Szatmári Újság, 1918. szeptember (2. évfolyam, 209-233. szám)
1918-09-01 / 209. szám
2-ik oldal . Szatmári Újság Szatmár, 1918. szeptember 1. veszedelmes. Az ellenséges nemzeii politikának előbb tehát a nagy németeknek kell hadat üzenni. Teljesen alaptalan a nagynémetek reménykedése, hogy Angliát a búvár- hajók legyőzik. Németországban két elem áll egymással szemben. Az egyik osztozik az enlentenäk„ az alddeutschokról való nézetében, a másik fenttarija a nagynémet törekvést. A német kormány a balti tartományok fölött való uralmat Oroszország megfenyegetésével vivta ki. A modern gondolkozásu r.éBerlinből jelentik: Hertling kancellár ma fogadta a német birodalmi katolikus diákegyesületek szövetségének képviselőit, akik hetvenötödik születésnapja alkalmával üdvözlő feliratot adtak neki. A kancellár ezeket monmetek ellenezték, de a középkori gondolkodásúak felülkerekedtek. Solf megvádolta Németország ellenségeit: nem akarnak békéről tárgyalni, Hozzátehette volna, hogy addig nem akarnak, amig a németek középkori politikát követnek. Ha a német nemzet megszabadul az alddeuíschoktól és tettekkel bizonyítja bünbánatát és a békés léihez való hajlandóságát, akkor az ententevet becsületes békét köthet és békés életet élhet a nemzetek szövetségében. rikai csapatok odaözönlésére alapítja. A mu- litárizmusnak e nyílt hitvallásától eltekintve | emlékeztet ez a reménykedés a háború múlt éveire, amikor előbb a hűtlen Olaszországnak és később Romániának kellett volna a az intézményben tevékenykedők testvéri sze- retete fűszerezte, akkor — miként a választmányi gyűlés is megtette, — nekünk is hálával, köszönettel kell meghajtanunk az elismerés lobogóját az üditőáilomás fáradhatatlan, lelkes vezetői: berenczei Kovács Jenőné, dr. Kölcsey Ferenczné és Szlávy Dezsőné úrnők előtt, akik az átvonuló katonák előtt Szatmár városának szivét képviselték. Búcsút mondunk, mert búcsút kell mondanunk a szatmárnémeti üdítő állomásnak, s az üditőáilomás fáradságos munkájától megszabadult lelkes vezetőket pedig arra kérjük, hogy az intézmény megszüntetésével ne temessék el magát az eszmét is, mert, — ne adja Isten, de jöhet még idő, amikor a vasúti állomás pályaudvara és várótermei ismét megtelnek sápadt, véres, éhségtől vánszorgó hősökkel: az emberszülte gonoszság szerencsétlen áldozataival. (».) Szatmári krónika. A német kancellár a visszavonulásról. „Az ellenség földjén fogunk továbbra is védekezni. — Az ellenség nem semmisíthet meg bennünket.“ (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) dotta: A háború terhe nyomasztóan nehezedik népeinkre. Az élet- és véráldozathoz sok másféle nélkülözés járul és mindazon túl a jövőbe vetett aggódó pillantásunk. A háború megacélozza a népek erejét, de borzasztó »okát követel az idegek erejéből is. A háborús pszichológia a háborúban résztvettek valamennyiénél mutatkozik. Ellenségeinknél a központi hatalmak és elsősorban Németország elleni őrülettel határos gyüíöíet alakjában jelentkezett. Olyan gyűlöletben, amelyet á legborzasztóbb rágalom szakadatlan sorozatával táplálnak és amely a leghallatlanabb gyalázatokkal illet mindent, ami előttünk szent. A háborús pszichózis második tünete nálunk a pártellentétek kiélesedése és ez kétségtelenül veszélyt jelent. Nem mintha ez oldalról az állami életnek tényleges megrosszabbodásától kellene tartani, hanem veszélyes az a benyomás, amelyet az ellenségeinknél kelt. Ellenségeink még mindig küszöbön álló belső összeomlásunkról álmodoznak, arra alapítják diadalreményeiket és annál mohóbban követelik a háború folytatását. Itt tehát különösen szükséges a segítség. Szükségünk van a császárnak, a birodalmi kormánynak és népeinknek szilárd kapcsolatára és pedig oly módon, hogy kifelé tisztán kifejezésre jusson, nehogy a véleményeltérések ezt az egységes kapcsolatot eltakarják. Fogjanak tehát önök is hozzá a hazai front egységének erősítéséhez. Ezután a hadihelyzetről szólva ezeket mondotta: Legfelsőbb hadvezetőségünk a katonai helyzetet teljes bizalommal és nyugalommal szemléli, még ha sztratégiai okból indíttatva érzi is magát arra, hogy vonalát több helyen visszavonja. A háborút az első naptól kezdve védelmi háborúként folytattuk. Ezért vittük az ellenség országába, hogy ott erőteljesen védekezzünk és a hazai földet megóvjuk. Mi ott fogunk továbbra is védekezni. Csapataink folytatni fogják az ellenséges tömegek hatalmas rohamainak visszaverését, mig az ellenség be nem látja, hogy nem semmisíthet'meg bennünket és ennélfogva hajlandó a megbékülésre. El fog jönni ez a nap, mert el kell jönnie, hacsak Európa nem akar elvérezni. Könyörgünk a Mindenhatóhoz, hogy ez a nap ne várasson már tulsokáig magára. Ezután Cecil lordnak válaszolt, aki a végső győzelemben való bizalmát az amevégső győzelmet meghoznia. Lord Cecil azonban elfelejti, hogy közben, miután Oroszországgal és Romániával békéi, kötöttünk, nyugaton levő haderőinket igen jelentősen meg tudtuk erősíteni. A másik pont Cecil lordnak az az állítása, hogy az antant nem köthet békét, mig alldeutschok kormányozzák Németországot. Erre az a válaszom, hogy a német birodalomban a német császár kormányoz a szö- vetségtanáfscsal és a birodalmi gyűléssel. A birodalmi gyűlés határozataira még sohasem volt egyetlen párt sem mértékadó. A német birodalmi kancellár csak német pártokat és német politikát ismer. Ennek képviselete kötelességem és az is fog maradni. 9 vasúti üditőáilomás meg- sziiiitetése. fl üőris Herzszt választmányi gyűlése. Szatmár, aug . 31. Nem haladhatunk el szó nélkül és kö- zönyesen a helyi Vörös-Kereszt Egylet augusztus 30-án tartott választmányi gyűlésének határozata mellett, amely a több mint három esztendeig működő vasúti üdítő állomás kapuit I9j8. szeptember 15-én bezárja ! A választmányi gyűlés az üditőállomást a látogatók számának folytonos csökkenésével, a folytonosan növekedő anyagbeszerzési nehézségekkel és a fedezetül szolgáló pénzhiánnyal indokolja ezt a határozatát. Az indokok valóban olyanok, hogy szükségessé tették e nemes intézmény működésének a beszüntetését, mert ahol nincs pénz, ami a beszerzéshez szükséges, ahol nincs liszt, hús stb., ami a főzéshez szükséges és végül, ahol nincs fogyasztó, ott nincs szükség többé magára az intézményre sem. De ha a jövőre nézve — hál Istennek — már nincs is rá szükség, kérdés, hogy volt-e rá szükség a múltban? A feleletet megadja az a forgalmi kimutatás, amely szerint 1915-ben 3709, 1916-ban 23508, 1917-ben 36,733 és 1918-ban 14,312 adag, tehát több, mint 3 évi működése alatt 78,262 adag meleg ételben és frissítő italban részesítette az átvonuló beteg, sebesült, fáradt és éhező katonákat I Ez a statisztika már magában véve is élesen beszél, de hogy ha ehez még meggondoljuk azt, hogy ez a 78.262 adad nem a közös konyháknál megszokott tessék-lássék módra elkészítve s nem katonai forsift szerint mérve került átvonuló hőseink asztalára, hanem az ízletes ételeket Hírességeink arcképsorozata. LAJOS BÁCSI. Lajos bácsi voltaképpen ma már nemcsak szatmári híresség, hanem országosan ismert tekintély. A nagy idegen forgalom, az üzleti élet lázas mozgékonysága a szatmári Pannóniában is az idegenek impozáns tömegét vonultatta keresztül és ezek az idegenek valamennyien meghajtják az elismerés lobogóját Lajos bátyánk vendéglősi zsenije előtt. Az általánosan kialakult vélemény szerint a főváros bármelyik jóhirü konyhája egész bátran elbújhat a szatmári Pannónia konyhája mellett. Ilyen magyarosan, gazdagon, zsírosán, gavallérosan — igy mondják* sehol sem főznek már széles Magyarországon! Azt is mondják, hogy a manapság, dúló szörnyű drágaság, mely a dolog természete szerint a mi kitűnő éttermünk árszabását is súlyosan befolyásolja, senkinek sem okozott annyi fejtörést és bosszúságot, mint a mi Lajos bátyánknak. Amint a háború ideje alatt az árak folytonos emelkedésével az ő éttermének árai is mindinkább nőttek, a Lajos bácsi kedélye éppen fordított arányban mindinkább csökkent afölötti bosszúságában, hogy a vendégei zsebét jobban kénytelen igénybe venni és most a vendégek talán úgy gondolják, íiogy a folyton dráguló árakból ő akarna illegitim hasznot huzni. A hozzá közelálló barátainak ugyancsak kemény munkát adott az a feladat, hogy Lajos bátyánkat ebben az irányban valahogy megnyugtassák és a nagy közönség nevében is biztosítsák a. legjobb indulatról és bizalomról. Lajos bácsi azonban nem az az ember, akit csak igy egyszerűen szárazon, megnyugtatni lehetne. Ő vele ezt a műveletet csak a fehér asztal melleti, vagy a kis utcára-nyiló sörcsarnok asztalánál lehet elvégezni, ahol Lajos bátyánk éppen olyan jóízűen issza meg az ő napi sör- és borkvantumját, mint aminő élvezettel és gyönyörűséggel nézi, hogy az ő kedves emberei és a barátai is minden kritikai fenntartás nélküli élvezettel isszák az ő dúsan felszerelt pincéjének termékeit. Igen jellemző eseteket beszélnek Lajos bátyánkról abból a boldog, békés időkből, amikor ő még a Kaszinó vendéglőse volt. Ebben a legendás korszakban Lajos bátyánk 2 koronáért a legpompásabb, öt fogásos ebédeket és egy koronáért a legizletesebb vacsorákat szervírozta a vendégeinek. Megtörtént, hogy sokan képtelenek voltak a menü minden fogásából enni és ha ezt Lajos bácsi véletlenül észrevette: ugyancsak melege lett ennek a kisgyomru vendégének! Százféle kérdést intézett hozzá: — Talán nem jó? — Nem cserélnők ki valami másfélével ? / y
