Szatmári Napló, 1904. december (1. évfolyam, 1-26. szám)
1904-12-04 / 1. szám
2 4 if SZATMÁRI NAPLÓ 1904. deczember 4. v <áék, amelynek napilapja nincs, a kultúra bénaságában szenved, elvágott lomha végtag, mely az emberi kötelességek utján csak vonszolódik, de előre haladni sohasem tud. íme, amikor az emberi ideálok legnemesebbjétől serkentve Írjuk a „Szatmári Napló“ keresztelő levelét, nem hirdetünk hangzatos beköszöntőt, nem lobogtatunk kortes zászlókat, nincsenek harczos csatakialtásaink. Hiszen a vidéki sajtó legveszedelmesebb és gyógyíthatatlan gyermekbetegségei éppen és mindig azok a bombasztok voltak, a melyek a becsületes czéltudatosság helyett és az öntudatos mnnkálkodás helyett csak a reklám politika szolgálatában álltak. Ám kijátszott régi ütőkártyák ezek és ma már a közönség belelát az olyan emberek keverésébe, akik a frázisok magaslatára ugorva egyszerre akarják meghódítani a maguk részére — az anyagi elösmérést. A sorok Írója sajnálatos tapasztalatokkal tudván — tudja, hogy hányszor hangzottak el hamis jelszavak a „Szatmári Napló“ születési helyén, hányszor éltek vissza az ideális törekvések parazitái a közönség jóhiszeműségével. Épp ezért a kezdet — kezdetén, minden egyébnél fontosabbnak tartjuk, hogy hivalkodás nélküli hangunk őszinteségével s a becsületes munka terv egyszerűségével jelentsük be, a „Szatmári Napló“ megszületését. A „Szatmári Napló“ szilárd anyagi alapozáson indul a czélja felé. Saját nyomdánkban, saját gépeinken készül ami saját lapunk. Ez ami nagy küzdelmek árán kivívott, megszerzett és tőlünk el nem orozható otthonunk. A „Szatmári Napló“ útja ami utunk, a „Szatmári Napló“ ami kenyerünk. Megérdemeltté, édessé megfizetheíetlené a közönség teszi. Nem kérünk mást, csak elösmerést. to abban a reményben, hogy majdan, h# Ugassak «g ez* " ’ történetet, amely velem esett meg masfélesztendö előtt Afrikában. — Valami szerelem féle van benne? — kérdezte néliány asszony. — Var, de kevés, de ha több lett volna benne, akkor én most nem lennék itt Önök között, mert csontjaim valahyl egy emberevők lakta fala utczáján heverne szerte széjjel. Egy érdek házasság volt a ment i váram. Annak köszönhetem az életemet. — Ah, igazán érdekes. — Igen, hölgyeim mielőtt tovább mennék még azt is ki kell jelentenem, hogy téves hitben él a vén Europa, hogyha azt hiszi, hogy Afrika emberevő népe nem czivilizált tnanap. Ha vasutjuk nincs még, de szerelmi és házassági dolgokban egy jottányira sincsenek hátrább minálunk. Egy forró júliusi estén amint a kíséretemmel egy beláthatatlan sivatagon ütöttem tanyát éjszakára, jóidéig beszélgettünk. Hirtelen zajt hallottunk, de nem tudtuk mire vélni a dolgot. Előbb azt hittük oroszlánok, vagy más vadak közelednek li lénk, de mily nagy volt a meglepetésünk, amikor úgy egy negyedóra múlva tnintegy öt ven emberevő alig néhány puska- lövésnyire állott előtünk. Kétségbeesetten védekeztünk a vadak ellen, de muse használt. Közéjük lőttünk, egy kettő elesett és mi mégis arra a szomorú sorsr i jutottunk, hogy elfogtak. No — gondoltam magamban — bizonyosan a halál fia leszek, ha csak valami rendkívüli dolog közbe nem jön. A vadak, össze kötöztek b'Imiinket s- mint az állatokat Vonszoltak be a faluba. Amikor megérhosszu ernyedetlen munkánk után azt meg is szerezzük és azzal a ragyogó ábránddal eltelve, hogy törekvéseinknek a messze jövő belláthatatlanságában rejlő gyümölcsönként Szatmár város és egész Szutmár vármegye nemes közönsége tetszéssel fog e lapokra rámutatni, — megadjuk a jelet a szent küzdelemhez és odalent dübörgő gépmorgás, forgó kerekek, csattogó gépszijjak ‘zajában megszületik a „Szatmári Napló.“ Kovács Ödön, a „Szatmári Napló“ f*lelŐ£ szerkesztője. Fa és fémipari iskola Szatmáron. A kereskedelmi miniszter a városnak. Szatmár, deez. 3. (Saját tudósítónktól.) Szatmár város kulturális előrehaladására nézve rendkívül fontos leirat érkezett tegnap Hieromnyi Károly kereskedelemügyi minisztertől. Egy uj szakiskola létesítését, határozta el a miniszter s ezt a többi vidéki városok mellőzésével Szatmáron kívánja létesíteni. Rövid ideje esek, hogy a közintézmények egymásután valósulnak meg Szatmáron s egy némely dologban ez a város jóval tulszányalta a kétszer akkora lakossággal biró többi vidéki városokat. És hogy az előrehaladás oly rohamosan történik, az csakis annak köszönhető, hogy a város élén álló önzetlen férfiak illetékes tényezők előtt betudták igazolni annak szükségességét, hogy Szatmáron meg van mind az a kellék, a mely egy város fejlesztésére, virágoztatására szükséges. Ezt látta meg Hieronymi Károly k, skedeiemügyi miniszter a múltban és látta most is, a midőn legújabb elhatározása szerint Szatmáron a tanintézetek számát egy ipa szakiskolával akarja növelni. A kereskedelemügyi miniszter le'-ala szerint az uj tanintézet fa- és fémipari szakid da lenne. Az uj kulturális intézmény egys !t i-.,ic -».tussal iwz egybe1 p'.solva keztünk valamenyiünket egy ól félébe zártak. Vagy két hétig a legizletesebb ennivalókat rakták elibenk.hogy jól meghízzunk. Néhány nap múlva megtudtuk, hogy szomorú sorsunk akkor fog bekövetkezni, a midőn törzs főnök fia oltárhoz vezeti a szomszédos főuök leányát. A fiatalok rég szerették egymást és a szüiök semmi akadályt nem gördítettek a házasság elé. És hogy a világra szóló lakodalom a régi tradiczióknof hü le- gyena törzsfőnök hónapot óta mozgósította darabánt testőreit, hogy nehány jótestü fe- hérbőrüeket fogdossanak. A szerencse kedvezett is nekik. Mi a kelepczébe kerültünk a darabontok tábornoka kaitánynyá lépett, elő. Ez ott is nagy kitüntetés. Szóval a hízás ideje lejárt. A sok banán ananász, kakaó és több ilyen Ízletes csemegétől nagyon meg kövéredtünk, úgy hogy a mészárlás napja Jelölt, a főkonyha- mester a legnagyobb megelégedésére konstatálta hízásunkat. Ezután rettenetes éjszakát éltünk t í Képzeljék el a helyzetünket. Az óráink megvoltak számlálva. Alig öt és leölnek bennünket. Szinté láttam már, hogy a vágóhídi ember mészáros, hogy szúrja belém a mérgezett nyilat és hogy hasítja fel a hasamat. — Szegény Batarcsy — szólt részivé-. vőea az ezredesné: Nos és mitörtént ? — Pirkadni . kezdett. Menekülésünk ki volt zárva. Imádkoztunk. A nap már jó magasan járt az égen, a midőn megnyitották az ól ajtaját. É'i lépten' ki legutoljára. Mikor v;- 1 ni"r yie7. udvaron voltunk, egy L-'iliszitett fejű emberevő harsány hangon kiáltotta felénk angolul: és hatalmas tanműhelyijei, ahol az iskolai növendékek úgy a fa, mint a fémipar minden nemű ágazatában nyernek majd elméleti é* gyakorlati oktatást. Az uj intézet négy évfolyamból fog állaní s az első évfolyam már a jövó 1905—906. tanévben nyílik meg. A többi osztályok fokozatosan fejlesztetnek évről-évre. A leiratnak különösen azon része, amely szerint az uj ipari szakiskola a jövő tanévben fog megnyílni, biztosíték arra nézve, hogy ez a terv rövid idő alatt testet fog ölteni. A miniszter elhatározásával Szatmár város tanácsa is foglalkozott már. A tanács megbízta ugyanis Pap Géza polgármestert, hogy az ipariskola ügyében lépjen érintkezésbe Vigh Albert országos iparoktatási igazgatóval, hogy az uj iskola építését megbeszéljék. Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter az ipariskola helyére nézve fenntartja jogát, hogy a telek helyét esetleg megváltoztassa, — ámde kisszük, hogy a város közönsége nem fog akadályt gördíteni az elé, hogy ez az iskola mielőbb fel épüljön. Mint értesülünk, az uj iskola az Atilla- utczán lévő egyik nagyobb üres teleken fog felépülni, a mely hely kiválóan alkalmas úgy a tanintézet, mint az ipari műhelyek és az internátus számára. Az ipar iskola ügyében legközelebb értekezlet lesz s igen valószínű, hogy rövid idő múlva megfogják kezdeni az építkezést. Az értekezleten, úgy halljuk, Hieronymi kereskedelemügyi miniszter, Szatmár-Németi képviselője is jelen lesz. — A hadügyminiszter a királynál, Gödöllőről jelentik, hogv a kii.lly ma délelőtt kihallgatáson fogadta Pietricli közös hadügyminisztert. — Ujitás a közös hadügyminisztériumban. Bécsből jelentik: A közös hadügyminisztérium a teknikai és kö ia^^gatási szolgálat segédszemélyzetét újjá fogja szeivezni és pedig négy fizetési fokozatba”, az elsőben 1440, a másodikban 1200, a harmadikban 1080 és a negyedikben 960 kor. évi fizetéssel. — Szabadok vagytok menjetek a fenébe! Jou path is free nutil yon reach the deirl. Nem tudtuk megérteni a do'got. A kannibálok . . . angolul beszélnek és szabadlábra boc3ájtanak. Néhány perczig nem is beszélhettünk az örömtő'. Végre bátorságot vettem és a földig hajolva alázattal kérdeztem meg az angolul besz^ő bambáitól, hogy minek köszönhetjük azt a nem várt szerencsét ? — Hogy minek, te hustömeg? kérdezte. Hát annak, hogy a lakodalmat nem tartják meg, mert a vőlegény vissza küldte a jegygyűrűt. Szóval a partié vissza ment. Ezután még sokáig beszélgettem az ember- evővel. A barátunk később szívesebben vá- laszolgatott a kérdésemre és elmondta, hogy az öreg törzsfőnök sok pénzt Ígért a leányával. Pénze nem volt s a börzén játszott. Ma korán reggel tudta meg, hogy mindenét elvesztette. A vőlegény, amikor ezekről értesült, kijelentette, hogy szegény lányt, bármenyire sajnálja is az esetet nem vehet feleségül. — Érthetetlen, szólt egy asszony, hát honnan tudják a kannibálok mi a börze ? — A dolog egyszerű. Két év előtt egy angol társaság Londonba vitt a kiállításra egy emberevő famíliát. Ezek midőn visszatértek hazájukba a czivilizált Európa minden jó és rossz tulajdonságát magukkal vitték és odahaza elterjesztették. — Nagyon érdekes. — Bizony, hölgyeim a vadak emberhúst észnél;, börzén játszanak, de csak érdekből házasodnak.
