Szatmármegyei Hírmondó, 1915 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1915-11-21 / 47. szám
Naírybároly, 1915. november 21. Vasárnap. A „VARMEGY, 47. szám. Szatmárme Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap. SZATMÁR VÁRMEGYE JEGYZÓEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. * í * A lap szellemi részét érdeklő közlemények felelős gr szerkesztő címére — Érendréd — küldendők. 4S Kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENY1-UTCA 20. SZ. („KÖLCSEY-NYOMDA“ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.) Felelős szerkesztő: NAGY ISTVÁN, a szatimlrvármegyei jegVzöegyesü!eít főjéjéyzője. . Munkatársak: BODOKY ISTVÁN, KOMORÓCV PÉTER, kismajtényi körjegyző. kapnikbányai jző, e. jző. Előfizetési árak: Egész évre — — Félévre — — — - Nvilttér sora 40 fillér. — — — 8 korona. — — — 4 korona. Egyes szám 20 fillér. Háborús tanulságok. Irta : Mikcsa János, nagykárolyi m. kir. adóhivatali főtiszt. A háborúban is velünk van a jó Isten! Velünk az Isten! értsétek meg viaskodó, harczoló, háborúskodó, ellenséges nemzetek és térjetek meg, térjetek magatokhoz, vegyétek elő a jobbik eszeteket és értsétek meg, hogy a jó Isten nem tiveletek, hanem miveiünk van, — e nagy világháborúban is. Igen velünk van az Ur! az urak Ura, a királyok királya! Ne csüggedjünk .tehát! Igyekezni fogok fenti állításomat kézzel foghatólag és józan észszel telfoghaíólag bebizonyítani, tessenek kedves olvasóim figyelemmel lenni soraimra. Szives figyelmet kérek! Krisztus Jézus Ígérete: „Boldogok á szelídek, mert ők bírják a földet.“" Gyönyörű Ígéret. ígérettel nem ia- kunk jól. Az Ígéret szép szó, ha megtartják nagyon jó, mondja a magyar közmondás. Ki ígérte nekünk, hogy a földet mi fogjuk bírni? Maga az Isten fia, Jézus Krisztus. Ő be is tartotta még eddig mindig a szavát, amit Ígért, be is váltotta. — Elég biztosíték \j nékünk. Szeretném a világ összes kürtjeivel világgá fújni, hogy a h borúban is mi velünk van az Isten, hogy mi fogjuk továbbá is birni a földet, melyet a jó Isten hatnapon keresztül a szelídek számára teremtett. Szelíd k voltunk! Vadakká lettünk! Szelídek voltunk, vérengzőkké váltunk. Szelídek voltunk, harciasok, vitézek, hódítók lettünk. Avagy nem? Békés nemzet voltak a hü szövetségesek. Belénk kötött az istentelen, kapzsi, békéi len, vad, gaz ellenség. Isten csak a szelídeket, a jókat, a békét szeretőket és béke türőket szereti, aki vad, istentelen, gaz, békéden, azt utálja, attól elfordul kegyelmével s megbünteti. Ezeket el kell hinni, mert én mondom! Boldogok a szelídek mert ők bírják a földet. Ügy van! Május másodika óla az ellenség a Kárpátokból Galiczián keresztül megverve, szinte porig alázva, megsemmisítve, rendetlen sorokban me- nekülésszerüen „vonul vissza“ Orosz- lengyelországba, onnan tovább ... tovább nap keletre! . . . Egymásután foglalják vissza vitéz hőseink Galiczia egyes városait, majd az erősebbnél-erősebb várakat. Nem tudja magát tartani az ellenség a legerősebb várakban sem. Hős katonák kifolyt pirosvére áztat meg minden talpalatnyi szent földet. Vitéz hőseink vérrel szerezték vissza a hazát, illetve annak az ellenség által május 2- ; t megelőző időkben elfoglalt részterületeit, Zemplén, Ung, Bérig, Máramaros stb. vármegyék ellenség elpusztította falvai, városai poraikból phönixként újra épülnek, dicsőségesen hirdetve az itthonma- radott s az ellenség álí^i megkímélt hazai szent föld magyar lakosságának áldozatkészségét. Vitéz hőseink vérrel hódítóiak területek az ádáz, nem'szelíd ellenségtől. ltmi-4 A szendék bírják a földet. Szemmel láthatólag, kézzel foghatólag ura lett szavának ismét az Ur! az urak Ura, a királyok királya s nekünk adta, hogy birjuk még az ádáz, békét nemszerető, békéden ellenség földjét is Oroszlengyelországban s nagyoroszországban, mert mi szelídek voltunk s ime igaz, bevált az Ígért krísztus-i ige: „Boldogok a sze idek, mert ők bírják a földet.“ Ego sum, nolite timere, én vagyok, ne féljetek, igy szól hozzánk szelídekhez az Ur. Háborús ájtatosságok alkalmával imáinkban eddig fegyvereink győzelméért imádkoztunk. Imádkozzunk ezután is s ne feledjük e szavakat, isteni szavak, tehát igazak ezek: „Bármit kértek az Atyától — az én nevemben — megadja nektek“. Ne kérjünk imáinkban egyebet, csak fegyvereink győzelmét kérjük, minden maradjon el, csak fegyvereink győzelme legyen meg napról-napra mindig csak győzedelmesen haladhassunk előre, akkor nem hiába folyt legyen olysok vitéz hősünk piros vére s bánatos szomorúságunk közepette egy jobb-szebb jövő reményében fentartjuk énekelve a következő háborús, katona nótát: Főorvos ur arra kérem, Mentse meg az én életem. Mossa ki a, kösse be a sebemeit, Ha csak lehet mentse meg az életemet. Megmenteném, de nem lehet, Mind elfolyt a piros véred. Mind elfolyt a, mind elfolyt a piros véred, Lengyelország Galiczia csata térin. Anyám csináltass koporsót, Egy egész ezrednek valót, Vér betűvel, vér betűvel ird rá eztet, Itt nyugszik a 12rős honvédezred. Ezer esztendeje annak, Hogy a magyarok ittlaknak, Most akarják, most akarják kiirtani, De az Isten, a jó Isten nem engedi! Mi a tanulság e- gyönyörű katona nótából, mi annak a tartalma? A magyar 12-ős ezredbeli, a mi honvéd 12-ős ez- redünkbeli vitéz, hős, honvéd katona megsebesült. Érzi, hogy sebesülése halálos, szépen megkéri a főorvos urat, legyen szives, mentse meg nz életét. Mossa ki a sebeit, azután kösse be, szedje össze minden orvosi tudományát és ha csak lehet mentse meg az eleiét. A főorvosur azt felelte, hogy ő megmentené, de már ké ő, nem lehet, mert szegény 12-ős henvédnek a drága, szép, ifjú pirosvére mind elfolyt. Szegény 12-ős baka, — vájjon melyik nagykárolyi, vagy Szatmármegyei községbeii édes anyasiratja benned egyetlen támaszát, drága, egyetlen gyermekét, a család díszét, reményét, szemefényét? Vájjon szerető hitvesed mit álmodott felőled, te megdicsőült, hős, tizenkettős? Szőtte álmai fonalát. Te jösz haza diadalmas, kipirult', örömlő! sugárzó arccal. Ráborulsz álmában — te a haza térő csonka hős 12-ős. A viszontlátás öröméi dagasztják kebleiteket. Látod apró gyermekeidet csendes fekvő helyükön. Hallód, hogy a kis Janika éppen az édesapját szólította álmában, minden gyermek felőle álmodik, istenem beh régen volt az a mozgósítás, 16-ik hónapja hogy oda van a hős tizenkettes honvéd baka. Remény táplálja a honnmaradtakat. Hiszen él még a síron túl is a remény! A hős 12-ős honvédbelenyugszik a főorvos ur szavaiba, tisztában van vele, hogy meghal, mert elfolyt piros vére. Édes anyjához intézi szavait: csináltasson neki koporsót s megkéri a hátra- maradtakat, hogy ha már mással nem lehetne, vérrel Írják fel a koporsójára, hogy itt nyugszik egy tizenkettős honvéd baka. Mig ilyen hősök lesznek, nem félünk elleneinktől. Daczára, hogy ezer éve itt lakunk, elleneink kiakarnak bennünket irtani, de az Isten a jó Isten azt nem engedi. As Isten a háborúban is velünk van: Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Senki, mindenkit legyőzünk ! ! !
