Szatmármegyei Közlöny, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1901-05-26 / 21. szám
Nagy-Károly, 1901. május 26. 21. szám. XXVII. évfolyam. SZATMÁR VÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE.-a* MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. *=SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: Hagy-Kát olybán, Jókay-utcza 2. sz. H I V A T A L 0 S RÉSZ. Szatmár vármegye törvényhatósági bizottságának Nagykárolyban 1901. évi május hó 14-én tartott rendes bizottsági közgyűlésének jegyzőkönyvi kivonata. 474. Bjk Tárgyaltatott vm. alispán előterjesztése, a községi számadásoknak minél gyorsabban és alaposabban leendő megvizsgálása czéljából annak elrendelése miatt hogy a községi felelős számadók, a biró esetleg pénzkezelő és körjegyzőnek az alispán ur által leendő felhívás után személyes megjelenésre köteleztessenek a szükséges íelvilágositások megadása és a számadások betárgyalása végett. Tekintettel azon körülményre, hogy a községi számadásoknak jelenleg alkalmazásban lévő betárgyalási módja, mely szerint a számvevőség által tett észrevételek Írásban közöltettek a régi felelős számadókkal, mely igen sok Írásbeli teendőt rótt úgy a számvevőség tagjaira, mint a körjegyzőkre; tekintettel, hogy az eddigi hátralékok felszaporodásának épen egyik oka áz volt, hogy a védfeleletre kiküldött számadások legnagyobb része nem érkezett be a kitűzött határidőkre, s a számvevőség nem terjesztette azokat a törvény szabta időben a közgyűlés elé, de tekintve még azon körülményt is, hogy a számadásnak ilyetén módon leendő letárgyalása a N.-Károlyi járásban történt kísérlet után igen czélszerünek bizonyult, az állandó választmány véleményével egyezőlcg vm. alispán ur előterjesztése elfogadtatik, az alispán felhívására a községi felelős számadók a személyes megjelenésre kö- teleztetnek, az utazással járó községi szabályrendeletileg megállapított napidijaik és utazási költségeiknek számvevőileg érvényesített számla alapján a községi pénztár terhére leendő felszámitása mellett, azon megjegyzéssel, hogy a menyiben a rendeletben kívánt felvilágosításokat az illetők meg nem adnák s uj tárgyalás szükségeltetnék, újabb fuvar és napdij felszámítására áz illető elöljárók nem jogosultak. Kiadta: Gőnyey, vm. tb. főjegyző. Nagy László, alispán. 13322—901. sz. Filep Sándor nagyhódost lakos tulajdonát képező egy drb. két éves, egér szőrű, homlokán csillag, két hátulsó lábára kesely kancza csikója és egy drb. egy éves pej kancza csikója folyó évi április 22-én elszaladt. Nagy-Károly, 1901. május 12. 13495—1901. sz. Lázári községben Dr. Lengyel Géza tanyáján egy drb. 4 éves, megypejszőrü, jegytelen kancza ló fogatott be múlt hó 22-én. Nagy-Károly, 1901. május 14. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 8 Uór. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Megyei községek egyházak, iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett 5 korona. ügyes szám ára 20 fillér. *e13175—1901. sz. F. évi ápril hó 20-án Grün Herman apai lakos kárára 1 drb. 1 éves, csődör csikó, sötét pej, bélyegtelen Ó-.Pályi községből elbitangolt. N.-Károly, 1901. május 11. Nagy László, alispán. Pünkösd. A pünkösdi ünnep vallási legendája az, hogy a Szentlélek lángnyelvek alakjában leszállóit az apostolok fölé s megihlette őket. A megihletett apostolok erre elszéledtek a világba s lángoló lelkesedéssel hirdették az Igét. Társadalmunk, közéletünk, mióta magyar él s Buda áll, talán még sohasem érezte any- nyira, mint most, hiányát, szükségét valamely ihlető varázsnak, mely feloldozza a nemzet zsibbadt erejét és az uj idők nagy munkájában a nemzet fiait lánglelkü apostolokká avassa. A XIX-ik század csodás alkotásai és átalakulásai után a nemzet mintha kifáradt volna, letette evezőjet és gyönge csónakéban tétovázva, a vezérlő eszmek csillagfénye előtt szemet hunyva, szinte mozdulatlanul ring a népek tengerének hullámai közt. Apostolok kellenének megint, a kik fölrázzák a bágyadt magyarságot közömbösségéből. Apostolok kellenének akik lemondva a maguk javáról, induljanak el, hogy lángoló lelkesedéssel hirdessék az eszmét. De a mi társadalmunk, közéletünk, fájdalom, a pünkösd ünnepének misztériumából ma csupán a szépen nyíló pünkösdi rózsákat látja, élvezi, tépi; lángnyelvek titkos értelmét azonban nem kutatja, nem igyekszik megfejteni. Halljuk a panaszt, a kesergő nótát szép hegedüszóban, hogy nem úgy van már, mint volt régen; de nem látjuk sehol az önfeláldozó önzetleneket, a kik elmenének a pusztába, a csüggedők, kételkedők, szegények és üldözöttek közé, lelkűkben magukkal vivén tüzes nyelvek alakjában az ihlető Szentleiket. A munkás ökölbe gyűri kérges tenyerét és gyüHirdetósek jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. lölködik; a középosztály czifra nyomorúság csillogó mezébe takarja koldus állapotát és seny- ved; a hatalom, pénz és tudás kiválasztottál pedig tanácstalanul húzódnak félre, hogy megmentsék legalább azt, a mi már az övék. A szeretet oltárán nem lobog az áldozat sehol! A világot nagy nemzetközi, társadalmi, erkölcsi, anyagi, társadalompolitikai kérdések megoldása izgatja. A fejlődés folyamatának villámfénye mellett a hivők és bölcsek egyaránt megdöbbenve, ijedten sejtik a jövendő viharait. Az emberi kéz munkáját átvette a gép : a gépet, az elme csodás találékonyságának minden erejét igájába hajtotta a pénz és most a megriadt, javaiból kifosztott lélek megint a tulvilági rejtelmességek körében keresi az üdvözülést. A népeket ezek a dolgok lázba ejtik; ez a láz egy fokkal felszökkenti a magyarság vérkeringését is; de általában, sajnos, kicsi nemzetünknek mostan nincs egységes, határozott vezériránya, melynek lángnyelvei mindeneket megihlessenek, egy közös czél apostolaivá avassanak. A társadalom a közélet minden osztályát egyformán érheti a vád, hogy nem teljesiti kötelességét. De piros pünkösd rózsáinak e tövisei közül legfájóbban mégis kettő vérzi a haza szivét, hogy az irodalom és a nők háttérbe szorultak. Az irodalom helyét úgyszólván teljesen a zsurnalisztika foglalta el. A koronázásig a magyar iró volt a nemzet vezére, apostola, fáklyavivője. A kiegyezés után azonban szerepét, hivatását elvette tőle a politika és a sajtó. Harmincz éven át egyre hátrább szorult az önzetlen lelkesedés, az oltáron önmagát emésztő honszeretet és egyre merészebben, egyre szemérmetlenebbül előre nyomult a lármás, ügyes, élelmes üzleti szellem. Az irodalom 1867-ig ihlető, nemesitő, termékenyítő erő volt; ma már csak hasznos, mulattató mesterség. T Á R C Z A. Magdolna. Halálra vál’ a szombat éj legottan Még violás párákba rezg a város Gyékény a parton, szunyád rajt’ sarutlan Péter, Jakab a nagyobbik, meg János, Odább a bárka tört padján leverve Áléi az asszony, elnyomá keserve. A hab susog, mikép ha titka volna, Remegő bánat néma, mint a hab Ide sötétlik a Golgotha orma . . . Ah, szinte féli, kerüli a nap — Meghalt az Ur, ki igaz volt szavában, Nincsen próféta több Galileában. Ki az? — Valaki erre tart sietve! Kavics zördült, levél neszeit csupán ! — Mind hátra rezzen balga rémületbe Mig az ösvényen feltörtet a lány, Haja kuszáit, köntöse összetépett — Magdolna, Te? Mi hozott ide téged? S feddi Jakab : Asszony, hol van a fátylad ? És Péter mond: A vállad eltakard! És János néz, — a szeme csupa bánat: Szólj lányom, honnan jöttél, mit akarsz. Véres vagyok? Ott, a kereszt tövébe Igen, igen, palástom elveszett A hajamat — a tüske összetépte . . . De mért nem keltek ? Fel, fel, emberek! A mester él, jöjj gyorsan, uram, Péter! Ne bánts, hisz ép eszem van ! De hogy nézel ? És Péter mond: Eszelős vagy, te leány, S Jakab: A mi gyászunkat ne zavard, S János, ki ült az Ur jobboldalán : — Szegény te ! Közénk ülj, velünk maradj. Pihenni most? Hisz harmadnapja járom A sűrűt, mint az erdei vadak És minden bokrot, fát elért az átkom, Hogy nem fedezte jobban uramat. De hisz már elmúlt, rossz álom repült el Megéledt, felkelt, visszajött a mester. — Oh hallgasd! — A tanácsbeli kertjében Leskedve vártam a kelő napot, Hogy a szombat múltával visszakérjem Az ur testét, ki minket elhagyott ; Yagy szegény szemem minden könyüjét Őreikre elakartam sírni ott. Vagy mit tudom, — de hogy tovább menék Ijedve láttam, — nincs ott a halott, Üres a sir, — de fényes, mint az ég És villámkép tündöklő sugarak Vették szemem fényét. Megfordulók S egy férfi állt a pálmafák alatt. Fehérruhás, komoly szemű, szelíd. — És szóltam neki: Szánd meg bajomat Mert bizonnyal a kertész vagy te itt Mutasd meg, hova tetted az Ürat ? — — Rám nézett, — s hangja ép úgy rezge még Mint mikor ezer bűnömet lemosta, S letörlé rólam a gyalázatot Nevemen hitt, homlokom simította — Rabbóni! — S mint szokása, úgy felelt : Magdolna, még ne érints engemet! És Péter mond: Te láttad legelébb őt? S Jakab : Magad láttad, te bűnös féreg ? És János nézi Márját, a kesergőt — Halkan ! Ez asszony szunyadt, s ime ébred ! Költsétek fel, mondjátok meg neki — Láttam fiát, — a senki lánya, én Nem az ki virradóra megtagadta Kaifásnál a tornácz küszöbén ! Nem az, kinek kendőjét elfogadta, A szent asszonynál, im, méltóbb vagyok, Nem az, kinek keservét oltogatta S vigasztalásra más fiat hagyott! Oh, volt szava a két gonosztevőhöz És Jeruzsálemért imádkozott És szerető szót szólt az asszonynak : Magatokon, ne rajtam sírjatok — Soh’sem mondott vigasztalást nekem De láttam, visszajött! Áldott legyen ! És Péter szól: Hallgass, boldogtalan. És Jakab mond: Hiába, nem lehet, — Ne higyjétek! Az ördög véle van ! S János: Ha káprázat játszik veled ? Nem hiszitek szavam ? Mondom bizony Jobb nálatok a fegyveres pogány Ki őrül áll a joppei kapun Az hajlott szómra, engedett korán Mielőtt a kakas háromszor szólalt Futék repesve túl halmon, hegyen És a ki látott és ki vette szómat
