a pénz. Először is három iteze pattogatott kukoriczát vásároltam. Sokáig tartott, a mig elfogyott, de három krajezáron mégis túladtam. Mit csináljak, — mit csináljak a többi pénzzel ? még mindig szörnyen nagy összeg állott rendelkezésemre. Egy ezukrázda kirakatából ingerlőleg integetett felénk a „fagylalt" felírás. Fiuk vegyünk fagylaltot, mondom én. Jó lesz biz az, mondták ők s beléptünk. Sohasem volt egyikünk sem ezukrászdában, a mi nyalánkságunk non pluszultrája volt, ha kis krumpli- czukorral delegálhattuk magunkat és igy majd leroskadtunk a gyönyörtől, a mikor a sok édességet megláttuk. Álmélkodásunkból a ezukrászleány zavart fel, a ki art a volt kiváncsi, hogy mit akarunk. Fagylaltot kérünk. Milyent ? Kérdezte. Püff neki! Mit tudtuk mink azt, hogy micsoda a fagylalt. Lehetett az felőlünk sorsjegy, dráma vagy akrobata is. Azt mondtam tehát, hogy akármilyent csak sok legyen. Elmagyarázta aztán a járatlanságunkon mosolygó frájla, hogy többféle fagylalt van. A magyarázattól egy cseppet sem lettünk okosabbak, de nekünk nem is az kellett; a sábesztojás, csólent és pattogatott kukoricza után nem is az volt a czélunk, hogy fagylaltot együnk, a miről azt sem tudtuk, hogy mi fán terem : a pénzemen szerettem volna túladni. Végre abban ^állapodtunk meg, hogy hat darab fagylaltot kértem. Én tudniillik a magyarázat után is mindig azt hittem, hogy a fagylaltot darabszámra árulják, mint például a sós pereczet vagy a szivart. A kisasszony aztán avval vetett véget a tanakodásunknak, hogy elénk tett három nagy fagylaltot. Mondhatom, hogy megijedtünk, a mikor megtapogattuk. — Mindegy : hatvan krajezárnak a nyakára hágtunk. Hogy a többi pénzt is elpuczolhassam, vásároltam tiz „Friss Ujság“-ot, vettem aztán még egy skatulya bajuszpedrőt, egy egérfogót, három rákot, egy habverőt s egy tányér kocsonyát. Na végre ! Hála Istennek nem maradt egy kraj- czárom sem. Ez üzletkötésekkel sok idő telt el. Vége lett a sábesznek. De most már az ütött szeget a fejembe, hogy mit csináljak az áruimmal. Korán megnyilatkozó leleményességem segített ezen is. Az egérfogót a háziasszony szoknyájába, a habverőt az első segéd nadrágjába dugtam, a rákokat a főnökné ágyába rejtettem, a kocsonyát a főnök ünneplőjében helyeztem el s a bajuszpedrőt a szakácsnénak adtam. Na ! Tessék elképzelni, hogy mi volt az eredmény ! A Rákok úgy elbújtak, hogy a rákszem sem látszott belőlük, a vén segéd nem győzött azon eleget csodálkozni, hogy ugyan micsoda furcsa dolog került a nadrágjába, a kisasszony az orromat dugta az egérfogóba, a főnök megpofozott s a szakácsnő belém szeretett. A kereskedői pályámnak ezzel vége szakadt. Pusztulnom kellett a háztól; de utánam jött a szakácsnő is, a kibe szukezesszive én is belészerettem.
