Szatmármegyei Közlöny, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1903-05-17 / 20. szám
Nagykároly, 1903. május 17 20. szám. XXIX. évfolyam Szatmármegyei Közlöny TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ^ és VEGYESTARTALMU HETILAP. SZATMÁR VÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE. HN« MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. *mSZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL : hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : y agykár olybán, Jókay-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.-s# Egyes szám ára 20 fillér. *=Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. Ünnepet Rákóczinak! „A mi nagy, legyen az bármi, szivei és lelket érdekel, s hatása századok múlva is kiemel a mindennapi élet parányiságából. És ily kiemelkedések nélkül sem egyes ember, sem nemzet a történetek sorában állásra méltó nem lehet s azért mi szükségesb, mint az alkalmat reájuk híven keresni és használni.“ így elmélkedik Kölcsey Ferencz, midőn a nemzeti emlékek tiszteletére serkenti nemzetét. S igaza van, mert kötelességünk a nemzeti emlékeket ébren tartani, nehogy feledésbe merüljenek. Kötelességünk a nemzeti múltra emlékezni, hogy annak emlékeiből erőt merítsünk a haza jólétéért való küzdelemre. Ily kötelességet teljesítünk, midőn Rákóczi emlékezetére hivjuk fel a közfigyelmet. Emlékezzünk Rákóczira ! Nemesebb, fényesebb alakra nem pazarolhatjuk szivünk kincseit. A kinek szivében érzés van, lehetetlen, hogy hódolattal ne boruljon le szent emléke előtt. Az ő neve egy nagy programm : a hazaszeretet, a magyar szabadság. Története pedig egy nagy tragédia. Küzd harczol és szenved, s mikor eszménye porba hullott, elbukik ő is vele, élő halott lesz, ki ledöntött eszménye telett keseregve, az eltörött kard helyett a hitben keres vigasztalást és megtalálja azt a keresztben. Az egész ország megmozdult, hogy ünnepet szenteljen emlékének. Kassáról, dicsőséges nemzeti harcza központjáról indult ki a mozgalom, mely magával ragadta a sziveket, s ez emlékeknek magukkal kell ragadni minket is. Emlékezzünk Rákóczira! Kötelességünk ez! Kétszeres kötelességünk pedig nekünk Szatmár vármegyének; mert hisz a fényes nap első diadala a mi földünkön sütött ki, a fényes nap utolsó sugarait a mi földünk nyelte el. Kétszáz év előtt 1703. évi május 12-én a lengyelországi Brzezánban kelt Rákóczi hires kiáltványa, mely után junius 14-én maga is magyar földre lép, s a honfoglaló ősök nyomdokait követve junius 16-án a vereczkei szoroson át előre nyomul. Esze Tamás és társai május hó 21-én Tarpán és Mezőváriban tűzik ki először a Rákóczi zászlót, azonban az első fellépés balsikerrel jár, mert Báró Károlyi Sándor szatmári főispán junius hó 7-én Dol- hánál megveri a szabadságért felkelőket. — De követi ezt csakhamar az első siker is s Tisza-Becsnél nyeri meg az első diadalt 1703. évi julius hó 14-én, midőn 2800 főnyi hadával átkel a Tiszán, s ez a tiszabecsi győzelem nyitja meg a 8 éves dicsőségteljes nemzeti szabadságharcz fényes küzdelmének diadalsorozatát, a mely végre is a kismajténvi* mezőre vezet. A tiszabecsi átkeléssel válik országossá a mozgalom, úgy hogy az ősz bekövetkeztével Rákóczi már a Dunáig ura Magyarországnak. 1703. évi julius 14-től 1711.május l-ig mennyi lény, mennyi ború, mennyi dicsőség, mennyi bánat váltja fel egymást! A felmagasz- talástól a Golgotháig mily bosszú az ut! Egy azonban örökre fényesen maradt, egy örökre szeplőtlenül ragyog: Rákóczi törhetlen haza- fisága, mocsoktalan jelleme. „Pro patria et libertate“ húzta ki a kardot, azért tartotta fent végig ! Dolhától Kismajté- nyig a hazáért, a s abadságért lobog a kibontott zászló, a szabads vért piroslik akihúzott kard. Nem önző d m dicsvágy vezeti azt a kihúzott .a gazolja az egész harcz. Az „Örök Igazsághoz“ ajánlott Emlékirataiban önmaga azt mondja Rákóczi: „Nem vezérlett boszuvágy, nem a koronára vagy fejedelemségre törekvő nagyravágyás, sem uralkodási ösztön : hanem egyedül ama hivságos dicsőség, eleget tenni hazám iránti kötelességemnek.“ A nemzet megújúló sebei adták kezeibe a kardot, s a magyar szabadságért lobog végtől véges végig az a kibontott zászló. S midőn elbukik is, nem saját személyéért való önzésből ragaszkodik oly görcsösen az erdélyi fejedelemséghez, hanem a magyar szabadságért. Egy erős Erdélyt akar, mely védője, mentsvára legyen a magyarságnak, mint volt Erdély külön álló nemzeti fejedelemsége alatt. S midőn elbukott, inkább megy a száműzetés keserű kenyerébe, lemond 120 négyszögmértföldnyi terjedelmű fejedelmi birtokáról, semhogy elvét feladja, sem hogy a nemzeti küzdelem jogosságáról való lemondásával a jogfeladást megpecsételje; mert még hisz az örök igazságban, hogy küzdelme nem volt eredménytelen, s nemzete jogainak felkeli támadnia. így vezeti útja Rodostóhoz. De a majtényi Golgotha után még át kell élnie egy másik Golgothát: meg kell érnie az 1715.: XL. t. ez. létrejövetelét, mely hazaárulónak mondja ki. T A R C Z A. A női pongyola*) (Óegyptomi történet.) i Irta: Baudisz Jenő Nemo nevű, hires angol egyptologus, pár évvel ezelőtt egy érdekes papiros tekercset fedezett fel egy olyan pirámisban, a melyről már azt hitték, hogy a czivilizáczió bajnokai, az angolok, már alaposan kifosztották. A hieroglif iratban az volt az érdekes, hogy évek kellettek hozzá, mig megtudták fejteni a tudósok, annyira elütött az irás, a XIV-ik dinasztia korában divó hieroglifoktól. De végre még is csak sikerült és kitűnt, hogy az irás nem más, mini egy felolvasás kézirata, a melyet a karulyi dalegyesület hangversenyén olvasott fel a felolvasó, a ki akkor éppen 15 éves Ígéretét igyekezett beváltani. De a felolvasás utolsó pár sora, még a hires egyptologusok előtt is hieroglif maradt, nem tudták meglelni a megfejtési kulcsát. De a mi a czéhbelieknek nem sikerült, az sikerült nekem, amit fényesen befogok igazolni felolvasásom végén. A faraók dalos alattvalóinak szóló felolvasás czime eléggé érdekes : Anői reggeli pongyola és a dalárda. A tanulság belőle az, hogy a mi időszámításunkat megelőzőleg már 4000 évvel is szerette az emberiség a dalt, ismerte a zenét és hangjegyeket. De ismerte a bort is, a borban pedig akkor is dal termett és szerelem. Legalább a felolvasó homályos, xfinxszerü kifejezéséből erre lehet következni. Ugyanis az egyptomiak szerették mindenben az édes titokzatosságot, mert tudták azt, hogy ebből mindenki azt következteti, a mi neki tetszik. De hát ezen bekezdés *) Felolvasta szerző a nagy károlyi dalegyesületnek f. évi május hó 9-én tartott dalestélyén, Remek kivitelű fényképnagyitások! Sietnagyságu metífíép 9 f rt 80 kr. "ISIT19 frt 80 kr. Vidéki megrendelések a legnagyobb figyelemmel teljesittetnek után áttérek magára a felolvasásra, a mely 6000 évvel ezelőtt, szószerint a következőleg hangzott. „A hatalmas Farao boldog rabszolgái! Dalos testvéreim! Elöljáró beszédül annyit mondok, hogy nem szabad neheztelni, ha tréfás szóra nyitom számat. Mai dalünnepélyünkön ugyanis engem ért az a szerencse, hogy felolvassak nektek, titeket pedig az a szerencsétlenség, hogy a szent folyó, a Nílus lassú hönpölységéhez hasonló unalmas felolvasásomat meghallgassátok. De ha már szenvedtek az unalom kínjaitól, Ígérem, hogy azon leszek, miszerint szenvedéseitek árán valami tanulsághoz is jussatok. Az első tanulság az lesz, hogy engem többé meg nem hallgattok, a második az én mesém : a női pongyoláról. Történt vala a XIII. dinasztia korszakában, hogy Zot- már és Karuly városok ádáz gyűlölettel viseltettek egymás iránt, mint akár csak mai napság a hatalmas Memfisz és Tebe városok. A papok írásai azt sejtetik, hogy valami székhely miatt vesztek össze, ha jól tudom a felett, hogy hol legyen a pénzügyőri szemlész hivatala. — Ez az ádáz gyűlölet nemzedékről nemzedékre szállott s odáig fajult, hogy bár szomszéd, testvér városok voltak, a polgárok csak nagy ritkán látogattak át egymáshoz, s akkor is elvégezve üzleti dolgaikat, estére vissza siettek a gyűlölt idegenből övéikhez. Szóval a két város messzebb volt egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. De azért ebben a testületi hagyományos gyűlöletben is akadt olyan eszme, a mi a két város egy pár polgárát testvéri barátságban és szeretetheti tartotta és ez volt: a dal szeretele. A két város dalegyletének tagjai tultették magukat az anyagi, emporiális érdekeken, mert a dal közös szeretete lelkesítette őket az a dal, a melyről azt mondta egy iró, hogy a lég költészete. Ezek a daltestvérek nemcsak hogy rá nem hede- ritettek a kölcsönös gyűlölködésre, nem csak barátságot tartottak fenn egymással, de ha csak szerét tehették, átrándullak a szomszéd város dalestélyére, zászló szentelésére, kerületi dalos versenyére, s a dal és barátkozásnak hódolva kedves napokat, helyesebben éjjeleket töltöttek el kvaterkázás közben. Sőt annyira megkedvelték a közös dalesiélyeket, hogy ezeknek kieszelésében elérték a leleményesség netovábbját. így minden évben többször is megünnepelték egyleti zászlójuk felavatásának napját és ha valamelyik daltestvér megházasodott, vagy keresztelő, névnap volt valamelyik dalárdista házánál, ebből a két dalegylet közös ünnepélyt csinált. Utoljára rájöttek arra is, hogy okosan teszik, ha a többnapos átrándulásra magukkal viszik a feleségeiket is, hisz a daltestvérek házánál mindig meleg, akarom mondani, a mi meleg hazánkban annyira kívánatos hűvös otthon várt reájuk. Így Zotmár város baritonistája magával vitte mindig egy idő óta a feleségét és a karulyi dalegylet tenoristájának házánál szállott meg. A két asszony csakhamar annyira megszerette egymást, hogy még ők sürgették férjeiket közös dalünnepek rendezésére. A háziasszony karcsú termetű, egyptomi barna nő volt, a vendég menyecske pedig szakasztott mása őztermetben, szépségben, azzal a külömbséggel, hogy arany szőke kiadása volt a házi asszonynak. A szőke asszonyka annyira otthon érezte magát, hogy még reggeli pongyolát sem vitt magával, hisz ott volt a házi asszony sikkesen redős, kaczéran kivágott pongyolája. Első Ízben különösnek találta a házi asszony, hogy még reggeli pongyolát is adjon a vendégre, de később midőn ez ismétlődött, jóizüen mosolygott rajta s pár hó múlva rájött, hogy nem két, de négy pongyolát kell évenként megrendelnie, a mely számla többletet a férj szokatlan készséggel kifizette a szabónőnek. De egy nap kölönös, a karulyi dalegylet történetében nevezetes eset történt. Ugyanis hogy felfrissítsék magukat a múlt estéli dalegylet fáradalmaiból, a tenorista magával vitte a vendégét, a baritonistát, a Egyes alakok, gyermek-képek, családi, testületi stb. csoportfényképek a szokott természethii, gondos kivitelben. Nagyobb menyasszonyi képek 3 írttól. 1896. KITÜNTETVE SZAKKIÁLLÍTÁSON! '9(3 1896. HUSZTHYZOLTÁN kitűnő hírnevű fényképészete Nagykárolyban. 36—52 MEGBÍZHATÓ, szép munka!
