Szatmármegyei Hírmondó, 1914 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1914-10-11 / 41. szám
Nagykároly, 1914. október H. Vasárnap. II. évfolyam. — 41. s A „VARMEGYE“ Szatmármegyei Hírmondó Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap. SZATMÁR VÁRMEGYE JEGYZŐEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét érdeklő közlemények felelős szerkesztő címére — Érendréd — küldendők, -tg Kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENY1-UTCA 20. SZ. (»KÖLCSEY-NYOMDA“ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.) Felelős szerkesztő: NAGY ISTVÁN, a szatmármegyei jegyzői egyesület főjegyzője. Előfizetési árak: Egész évre — — - Félévre — — — - Nyilttér sora 40 fillér. — — — 8 korona. — — — 4 korona. ügyes szám £0 fillér. A polgárőrség. (N. I.) Szebb, nemesebb, hasznosabb és üdvösségesebb intézmény alig van és lehet a polgárőrségi szervezetnél. Midőn a nagyméltóságu M. Kir. Belügyminiszter itr 1220/1914. szám alatt ennek szervezheíésére kiadott rendelkezést vettem és vették a helyi hatóságok vezetői, egyöntetű megelégedéssel fogadták s ennek oka abban leli magyarázatát, hogy a legtöbb helyen már a háború bekövetkezése előtt ezen intézmény létesítését önkéntelenül is szükségszerű kívánalomnak tekintették. A mozgósítás mint az áradat zúdította a harctérre legjobb erőinket, fiatal véreinket s Így méltán keletkezett azaz aggodalom, hogy a . szervezetlenségben, amikor az eltávozott erők tekintélye is befolyást gyakorolt a közrendre, talán a közrend is felbomlik, vagy legalább is lazultá lesz, hogy felhasználják egyes züllött gondolkozást! egyének az erők távol létét arra, hogy az aggok, a gyámok nélküli kicsiny gyermekkel elmaradt nőket meglopják. Eme bűnös és eléggé el nem Ítélhető cselekedett keltette fel azt az általános kívánságot, melynek a Belügyminiszter ur adott nevet és életet s amely a társadalom élettalajából önmagából keit ki. De ezenkívül szükségessé teszi ezt a jelen háború vésze, a hazafias kötelesség érzése. Minden honfinak kell a hazát szolgálni, amazok a csatatéren életükkel, emezek szervezettsége itthon a vagyonbiztonság nemzeti tőkéjének megvédésével. Mi szebb és nemesebb mint a hazaszeretet! S én is azt mondom Köleseivel, „a hazaszeretet, a kebel legtisz- teletre méltóbb szenvedelmének egyike“. A szervezett polgárőrség, mint ilyen is fontos szolgálatot és hatást is tehet a háború szerencsés megoldására, ha a hazaszeretet, az odaadó buzgóság, az éberség, a mozgató erő, mert sajnos ezen szabad hazában is akadnak árulók kémek, kiknek kiderítése óriási hadi előnyöket szerez. A polgárőrség legyen azért áthatva a nemesebb érzések teljességével, törekedjék az élet és vagyonbiztonság védelme mellett, mélyen behatolni az esetleg megjelenő menekülteknek látszó egyének leikeibe, mert háborúban a kémek e halálmadarak mindenfelé repkednek. Én úgy vélem a polgárőrséget, hogy a helyi rendészeti ténykedése mellett eme magasabb szellem is vezesse és különösen figyelemmel kisérjen minden idegen egyént, menekülteket sőt sebesülteket is igazolásra hívja fel, mert sokszor kicsinyeknek látszó, jelentéktelen dolgokkal van betakarva a gonoszság. Tehát az éberség, figyelem tapintatosság, hazafias buzgalom, mélységes hazaszeretet, a főtényező, a mozgató erő, a polgárőrségben, ennek kell a dob- banalnak, a szív működésének lenni. S ha ezek az alapelvek a mozgató erők, akkor Isten velünk, ha pedig ez velünk ki ellenünk. Ezek után legyen szabad Érendréd nagyközség polgárőrségi szervezetét leközölni, mely beállításában célra vezetőnek látszik, különösen az által, hogy minden napra előlegesen külön parancsnokok vannak polgárőrök beosztásával úgy, hogy a polgárőrök mindenkorra tudják beosztásukat s ahhoz alkalmazhatják magán dolgaikat is. Ezen szervezetet alábbiakban adjuk: Érendréd nagyközség polgárőrsége, mely a községi jegyző javaslatára már az 1914. julius 26. és 1914. augusztus 16-án tartott képviselőtestületi gyűlések hozzájárulásával Belügyminiszter Urnák 4220/1914. B. m. számú körrendeleté folytán alakult meg. A polgárőrség a könnyebb müködhetés tekintetéből, de ezen testületbe belépett polgárok magánkörülményeinek is ehez való beosztása szempontjából, minden hétre meghatározott napokra osztatod be a szolgálat következőkép és megnevezett parancsnokok alatt: Vasárnap. Nagy István főparancsnok. 1. Uray István alp., 2. Gellén Lajos, 3. Jánky Pál, 4. Mándy István, 5. Bartha Lajos, 6. ifj. Bózsakerimé boldog estélye. Irta Krúdy Gyula. Ez a történet még abból az időből való, a mikor vasút még nem járt a Nyíren, Kallóban az Arany Túzoknál tartott stációt a Biasini- féle gyorskocsi és a kocsislegény, egy hetyke, szőke legény azzal dicsekedett, hogy kassai születésű : mintha manapság Londonban születik valaki. Azért bocsátom előre e kis ismertetést, hogy ne fáradozzanak tovább, akik a régimódi történeteket nem szeretik, midőn a postakürtnek még hangja volt, a komor utazókat kiváncsi asszonyszemek várták, a városok ablakainál és a fogadósné tiszta kötényt vett maga elébe, mikor a nehéz alkotmány bedöcögött a fogadó udvarába. Anton, a bárszolga tükörfényesre subickolta a csizmáját és mindig befütöttek egy-két szobát. Ah, Rózsa- kertinének hívták a fogadósnét! Az idő már télre hajlott, Ábris bácsi, a vak koldus szokás szerint megfagyott az országúton, farkasok kirágták csizmaszárából a lábát, vájjon tavasszal megint eljön-e az öreg, — vagy minden esztendőben uj vak koldus botorkál Kalló felé a nyárfás, jegenyés országúton és túl a csárda-tavon, ahol egy zordon, elhagyott mezei lak sötétlik a tájon, mintha néhány embert meggyilkoltak volna ott valaha, a koldusok, vándorlegények átalusszák a telet. A kassai-fi alkonyattal mindig megcsapkodta a rudast, midőn a sötét tó környékén robogott a szekér. Rózsakertiné — kövér, szőke asszony — dombos tenyerével megvere- geíte a postakocsis piros arcát, ha egyetlen pasasát sem ették meg a farkasok. Egy teli este három utazót hozott a kassai-fi az Arany Túzokba. E helyen szoktak éjszakázni, a kocsist forralt bor, az utazókat jó vacsora várta és Rózsakertiné. aki olyan jószivü volt, mint a szőke, rózsásarcu nők szoktak lenni, és minden vendégének részívett ügyesbajos dolgaiban. A lengyel borkupeceket kikérdezte, a gabonás-ágenseket áhítattal hallgatta és a lócsiszároktól eltanult üzleti kifejezéseket. A koutyíésüt mindig megigazította hajában, ha az utazókocsi döngése közelgetí, végigsimitotta a kötényét, a tükörben megnézte nefelejts-szemét. Az ura már nagyon öreg ember volt és arra volt csak gondja, hogy a zsinórból pénzt tegyenek a pohárba... S a téli estén jött egy utazó, aki szerelemről is beszélt az Arany Túzok fogadósnéjának. Komor, szomorú, kissé őszbevegyült fiatalember volt az illető, mintha egy regény- könyvből lépett volna ki. Katonás határozott mozdulatokkal beszélt, üvös pillantással nézett a Rózsakertiné két szemébe, erősen szívta pipáját, amelyen rövid bojt volt, mint a betyárok pipáján. Már kora délután megállották a határcsárdánál, — egy nyugalomba menő lovastiszt és egy bubánatos öreg tábiabiró társaságában, akit állítólag vert a felesége, ha hivatása otthonról elszólitotta. Cimbalmos cigányt találtak a sarokban, az mindenféle nótákat pengetett, tömérdek bort .megittak, a nyiri téli pusztaság úgy tűnt el a mes ziség- ben az álmos ég alatt, mint a megfejthetetlen élet. A rongyos szolgáló a kutnál egy bánatos dalt fújt, szegénylegények, csőszök, vándorlók mendegéltek ki és be, csak késő estére vergődtek be Kállóba és az utón erősen fogyasztották a tábiabiró cilinderjeit. — Tehát szeretsz te rózsaszirom ? — kérdezte a tűz előtt, hosszan elnyujtőzkodva a komor fiatalember, akinek katonás kabátja volt és iilaszinü nadrágja. Rózsakertiné két kövér karját a vendég vállára helyezte: — Lehet, hogy többé sohasem látlak az életben. Elmégy reggel, délig még reárn gondolsz, a hajamnak illatát véled érezni itt-ott a téli réteken, az útközben jövő korcsmáros- nékat hozzám hasonlitgatod, tán a szemed is lehunyod és piros szájam hangját hallgatod magadban, de estére bizonyára elfelejted a nevemet is, mint már annyi ifjú lovag, akikre sóhajtva gondoltam. Mégis szeretlek, te szomorú komondor. Mond el nékem, hogy miért vagy szomorú? Mikor kezdted? Tán asszony miatt sir benned a lélek? Hadd vigasztaljalak. Milyen volt? Barna? Az utazó halkan, gúnyosan nevetett? Hazamegyek a falumba és gazdálkodom. Verni fogom a kutyáimat, a cselédeimet, éjjel pisztollyal lövöldözök, meztelen tőrrel hálok a szivem fölött, ordítani fogok a gyötrelemtől és jégzajlásban átkelek a Tiszán. Nem
