Szatmármegyei Hírmondó, 1915 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1915-04-25 / 17. szám

Nagykároly, 1915. április 2 >. Vasárnap. III. évfolyam. V- 17- szám. A „VÁRMEGYE“ Szatmármegyeí A .37 Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap. SZATMÁR VÁRMEGYE JEGYZŐEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét érdeklő közlemények felelős &• szerkesztő címére — Érendréd — küldendők, -tg Kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENY1-UTCA 20. SZ. („KÖLCSEY-NYOMDA“ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.) Felelős szerkesztő: NAGY ISTVÁN, a szatmármegyei jegyzői egyesület főjegyzője. Előfizetési árak: Egész évre — — - Félévre — — — - Nyilttér sora 40 fillér. — — — 8 korona. — — — 4 korona. Egyes szám 20 fillér. Háborús napokban. Nagykároly két uj parkjában, me­lyek egyike az Iparbank, másika a Szent László konviktus előtt van, ebben az évben, a frissen felásott földjében krumpli fog nőni az iiialos virágok helyett. Em­lékezetes parkok lesznek ezek valaha, melyek a fölavatásuk évében krumpli­föld gyanánt szerepeltek. Ez lesz az ő háborús múltjuk. Megértjük ezen rendkívüli intézke­dés intencióját a maga tisztaságában. Nem arról van szó, hogy Nagykároly városa nem engedhetné meg magának még háborús évben is azt a fényűzést, hogy virágokat ültethessen e két kis te­rületére. Az ott termő pár véka krumpli nem fog szerepet vinni a költségvetés­ben. De szükséges volt igy intézkedni az elv megtartásáért. Ma megalkuvást nem ismerőén teszi kötelességünkké ha­zánk érdeke, hagy minden lehető űrödön növeljük készleteinket. A félvilág népei fogtak össze ellenünk, hogy leverjenek. Harcokban legyőzni nem tudnak, hát ki akarnak éheztetn . Példákat láttunk rá, hogy erős várakat vesz be az éhség. Ez a legellenállhatatlanabb fegyver. S az a harc, melyet ezzel vivnak, itthon dől el. Meg kell mutatni az itthon maradt nem­zedéknek, hogy találékonyságával, min­dent legyőző akaratával élelmet tud előteremteni minden kis rögéből a ha­zai földnek. Valahányszor eljárunk e krumplis parkok me.lett, fogja meg lel­künket valami magunkbaszállás féle, hogy odahaza megtettiik-e mi is azt a legfőbb kötelességünké;', hogy növeljük a haza terménykészletét, ezt a legfőbb muníciót. Fogjunk be minden kis taipalattnyi helyet és csikarjuk ki tőle mind azt, amit teremni tud. Mikor lekerültek ró­lunk az ékszerek, hogy pénzévé legye­nek a Hazának, essenek áldozatul a virágok is, teremjenek a parkok krumplit! Országok fegyverbe állítják népeiket s mikor eljön rá az alkalom, egymásra küldik hadseregeiket. A béke alkotásai elvesznek ebben a dúló mérkőzésben. Kulturjavakban vészit minden háborús ország. Érthető tehát, ha sietve ragadja meg az alkalmat mindenik, hogy a pusztulást teremtéssé1, ellensúlyozza épen azon ország erejéből, melytől a károkat szenvedte. így történik, hogy a katona, kit ellenséges ország pusztítására visz­nek, azon ország munkása lesz, — mint hadifogoly. A hadifoglyokat minden országban a nagyarányú vállalkozásoknál használ­ják fel, mint olcsó munkaerőket. Orosz­ország egyes helyeken őserdők irtására használja fel hadi foglyait. A foglyokat Együtt. Irta: Erdősi Dezső. Mire Sámsoni István negyven éves lett, éppen megérett a halálra. A születése napján járt a neves professzorral, aki nem csak a tu­dományáról volt hires, de a szókimondásáról is. Volt a tanárnak egy gyönyörű leánya, aki menyasszony korában borzalmas halállal pusz­tult el, meggyuladt a ruhája és odaégett. Azóta a tudós rosszmájú ember lett, gyűlölte az em­bereket, kivált betegeit, akiknek kéjjel leplezte le a rettentő igazságokat. Sámsonit is alaposan megvizsgálta. Mikor a gégéjébe nézett a villamos tükörrel, ezt mondta : Fuccs! A tüdőről igy adta ie a véleményét: — Ez is fújtató? A beteg idegrendszerérői az volt a né­zete, hogy csodálja, hogy még nem tört ki a paralizis. — Némely szervezet olyan, — magya­rázta aztán Sámsoninak, — mint az agyon­ostromolt vár, amely még mindig tartja magát. A falak, a bástyák csupa rom, az őrség fele elhalt, aki él, az is sebesült, nyavalyás, a lőpor, az élelmiszer fogytán és a vár mégis tartja magát, lyukas falakkal, szétlőtt bástyák­kal, agyongyötrött katonákkal. Az ellenségnek biztos tudomása van róla, milyen nyomorúsá­gos helyzetben van a vár és nem érti, hogy még mindig nincs a hatalmában és dühöng. Ön ugyancsak próbára teszi a halállal türelmét, amely teljes felszereléssel vonult ki ön ellen. Sámsoni gorombaságokat mondott a pro­fesszornak és elment. Elment egy másikhoz. Ez szívélyes, kedves ember volt és vicceket mesélt el neki, mialatt vetkőzött. Hanem ami­kor végignézte, megtapogatta, a műszereivel vizsgálta Sámsoni testét, fokozatosan eltűnt ajkáról a mosoly. És igy volt Sámsoni a többi orvossal is. Mindegyiknek arcáról leolvasta: veszve vagy. És megrohanta az élet vágya. Soha sem látta oly szépnek az életet, mint most, amikor napjai meg voltak számlálva. Naphosszat az ablaknál ült és sirt, amikor a meleg és fényes napsugár megragyogtatta az utcákat, amiken emberek nyüzsögtek. Átellenben ifjú házaspár lakott s a férj, valahányszor délben hazajött á hivatalból, az ablakhoz vonta nejét, kinéztek és gyakran csókolőztak. Sámsoni utálatosnak tartotta ezt a párt, de csak azért, mert irigyelte. Hogy szeretett volna csókolni, ölelni ő is! Álmatlan éjszakáin párnáit harapdálta és fenyegetően emelte ökleit az ég felé. Pedig senki, csak maga volt az oka korai pusztulásának. Dorbézolásban telt el ifjúsága és férfikora. Nem nősült, önzésből. Szilaj vágya minden szép nőt átölelt. Az élet nemes céljait nem kívánta megismerni és fék­telen energiáját csak a ma kihasználására pa­zarolta el. (gy múlt el tőle erő, egészség és benső jóság. nálunk is felhasználják munkák vég­zésére. Elismeréssel vagyunk Debreczeni István polgármester azon nagyon üdvös tervével szemben, hogy közmunkák vé­geztetésére hadi foglyokat kért. Nagy feladatok várnak itt megoldásra, mikhez tömegek kellenek. Legelőbb való fel­adatok az útvonalak kijavítása. A város egyetemességének érdeke pl., hogy a szőlőbeli kövesut kiépüljön. Nem tudunk hozzáférni szőlőinkhez kivált őszi, esős napokon, épen azon időben, mikor az uj borok értékesítésével fellendülhetne borkereskedelmünk. Nagy hátrányát érezzük mi is, de különösen szenvednek miatta azok a szomszéd községek, melyek sokszor hó­napokon át nem tudnak még gyalog sem közlekedni, holott teljesen ránk vannak utalva. Hallatlan utakkal vannak sulytva Fény, Csomaköz, Szentmiklós községek. Az év legnagyobb részén át nem tudnak közlekedni, ami nekik meg- térithetetlen károsodás. Nagy haladást jelentene tehát e fontos útvonalak ki­építése. Hisszük, hogy a háború, mely oly sok áldozatot kivan tőlünk, viszont hoz­zájuttat bennünket ezekhez a kultur- javakhoz. Egyszer az újságban egy reklám orvos hirdetését olvasta, aki játszi könnyűséggel még levélileg is kikurálja a legsúlyosabb betegsége­ket is. Sámsoni elhivatta a sári dánt, aki he­teken át itatta vele kotyvalékait, villanyozta és pumpolta. Végre is a reklám doktor is megunta a komédiát s hogy szabaduljon tőle, ajánlotta neki, hogy tengeri fürdőt használjon. így került Sámsoni István a sziklás dalmát tengerpartra, egy eldugott, kedves fürdőhelyre. Úgy érezte az első napokban, hogy a levegő változás, a sós tenger viz párája való­ban jót tesz neki. Esténként kivitette roskatag testét a tengerpartra s lassú, óvatos léptekkel sétálgatott. Áhítattal nézte, mint bukik a nap nagyszerű, tüzes korongja a tengerbe és sze­meivel kisérte a fürge vitorlásokat, amig el nem tűntek a messzeségben. Tenger partján kellett volna születnem. A nagy vizen nem ronthatja magát úgy el az ember, mint a városban. Álmodott. Hogy, mint lett volna, ha ten­gerésznek ment volna. Most künn járna az Óceánon és nem tudna semmit mindama ször­nyű nyomorúságokról, amik most kínozzák. Erős lenne, egészséges, hosszú szakálla), napbarní­tott arccal. Valaki megérintette a vállát. — Hát mégis maga az! Suttogó hang intézte hozzá a szavakat. Sámsoni megfordult. Hófehérarcu, elszáradt asszony állott előtte. Az arca, fülei, a kezej

Next

/
Oldalképek
Tartalom