Szatmári Napló, 1905. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1905-01-29 / 24. szám
Szatmár, 1905. január 29. Vasárnap Második évfolyam 24. szám. FÜGGETLEN POLITIKAI UjSAG ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Helyben házhoz hordva: Egész évre 10 K Negyed évre 2.50 K Fél évre 5 K | Egy hóra 1 K; Egyes szám ára Vidékre postán küldve: P?,é?vrér '1 K I "Wedév-e 3K 2 kr. (4 fillér.) Megjelenik hetenkint háromszoj^keéden, csütörtökön és vasárnap. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-uteza 2. sz. ahova úgy az előfizetési pénzek, hirdetések valamint a lap szellemi részét illető levelek küldendők. A kormány bukása. Szatmár, jan. 28. Megtörtént, ami még sohasem történt meg Magyarországon: a kormány a képviselőválasztáson megbukott. Mert hogy Bécs megbuktassa a magyar kormányt, ha nem mutat be elég szolgálatkészségeí, hogy a sza- badelvüpárt cserben hagyja a vezérét, arra már volt eset. De hogy maga a nép, a nemzet buktassa meg a kormányelnököt, arra még politikai történetünkben nem volt példa. Pedig hát ez volna a legtermészetesebb, ez volna az igazi alkotmányosság. Hanem hát mináíunk mindig úgy meghamisították a népakaratot, hogy már szinte hozzászoktunk, hogy nem a közvélemény nyilatkozik meg az urnák előtt. Most tehát megtörtént, amit lehetetlenségnek tartottunk. A kormány sorsa a tegnapi nappal eldőlt. Minden csatatérről még nem érkezett be hozzánk a híradás, de az eddig tudott eredmények is kétségtelenné teszik, hogy a kormány a nagy háborút elvesztette. Pedig hát úgy álla dolog, hogy most sem nyilatkozott meg az igazi közvélemény, Mert hogy a kormány és kortesvezérei — nem mindenütt, de az ország legtöbb kerületében — minden megengedett és meg nem engedett eszközt is felhasználtak, hogy Tisza István grófnak örömnapot szerezzenek. De bizony a miniszterelnöknek nagyon szomorú dátum az 1905. január 26-ika. Mert ez rövid kormányzatának végét jelenti. S ismételjük, még sokkal több vereség érte volna a szabadelvű pártot, ha igazán, korlátlanul, egészen szabadon | megnyilatkozhatik a választóközönség akarata. Azonban hát ez is elég volt arra, hogy Tisza István grófot visszavonulásra bírja. A táviró hozta Budapestről a nagyfontosságu hirt, a mi különben a történtek után nem lehet meglepetés, hogy a miniszterelnök bizalmasai előtt kijelentette, hogy ő feltétlen a többségi elv álláspontján áll, mivel pedig a választási harczból a kormány kisebbségben került ki, ő levonja ennek a következményeit s beadja lemondását. Temetni jöttünk tehát Cézárt és dicsérni. Mert dicséret is illeti meg a távozó miniszterelnököt, azt legádázabb ellenfelei is kénytelenek róla elismerni. Nagy és nemes becsvágygya! fogott feladatához, ám elvetette a snlykot, erőszakoskodásokra ragadtatta magát s ez hamarosan nyakát szegte. Kitűnő képességeire, fényes tehetségére nagy szüksége lett volna a hazának, amelyet azonban a szerencsétlen körülmények és súlyos botlásai miatt nem érvényesíthetett. Politikai tisztességére vall, hogy azonnal távozik, amikor látja,|hogy a nemzet Ítélete lesújtó rá nézve. De lesújtó ez az Ítélet az egész szabadelvüpártra. Nem a szabadelvű eszmék vesztették el varázserejüket, hiszen ez eszmék nálunk benne vannak a levegőben, ez eszmék uralko- ; dása nélkül már élni sem tudnánk. Hanem megbukott a szabadelvű párt- rendszer, megbukott az a klikk, mely a szabadelvüség czégére alatt monopolizálni akarta Magyarországot. Ez a klikk hatalmába akart keríteni mindent: pénzt, befolyást, hivatalokat s jaj annak, aki e klikken kívül állott. A szabadelvű párt klikkjéhez tartozó famíliák kisded dinasztiákként uralkodtak Magyarországon, övék volt a yatalom és a dicsőség. És felfuval- kodottságukkal, garázdálkodásukkal közutálatot terjesztettek maguk körül s megutálíatíák azt a rendszert, sőt a miniszterelnököt is, akiknek kegysugaraiban és kegysugaraiból éltek. Ezeknek a pöffeszkedő élősdiek- nek végük van, remélhetőleg örökre. Más rendszer lép életbe most Magyarországon, tisztább lesz a levegő, egészségesebb a közélet, de azért biztosra vesszük, hogy az igazi szabadelvüség napja le nem hanyatlik, mert ez az a nap, amely az életet és virágzást teremti. A magyar nép ez ébredése, mely a választáson megnyilatkozott, gyönyörű és fölemelő. Mert ez a választás a nemzet nagyszerű fölébredése. Ez a nemzet most már föleszmél zsib- badságából és azt akarja, hogy maga kormányozza önmagát. És elutasít magától mindenféle erőszakadást, legyen az erős kéz vagy bécsi kéz. Választás után. Szatmár, jan. 28. A szatmári szabadelvű párt tagjai ugyancsak kellemetlenül érezhetik magukat az ellenzéknek fényes győzelme miatt. Ma Költemények prózában. — A „Szatmári Napló“ tárczája. — I. Az idegen. — Ki szeretsz legjobban, te titokzatos férfiú, óh mondd? Az atyádat, az anyádat, a nővéredet, a fivéredet ? — Nincs atyám, nincs anyám, nincs nővérem, nincs fivérem ! — Hát a barátodat ? — Olyan szót ejeíettél ki, amelynek értelmét mindmáig nem ismertem még! — A hazádat ? — Ki tudja, hogy a föld melyik részén születtem ! — A szépséget ? — Hogy szerethetném én a szépség hallhatatlan istennőjét ? — Az aranyat ? — Gyűlölöm, a mint te az istent gyűlölőd. — Hát kit szeretsz, mit szeretsz, te különös idegen ? Kit ? Mit ? — A felhőket szeretem ... a siető telhetőket ... Ott fenn . . . csodás, gomolygó felhőket ... az oszló-foszló, tovatűnő felhőket . . . II. Vénusz és a bolond. Csodás, ragyogó nap ! Szenvedélytől ittasan szívja magába a nagy park a nap I égető tekintetét, mint az ijjuság magába ! szívja a szemnek izzó tüzét Egy hang se árulja el a nagy Természet mámorát. Mintha még a vizek is aludnának. Nem úgy, mint az embereké a Természet orgiája nesztelenül folyik le. Az egyre növekedő fényárban minden csillog, ragyog ; a virágok égnek a vágytól, hogy szineic hatalmas erejével vetekedjenek az éter vakító azúrjával. A forróság illatot ' ád a fáknak és a virágoknak s az illatár szinte füstölgő gomolyagokban emelkedik fel a nap felé. A Természet e mámorában egy szomorú alakot pillantottam meg. A park közepén hatalmas Vénusz áll a magas talapzaton ; a talapzathoz egy bolond simul, egy udvari bolond, a kinek az a hivatása, hogy önkénytelen vagy erőszakolt mókáival megkacagtassa a királynét, ha lélkiismereti furdalást érez, vagy unatkozik. Megmosoly— Ha tudnád mi mindent látok most! Ó mit érzek ! Mit sejtek! Lelkem ez illat- ogni való ruhában állt ott a szegény bolond, fején csőrgősipka. Szemeit a halhatatlan istennő felé emelte, miközben könyekkel teltek meg e bus szemek. És e szemek ezt mondták : — Én vagyok a legutolsó ember, a legelhagyatottabb ember ezen a világon. Szerelemben és barátságban megcsaltak. Haszontalanabb és nyomorultabb vagyok az állatnál! És mégis . . . mégis, én is arra vagyok teremtve, hogy átérezzem a Te halhatatlan szépségedet, óh csodás istennő. Könyörülj meg rajtam, óh Vénusz ! Szánj meg szomorúságomért és szerelemre való vágyódásomért! De a könyörtelen Vénusz titokzatosan a messzeségbe néz márványszemeivel . , . a messzi, messzi távolba . . . III. Hajad egy egész világ. Hadd szívom be soká, soká hajadnak illatát! Hadd merítsen el arcomat fürteid- ben ! Hadd lebegjenek fürteid kezemben, mint egy illatos zsebkendő, hogy az emlékek és gyönyörök illatával teljek meg a levegő !
