Szatmármegyei Közlöny, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1901-11-17 / 46. szám
Nagy-Károly, 1901. november 17. 4=0. szám. XXYIL évfolyam. Szatmármegyei Közlöny TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ós VEGYESTARTALMU HETILAP. SZATMÁR VÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE.--■* MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: Nagy-Kár olybán, Jókay-utcza 2. sz. A gyámsági ügyek és a községek. Belügyi kormányunk újabban fokozottabb figyelmet fordít a gyámsági ügyeknek első fokban, — s különösen a községeknél megfelelő ellátására, — a községek működésének a járási főszolgabirák utján ellenőrzésére. Nem vádként hozzuk fel, de tény, hogy a járási főszolgabirák az 1877. évi XX. t.-cz. 175. §-ban reájok ruházott kötelességeiket, kevés kivétellel, — nem teljesitik, különösen nem teljesitik vármegyénkben, bár tudjuk és érezzük azt, hogy a községeknek e téren is hatályos ellenőrzése nagyon kívánatos. Bizonyára tudják és érzik ezt a főszolgabirák is, s ha nem teljesitik, talán annak tulajdoníthatjuk, hogy tanulmányaik végzése alatt ez iránt nem ébresztetett lel az érdeklődés, s ez a tanulmányi rendszer hibája, más részről, hogy gyakorlati kiképezést az igazgatás ez ágában nem nyertek, ennek oka pedig a vármegyei, illetve a választási rendszer. Messze vinne, ha egy rövid czikk keretében felölelni akarnék mindazt a mi az előző pontban foglalt állításnak igazolására szolgálna, különben is ez igazságot azok kik csak némileg is foglalkoztak e kérdés tanulmányozásával, hiszik és vallják; mi ezúttal csupán a gyámügyi kérdésnek a községeknél kezelésére nézve fentforgó észrevételeinkből akarunk némelyeket elmondani. Csak újabban, a m. kir. belügyminiszter 115,500—1899. VIII. a. sz. körrendeletének megjelenése után, rendezték be a községek a gyámoltak és gondnokoltak, a gyámok és gondnokok nyilvántartását akként, hogy azok ellenőrzés alapjául szolgálhatnak, mert hiszen a megelőzőleg vezetett nyilvántartások alkalmaT Á R C Z A. U sette. Te nem hallottál semmit még a dalról, A te szived még tiszta, mint a nap . . . Te nem tudod: a szív örökre harczol És mindig árva, mindig árva rab ! S ha lelkeden az álmok álma csillan, Szelíd mosolylyal tárod ki karod . . . A menny kaczag rád édes álmaidban S az angyalok zenéjét hallgatod ! A pusztító vágy átkos szenvedélye Még nem szakított sziveden sebet - . . Imán s anyádnak tiszta csókján kívül Nem ismersz semmi, semmi egyebet. Még gazdag vagy, bízol a jóba, szépben És birodalmad a nagy végtelen . . . És teneked a gyötrő szenvedésben Valami tiszta, szent gyönyör terem! Szeretnék én is messze szállni véled, Csodálni a te gyermekes valód . . . S ha menni kell, ha már vén lesz a lélek, Ajkadról szedni szent útra valót! Megtisztulás ragyogná lelkemet be, Te jó, te csöndes, névtelen leány . . . Ha megtanítanál a türelemre . . . S imádkozni a nappal alkonyán ! Szemednek szent sugára hogyha szőne A bánatokra örök szemfedőt . . . Lerázva a port, hullanék elődbe S tudnám csodálni újra tán a nőt! ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Megyei községek egyházak, iskolák részére egész évi előfizetés be. küldése mellett ö korona. Egyes szám ára 20 fillér, msak lehettek mindenre, de kevés kivételt megengedve, komoly működés alapjául nem. De hogy vagyunk a nyilvántartások berendezése óta ?! Az arra nem alkalmas községi közgyámok helyett, az elöljáróságok, tulajdonképpen a jegyzők, többé-kevésbbé alkalmas nyomtatványokon a kiskorúak személyes ügyeiről évenként jelentéseket tesznek illetve terjesztenek be az árvaszékhez, sokszor a hiányos kérdőpontokat is hiányosan töltik ki, nem ügyelnek arra, vajon a gyám számadásra köteles-é vagy nem, mely esetben a jelentés a számadással egyidejűleg adandó be, nem ügyelve arra, vajon van-é a gyám kezelése alatt ingóság, mely esetben gyám az ingókról évenként két példányban kimutatást tartozik beterjeszteni, sőt túlbuzgóság vagy nem tudásból jelentést tétetnek az apákkal is, kik ily jelentések tételére nem kötelesek. Mennyi zavar a gyámsági ügyek községi kezelésénél már e csekély működési körben is. Hát ha még hozzávesszük, hogy a gyámhatósági felügyelet alatt álló kiskorúak apjának, s természetbeni törvényes gyámjának vagy kirendelt gyámjának elhalálozásáról jelentéstételét, gyám javaslatba hozását mulasztják, s az árvaszék akkor midőn az eset tudomására jön már nem képes a kiskorúaknak különösen ingó vagyonát értékesíteni, az elkal- lódástól megmenteni, az ingatlan vagyon kezelése s számadási kötelezettség kérdésében s a még azt igénylő kiskorúak neveltetése tekintetében intézkedni. Pedig ily esetekben az árvaszék intékedésének bevárása nélkül az elöljáróság van hivatva első sorban eljárni, neki kötelessége a mulaszthatlan teendőket ellátni, a javaslatba hozott gyám s rokonoknak kiskoVagy ha nem értesz, hagyj csak igy magamban Virrasztani bus álmaim felett . . . Ne bolyongj soha ityen elhagyottan, Csak azt ne tudd meg, mi a gyűlölet! Fliesz Henrik Késő őszszel. Csillagsugáros, holdas éjek, virágillatos tavaszi szellők meséjét én már rég nem értem, nekem máraz ősz mesél. Itt ülök a karosszékben az ablak mellett s előttem az erdőn elömlik a hervadás, a pusztulás lehangoló poézisa. Elsárgult, megbámult levél hulldo- gál a fákról le a földre, a mely még zöldéit itt-ott, de virágnak már nyoma sincs sehol. Lassan, csöndesen, esik az eső a lombtalanodó ágakra, mintha az ágról csöndes lomhasággal aláereszkednék a nagy szürke fátyol, a mely most eltakar, elrejt napsugarat, derűt. Arra tovább az erdő mélyében homályba vész a tekintet, a fák között bujkál már a sötétség, nem a vak, szénfekete, de az a kietlen homályosság, melyen átlátni nem lehet. És csönd borul mindenre, temetői némaság. És ebben a hallgató csöndben az ilyen szürke délutánon mesél az ősz. . . . Hangok hallatszanak, a melyeket nem a fül ért meg, de a szív, a lélek. Halkan zizzen a levél, mikor leszáll a földre a többi levelek közé, a melyek ott feküsznek már átadva az enyészetnek. Az őszi eső finom cseppjeinek zenéjébe belesuttog a fák közt bujkáló szellő: mindez bus, sirató dallam végső panaszos, fájdalmas búcsú a nagy temetkezésnél, a hervadás, az örök megsemmisülés változhatatlan ítélete fölött. Hallgatom, csak hallgatom e csöndes sírást s úgy érzem, mintha búcsúznék ime én is valamitől örökre. A lelkem messze elszáll, bolyong emlékein temetőjében s busongva áll meg egy sirhalom előtt. Ez a legdrágább, legkedvesebb, szivembe visszahulló könyHirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. ___________ ru ak személyes ügyei s a vagyonkezelés tekintetében előterjesztendő javaslatát jegyzőkönyvbe venni, s az árvaszékhez a javaslatokat, saját véleményének jelentésbe foglalása mellett, beterjeszteni ?! Talán azt jegyezhetik meg erre, mire való tehát a gyám, ha ez mind az elöljáróság kötelessége ? ! A kérdés felvetése jogos. De hová vezet, ha a sokszor s talán legtöbb esetben Írástudatlan gyámoknak saját belátására bizzuk e teendők elvégzését, ha az elöljáróság csak azt teszi mit a törvény s rendeletek előírnak ?! Oda a hová visszamenni nem szeretnénk, a mitől minden jobb érzésnek óvakodni kell, a kiskorúak elzüllése s vagyonuk megsemmisülése, egy-egy nemzeti erősség, egy-egv munkás ember anyag elpusztulása lehet a közöny, a nem törődömség következménye. De a közönynek s az elöljáróság e téren mulasztásának nincs is, még kényelmi szempontból se, elfogadható indoka. Mert a mit az elöljáróság önkent nem tesz meg kellő időben, s igy a kiskorúak hasznára, meg kell tennie az árvaszék rendeletére, midőn ennek az esetnek tudomására jutnak, de ekkor már sok esetben a kiskorúak erkölcsi és anyagi károsodása forog fent, s a helyre nem hozható kár erejéig, a felettes hatóságnak, a felelősség megállapításával kell foglalkoznia. Nem rendelkezéseket akarunk idézni, avagy a tételeken kívül újabb szabályokat felállítani, csupán e kicsiny dolgoknak látszó, de az esetek számos voltát tekintve, nagy horderejű igazgatási teendők pontosabb ellátása s az árvák érdekeinek atyai gondoskodással kezelése végett kívántunk a tárgygyal foglalkozni. nyeimmel ápolom mindegyre virágait, a melyek olykor egy-egy nagyon szomorú pillanatban felém lehelik bűbájos illatukat. Igen, legdrágább, legfájóbb emlékem pihen itt. Egy régi történet, egy fehérarczu leány. . . . Poétikusan bájos volt, valóságos angyala az ártatlanságnak, egy törékeny teremtés, a kinek a szeméből a jóság a szeretet sugárzott, a legmegátalkodottabb bűnöst is képes lett volna tán megtéríteni. És a mig együtt voltunk a lelkem összeforrt az övével s ő megtanított engem arra, hogy milyen lehet a csendes, tiszta boldogság, mely meleg fényével besugározza a gyarló ember életét. Mennyire más volt az ő nemes lénye, mint azoké, akiket addig ösmertem. Tudatára ébredtem már, hogy ő az egyetlen, a ki életemet igazi életté tudja varázsolni, hogy nélküle, ki mint egy csodás ábránd megjelent már mielőtt ösmertem volna, üressé czéltalanná válik a jövő. E liliomszerü törékeny teremtés láttára csodás erőt éreztem lelkembe szállni, a gondolat pedig, hogy elveszíthetném egyértelmű volt az elvesztéssel. Ezt hittem én s ime a sors beigazolta, hogy az ember minő kontár önmagának megösmerésében. Elveszítettem őt, a másé lett s a másé lettem én is. A mikor kijöttem a templomból, hol elhangzott ajkáról az eskü, mely örökre elválasztja tőlem, gyilkos fájdalom marczangolt. Gyáván kétség, beestem s csak azt éreztem, hogy sebemre gyógyító ir kell. íme nem meghalni, de élni vágytam mint a halálos beteg. A mámor gyógyít s én kerestem a mámort. Megtaláltam, ó könnyű azt megtalálni. Egy leány után egy asszony ó minő nagy külömbség ! — Csupa élet, csupa tűz, nem liliom, de égő piros rózsa, buja illatú, szemében nem a meleg fény, de a kárhozat tüzének, égető megsemmisítő lángja lobogott. Eszeveszett mámorba ringatott és ringatott, elbűvölt elvarázsolt, megbabonázott — végül ellökött. És midőn felébredtem e mámorból akkor éreztem, hogy a lelkem szárnyai elégtek. Hevülni már nem tudok, nincs mi érdekelne, két asszony meggyülöltette velem a világot. Előttem állott a jövő kietlenül siváran czéltalanul. És a mi azután
