Szatmármegyei Hírmondó, 1917 (7. évfolyam, 1-8. szám)

1917-02-25 / 8. szám

'• o* \ Nagykároly 5917. február 25. Vasárnap. // ; . . VII. évfolyam, ff-, 8. szám. „A VARMEGYE“ Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap. SZATMÁR VÁRMEGYE JEGYZŐEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét érdeklő közlemények felelős S> szerkesztő címére — Érendréd — küldendők. ■© Kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENY1-ÜTCA 20. SZ. („KÖLCSEY-NYOMDA“ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.) Felelős szerkesztő: NAGY ISTVÁN, a szatmárvármegyei jegyzőegyesület főjegyzője. Munkatársak: BODOKY ISTVÁN, KOMORÓCY PÉTER, kismajtényi körjegyző. kapmkbányai jző, e. jzö. Előfizetési árak: Egész évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — __ — 4 korona. Nyilttér sora 40 fillér. Egyes szám 20 fillér. Termelési kényszer. A világháború harmadik esztendejét keli a legszigorúbb rendszabályok alkal­mazásával végighuzhatóvá tenni. A ter­melés mindinkább nem képes kielégí­teni a fogyasztást. Mindig több körül­tekintéssel, előrelátással kell beosztanunk azt, amink van. És amig egyrészt ren­delkezünk a készletekről, gondoskodnunk kell a jövendő szükségleteinek, fedezé­séről. Hogy mennyire nem’ szabad optimistának lennünk a háború végét illetőleg, elég csak 1914. őszének han­gulatára hivatkoznunk, mikor abban a reményben, hogy úgyis hamar vége lesz a háborúnak, pazar kézzel bántunk minden anyaggal. A város különböző helyein rögtönzött szükség kaszárnyák körül nagy darab főtt húsok szóródtak a porban. .A katonák au^jyit kaptak, hogy nem győzték megenni, fcs ma? Csak a legnagyobb takarékossággal lehet megérni a rendelkezésekre álló készle­tekkel. Így nem kell elbizakodnunk a háború végét illetőleg sem. Hogy számításaink­ban ne csalatkozzunk, úgy kell beren­dezkednünk minden téren, mintha soha­sem lenne vége a háborúnak ’"'ülönben is az átmeneti állan^ - ' -»tén megpróbálja a nem is tudh' általában nem lehet tehát úgy gondol­koznunk, hogy élünk addig, amig a készletből tart és ha elfogy akkor kezdünk gondoskodni, hogy mit is csináljunk. Tekiníetbe véve, hogy a közélel­mezési viszonyok ma is igen nehezek, fölötte fontos a jövendő ellátásáról messze kihatóan gondoskodnunk. Ter­mészetesen nem az adagok leszállításá­val, hanem lehetőleg a minél eredmé­nyesebb, minél bővebb termeléssel. Nem eiég az évi íerménymennyiséget tudo­másul vennünk, .tudomásul kell venni azon állapotokat is, melyek a jövő ter­més mennyiségét befolyásolják. Ezek az állapotok nem a legrózsásabbak. Az elmúlt két’háborus év eseményeit, szükségszerű rendjét nem egyformán és főleg nem kellőképen fogták fel a nép különböző rétegei- A parasztnép egyesei jogtalanságot „látnak abban, hogy. ami nekik termett, nem használhatják fel tetszésük szerint. Tulajdonjoguk megsér­tését látják abban, hogy terményüket nem etethetik fel disznóikkal, mikor embertársaik éheznek. Másrészt az elmúlt évi napszámbérek óriási emelkedése és a munkásoknak hiányából keletkező gazdasági károk mind arra késztetik a falusi gazdát, hogy ne a közfogyasztás, a nemzet érdeke szempontjából, hanem a magak primitiv iétfentaifásának és a könnyű haszon lesésének szempontjából irányítsa a jövő évi gazdálkodást. Nem töröm én magamat, hogy a városiaknak legyen mit enni, amenyire magamnak szükségem van, azt megtermelem, a többi földem maradjon parlagon, veszek rá egy pár borjut malacot, kihozza az a maga hasznát. Így beszél az egyik. Van, aki mint katona, nem meri az asszony gondjaira bizni nagyobb föld munkáltatásának gondját s ezért nem törekszik a többíermelésre. A másik megint a magas napszám mai érvel amellett, hogy nem érdemes a földet bevetni. És hányán vannak, akik akarva sem tudják földjeiket megmunkálni. Nem elég nekünk majd tavasszal olvasni a gazdasági felügyelőségek sab­lonszerű jelentéseit, hogy a tavaszi munkák szépen folynak, vagy nem eléggé kielégítően folynak. Községenként szoros nyilvántartás keli róla, hogy hol mennyi föld és miért marad parlagon. Mert hogy sok fog úgy maradni, az bizonyos. Ha megelőzzük a veszedelmei, nem marad parlagon és nem kell gyermek­porcióra fogni a lakosságot. Nagyon sok módja lenne annak, hogy a termelési kényszer hogyan lenne keresztül vihető. Elvől kell felállítani, hogy élelmi szerrel bevetetlenül termő földnek nem szabad maradnia. Teljes­ségében kimondandó a termelési kény­szer. A gazda nem rendelkezik a föld­jével olyan értelemben, hogyha nem V> ,, Asszony: Az asztalnál rakosgat. Sötét fjében harag villámlik. Arcán a sejtett vi- j0 felhője borong. Folvton fokozódó izga- ^ tekintget az ajtó felé. Lefojtottál! dúl harag, de teljes erővel tör ki, amikor j 'ig a férj. II. Jelenet. j niá!,y : (Csípőre tett kezekkel.) Na te 11 v •! ^Közbe vág.) Győztünk! 1 ék: (Elképed a szemtelenségen. ^ Fél) Haza jöttél te jő madár. .. ? ^iidületlenüi.f Győztünk! te drága, (Kitörő dühvei.) Még viccelsz j dőzsölsz' áár ? Nem elég, hogy napokat I sírásban áoában, inig az én szemeim ' van kedvedt éjszakáktól karikásak. Még (Sir.) an tani ? Ez lehetetlenség! Férj: b nap vártam a! Egész éjjel, tegnap egész I Álmatlanul tzban a hivatalos jelentést, orncitésképen a hűvös éjszakát. Csupa ■ pohár bort. H„ sáréi,Jen egy pár először — miöondhassam nekeg leg- mielőtt a cseléd- másoktól hallanád, toskodva) győztüeaccsoiná. hogy (fon- .,tt . — Es Un iá ban . . . minden­Asszony: (Kő dőzsöltél hát. Enjive.) Igen. Érettem vörös poharat, hajtogattad a bortól loltad át cigány mellett a nagy éjszakát. Én érettem verted el a pénzed. Én érettem mulatsz.. . egész hétent Férj! (Haragosan.) Asszony ! — Mondtam már ne i/clj! Tudod, hogy émelyít, ha sirni látlak. Asszony: Émelyit a borgőz. Férj: Meg a veszekedésed, drágám, Asszony: Lesújt a bűntudat. Férj : És a szemed villáma. Asszonv: Érzed a bántó igazságot. Férj: Várom a körmeid nyomát. Asszony : (Dühösen.) Meg is kapod. (Neki ront, de hirtelen megáll. Megvetően.) Különben néni. Nem érdemied. Igen ha katona volnál Ha átszenvedted volna a' harcmező „csak egy éjszakáját“. Ha megedzett, meggyurt voina a katona élet. Akkor megvernélek. De ■gy • • • igy • - Szégyenlem rád emelni a kezemet is. Férj: (Vészt, jóslóan pislant.) Asszony: Még igy sem bosszantasz fel. Belátom, hogy veled semmit sem kezdhetek. (Epés gúnnyal.) Egy untauglich! Aki itthon lebzsel, amig mások vérüket izzadják. Férj: (Közbevág.) Megállj! (Gőgösen. Mellét kifesziíve.) Hát elmegyek. Asszony: Elmész? (Nevet.) Persze, hogy elmész. Jelentkezel Önként. Adod a hőst, hogy lássam a céduládon nagy kövér betűkkel: „alkalmas“. Ha újból behívnak, újból hazajössz. Úgy ahogy elmentél. Csak a pénzed maraü oda. Most — én nem mondok semmit •— ée simán nem jössz haza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom