Szatmármegyei Hírmondó, 1915 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1915-02-21 / 8. szám
/ Nagykároly, 1915. február 21. Vasárnap. III. évfolyam. — 8. szám. A „VÁRMEGYE“ Szatmármegyei Hírmondó Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap. = SZATMÁR VÁRMEGYE JEGYZŐEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. = A lap szellemi részét érdeklő közlemények felelős szerkesztő címére — Érendréd — küldendők, -»tg Kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENY1-ÜTCA 20. SZ. („KÖLCSEY-NYOMDA“ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.) Felelős szerkesztő: NAGY ISTVÁN, a szatmármegyei jegyzői egyesület főjegyzője. Előfizetési árak: Egész évre — — - Félévre — — — - Nyilttér sora 40 fillér. — — — 8 korona. — — — 4 korona. Egyes szám 20 fillér. Kérjük a községeket és előfizetőinket, szíveskedjenek az előfizetési dijakat VERES SÁNDOR egyesületi pénztárosnak elküldeni. Az Elnökség. A nagy ítélet. Most, ez a nagy világháború az a nagy Ítélet, amikor emberek és nemzetek, kultúrák és irányok, megméretnek és könnyűnek találtatnak, vagy megméretnek és nem találtatnak könnyűnek. Hogy mi lesz a nagy mérés végső eredménye, azt ki tudná még belátni, nekünk magyaroknak azonban egy tekintetben meg lehet az az elégtételünk, hogy bizonyos szemponíbói a mi országunk megméretett és nem találtatott könnyűnek. Évtizedek óta folyik már a hírlapi csata, a politikai harc részben az osztálytagozódás, részben pedig a nemzetiség ellen. A két harcot éppen a két szemben ál ó politikai irány intézte. Az, aki az osztálytagozódás ellen harcolt, pártolta a nemzetiségeket, és az, aki az osztályharcot támadta, aki az osztályta- gozódásí vette fontosnak, az támsdta a nemzetiségeket. E nagy háború nagy értékmérője lett a világnak. Mindenki a mérlegre kerül, és mi a mérlegen — ugylátszik — nem kis súllyal estünk a latba. Ami az osztálytagozódást illeti, arról rövidesen kiderült, hogy csak békében van meg, amikor az emberek nem is törődnek egyébbel, minthogy a maguk életstandardját, életnívóját minél magasabbra tudja vinni, hogy minél jobban eltudjanak válni a néptől, amelyben tulajdonképpen saját maguk, vagy ha nem a maguk, de az apjuk múltját látják. A múlttal pedig az emberek, ha arrivék lettek nem szeretnek törődni. A békeidőben mindenki arra törekedett, hogy minél többet keressen, esetleg másokkal szemben való kegyetlenség árán is, és arra törekedett, hogy pénzét és pénze hatalmát éreztesse mindenkivel, aki közelébe kerül. Háborúban azonban — láttuk — az osztálytagozódás egy csapásra megszűnt. Igazzá vált az a régi-régi mondás — ha egy kicsit uj formában is, — hogy a halál élőit nincs különbség. A szocialista munkás ember épp úgy meghal, mint az arisztokrata, Gondrud fiát épp úgy eltalálja egy golyó, mint a Igeutolsó közlegényt. Itt mindenki egyenlő lett, itt nincs osytálytagozódás, csak emberek vannak. És ime ez a nagy változás napok, vagy csak órák kérdése volt. Tegnap még volt osztáíytagozödás Magyarországon, ma már nincsen. Ebben a tekintetben tehát Magyarország nyugodtan nézhet a végső Ítélet kimondása elé. Ugyanilyen nyugodtan nézhetünk az elé a megméretés elé, amelybe nemzetiségi kérdéseink kerülnek. A nemzetiségekkel szemben elkövettünk sok hibát mi is, de elkövettek hibákat ők is. E hibák kiegyenlődtek, elsimultak a háború első szellőjére. Maga Tisza István mondta újévi beszédében, hogy a nemzetiségek, csekély kivétellel, mind megmutatták, hogy valóban hívek maradnak a magyar állameszméhez. Legeklatánsabb példa erre a román viselkedése. A mi közvéleményünkben elterjedt az a teljesen téves nézet, hogy Romániával való viszonyunk nem jó és hogy a magyarországi románok is mozgolódnak. Mindkettő téves. Békében, jó viszonyban vagyunk románjával és a magyarországi románok éppen a múlt hé*en intéztek átiratot a román hivaialos körökhöz, hogy ők mindennemű külellenséggel szemben kötelességüknek tartják, hogy hívek maradjanak a magyar hazához. A nagy és sok éven át izgató nemzetiségi problémát is elin.ézte tehát a háború. Minden Ítélet elé, minden mérlegre kerül, már sok probléma méretett meg eddig is, és ime Magyarország két életbevágó problémája ime már megméretett és nein találtatott könnyűnek. A háború eddigi eredményéül ez is teljesen elég. Ilii szövetségesünk. Hii szövetségesünk Is áldja meg az ég! Jusson ki neki is, Bőven a dicsőség! Aianyozhassa be Élete szép napját; Az a boldog tudat, Hogy jól végezte dolgát. Férfi becsületét, S , hadúrt szent szavát. Soha megnem szegte, S perezre sem lépte át. Legnagyobb bajunkban, Kitartó mellettünk. Áld meg Isten! áld meg! Hii szövetségesünk!!! Telegdi Nagy Erzsébet. Pistának. (A névtelen hősök.) Azt tartja most a hős, az igazi Magyar, „Sebonnai bitang“ ki halni nem akar. A ki hazájáért sajnálja életét: Nem érdemli meg hogy magyarnak nevezzék. Oh! de sok fiad van hazám! ki nem ilyen, De az ilyeneket áldja meg az Isten! Harci dicsőségben legyen bőven része! Ellenség golyója soha megne sértse! Mint madár a mikor légre bízza magát, Oly biztos fölényei nyerje meg a csatát. Félje az ellenség mint a menynek kövét. Cikázó villámlás előzze meg hírét! Hősi diesöségét történetünk lapja; Aranybetüivel ragyogón megírja! Áldás tegyen rajta, minden maradékán És hittel is teljes, mint első Szent István!!! Egv lelkes honleány. A válaszúton. Irta: Henry Baguerches. Vájjon nem történt-e meg sok orvossal, hogy valamilyen váratlan és meglepő eset merült föl előtte, amelynél hiába mérlegelte, hogy mit tegyen, mert nem tudott választani? Az, én esetem, úgy gondolom, érdekes az egy-Y' szerűsége dacára is és klasszikus utánzata aé Buridán szamara történetének. Még akkor történt, amikor rossz sorom* egyik gyarmatunkba vitt el, ott is messzire a vadonba, elzárva a világtól. Három hétig kellett komisz talajon lovagolni, hogy a legközelebbi Legtökéletesebb arctisztító- és szépitő-szerek a világhírű KRIEGNER-féle AKÁCIA AKÁCIA AKÁCIA arckrérpe, tégelye 2 kor. szappan, darabja T20 kor. pouder, doboza 1 ‘20 kor. Kaphatók az ö#8?es gyógyszertárakban és drogériákban. Postán küldi az egyedüli készítő: Kriegner-gyógyszertár Budapest, Kálvin-tér.
