Szatmármegyei Hírmondó, 1916 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1916-03-05 / 10. szám

2-ik oldal.

SZATMÁRMEGYEI HÍRMONDÓ.

10-ik szám.

viselését fogadjuk el, amely a tönkreju- tásunkat okozná.

Nem akar a községi jegyzői kar nyerészkedni az általányain. Ilyent feltenni sem szabad, én úgy hiszem ha esetenként számítanánk fel az átalányainkat, minden esetre nagyobb összegre jönnénk ki a legmagasabb átalánynál is. Hogy mégis igyekszünk terhes átalányainkat méltányos összegben váltattni meg a községeinkkel, ezt az egyes irodai és úti számlák kiállításával, érvényesítésével járó sok hercze-hurcza kikerülése okozza és hogy negyed óránként summásabb összegeket kaphassunk egyszerre.

Joggal remélheti tehát e vármegye községei és körjegyzői kara, hogy vármegyénk illustnis vezetősége szives lesz átérezni, hogy itt cselekedniük kell a jegyzők érdekében még pedig minél előbb és úgy, hogy a segítés alapos, legyen, hogy a jegyzők hangulata megnyugvást találjon.

Kétféle módja van a segítésnek.'

Az egyik az, hogy ép úgy mint 1912. és 1913-ban leiratot intézne a vármegyei vezetőség a vármegye minden községhez, melyben a képviselőtestületeket felhívná, buzdítaná a felsorolt 3 jegyzői átalány megfelelő felemelésére.

Ez is sok községnél eredménnyel járna, de hátrányos volna, hogy a legtöbb község sziikkeblüleg zárkózna el a felemeléstől, a vármegyei törvényhatóság pedig kényszeritőleg nem lépne fel a községi önkormányzat ellen és a legtöbb jegyző semmit sem kapna.

Czélra vezetőbb volna ha a vármegyei törvényhatóság mondaná ki generális határozatban, hogy felemeli a községi és körjegyzők mai iroda, fűtés, világítási és fuvar és napidij általányát a megállapítandó százalékkal minden jegyzőségben.

Itt csak ’ bizonyos határt kívánnék megvonni, amelynél egy jegyző általánya sem lehet kisebb, mert bizony vannak még-e vármegyében községek hol különösen a fuvar és napidij átalány nevetségesen csekély összegben van a községi jegyző részére megállapítva.

Kimondandó volna, hogy 600 koronán alul a jegyző fuvar átalánya nem lehet. Ennyi a községi orvosoké is, pedig ezek csak egyszer kötelesek egy hónapban bejárni a köri községeket.

Természetesen, ott ahol nagyobb ma a fuvar és napidij átalány mint évi 600 korona, a drágaság okozta viszonyokhoz mérten mégis volna adandó legalább 25 %-os drágasági pótlék, hiszen az ily magasabb összegeket a helyi rendkívüli viszonyok okozták és a drágaság ilyen helyeken is nagy eltolódásokat okozott.

Ily módon közmegnyugvásra volna megoldható a községi jegyzők sajgó sebe és a jegyzői kar, ez Őket megértő feljebbvalóik iránt hálával telve, teljes kedvel és szeretettel végezhetné nehéz feladatát.

A vármegye uraira háramló ezen kötelesség megoldása e téren már nem is volna úttörő az országban.

Alább felsorolt egy néhány törvény- hatósági határozatot, melyekben az egyes vármegyék készséggel ösmerték az e téren reájuk háramló feladatokat és megfelelőig emelték a községi és körjegyzők és főszolgabirák terhes általányait.

íme

1. Szatmárvármegye törvényhatósági közgyűlése 865. Bjkv és 20-379/915. alisp. szám alatt hozott határozatával 100%-al emelte minden egyes főszolgabíró iroda átalányát, (vármegyei hivatalos lap 55—915. sz.)

2. Krassószörényvármegye törvény- hatósági közgyűlése Issekutz Aurél alispán indítványára 25 9/o-aI emelte a községi és körjegyzők utiáltalányait. (közigazgatási közlöny 51—915. sz.)

3. Ugyan ezt emelte Szepesvármegye törvényhatósági közgyűlése 50 %-al. (közigazgatási közlöny 1/916. sz.)

4. Pisuth Kálmán Esztergomi főszolgabíró ur 3567/915. sz. ajánlja járása községei képviselőtestületeinek, hogy 1914—1915-re legalább 15°/o-os drágasági pótlékban részesítsék jegyzőiket.

2. Csanád vármegye közgyűlése a főszolgabirák úti átalányát egyenkint 450 koronával emelte. (Közigazgatási Közlöny 1—916. sz.)

6. Szepes vármegye törvényhatósági közgyűlése egy 4 gyermekes jegyző külön 250 K rendkívüli drágasági segélyben részes lett (Közigazgatási Közlöny 5—916.)

7. Moson vármegye törvényhatósági közgyűlése f. év január 26-án hozott határozatával 50 százalékkal emelte a fuvardíjakat (a vármegye 6—916. sz.)

8. Marostorda vármegye a főszolgabirák úti általányát 100 százalékkal emelte (a vármegye 6—916. sz.)

9. Bereg vármegye közgyűlése a jegyzők irodai általányát 20 százalékkal fuvar általányokat 50 százalékkal emelte (a vármegye 6—916. sz.)

Látható e már meghozott törvény- hatósági határozatokból, hogy itt egy általános baj orvoslásáról van szó, melyen az ország vármegyéi sorra segíteni igyekeznek Dunán innen Dunán túl.

E vármegye községi és körjegyzői is bizalommal teszik le kérésüket a vármegye szeretett fő és alispán urának kezébe és bízvást remélik, hogy jogos kérésöket pártolni és diadalra jutni szívesek lesznek.

Az ő általuk megszerezni segített nyugodt vagyoni egyensúly s az irántuk tartozandó hálánk lesz a vármegye urainak a garantia arra, hogy tisztességes munkával, fáradhatatlan szorgalommal fogjuk letörleszteni adóságunkat népünk és feljebbvalóink iránt.

Komorócsy Péter,

kapnikbányai községi jegyző.

Egy 3—4 középiskolát végzett ügyes, értelmes fiú

tanulóul felvétetik

a „Kőlcsey-nyomda“ r.-t-nál.

A Vörös Kereszt Egylet közgyűlése.

A műit vasárnap tartotta meg a nagykárolyi Vöröskereszt fiókegylet közgyűlését, melyen egy hosszú és nehéz esztendő munkájáról számol be a vezetőség. Az elnöki jelentés, melyet dr. Vetzák Ede alelnök olvasott pontosan beszámol az egyesület működéséről s képét adja annak a fontos misziónak, melyet az egylet a háború és a jótékonyság szolgálatában betölt. A jelentést kivonatosan az alábbiakban adjuk :

„Milliók küzdenek milliók ellen Európának mind a négy táján s az irtózatos küzdelmek ádáz pusztítása romba dönti évszázadok szorgos munkájának gyümölcseit, hogy a szerte hulló romok felett egy uj és talán a réginél szebb világot teremtsen. A távol harctereken véres szuronnyal, még füstölgő fegyverrel rohan előre a katona, a mi katonánk, hogy, ha kell vérével, életével rója le azt a szent kötelességet, melynek hivó szavára ott hagyta szeretteit, otthonát, foglalkozását s ment hogy nehány rövid nap alatt a békés polgárból a maga és mások életét semmibe vevő katonává legyen.

A nagy pusztulás szomorú képét nem tudják eltakarni a győzelmes diadalok, a fájdalmas végső sóhaj keresztül tör a diadalmas éljen kiáltáson. A haladó sereg után ott nyomulnak előre az emberszeretet hős katonái, hogy bekötözzék a sebeket, enyhítsék a fájdalmakat és hogy a magával tehetetlen sebesültet mint uj embert adják vissza az emberiségnek, mint uj katonát a hazának. A három- szinü zászló és a Vöröskereszt egymás mellett harcolnak egy jobb, egy szebb jövőért.

Az egész világot újjá teremtő nagy válság közepette a nehéz köteiességteljesités hosz- szu egy esztendejére tekintünk vissza most, hogy számot adjunk első sorban magunknak arról, hogy azon sok feladatnak, mely elé egyletünket a világháború vihara állította, menynyire voltunk képesek megfelelni. Mi az, amit egy előttünk álló beláthatatlan jövőben még tennünk kell. Visszatekintünk egy komoly és nehéz múltra azért, hogy részben okulást, részben buzdítást merítsünk a múltból a jövőre s hogy minél tisztábban és világosabban magunk előtt láthassuk azt az utat. amelyen a jövőben haladnunk kell.

A lefolyt év történetére visszatekintve ő- szinte részvétel és mély fájdalomal emlékezünk meg a hazáért hősi halált titkárunknak Nemes- tóthy Szabó Albertnek haláláról. Megdöbbenéssel, de mégis fájdalmas büszkeséggel olvastuk a táviratot, melyben a szülőket a Vilmos huszárezred tisztikara nevében gróf Szapárv alezredes hős fiuk elesetéről értesítette őszinte kifejezést adva annak a tiszteletnek és becsülésnek, melyet bajtársai között a huszár tiszthelyettes kiérdemelt.

A háború kitörésekor minden szépért nemesért s az emberiség örök javaiért hevülö lelkében élénk viszhangra kelt az a hivó szózat, mely a fél világgal szembe került nemzetünk minden fiát az ágyuk és puskák tüzébe szólította s ment önként, visszatarthatatlanul, hogy teljesítsen egy szent kötelességet, mely előbb csak közülünk vitte el őt, később pedig életét követelte.

Hogy mily drága, menyire becsült volt é- lete mindazok előtt, akikkel őszehozta sorsa, meghatóan mutatta meg az a mindenfelől megnyilvánuló mély és őszinte résszvét, mely haza hozott koporsóját a nyitott sírig kisérte. Egész ember volt, aki semmit nem tett, hacsak nem egészen.

Távozásától kezdve haláláig meleg érdeklődéssel kisértük sorsát, mely a megérdemelt kitüntetéseken keresztül a hősök sírjáig vezette, s amily őszinte volt örömünk, midőn egy egy újabb hőstettéről, kitüntetéséről hallottunk, époly megrázó volt a fájdalom, melyet halálhíre keltett bennünk.

1915 május 17-én 38 éves korában bekövetkezett haláláig lelkes hive, apostola volt a vöröskereszt intézménynek, melynek helyi fiókjánál hosszú időn át mint titkár működött. Maradjon velünk az ő szeretett lényének emléke