Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2020. nyár (6. évfolyam, 2. szám)

Tanulmány, recenzió, kritika

mondott nekem, amiket talán legjobb barátai sem tudhattak, amit bátyja, nemzeti klaszszikusunk, Nagy László barátai sem ismerhettek hajdanán. Egy dunántúli falu történetét. Apja kiemelkedő szerepét abban a világban. Akkor este újra élte fiatal apjának emberi magabiztosságát, rendteremtő erejét. Nagyságát. Felmutatta az emberi létezés örökre érvényes nagyszerűségét. A méltóságot, amelyet apja képviselt, és amelyet éppen fiai felnőtté válása idejére tett próbára a történelem. Megalázni akarták, a megtörhetedent. Azt a parasztgazdát, aki jelképpé lehetett volna egy ország számára: a rendteremtésben. Akkor értettem meg, ez a gyerek, az ősökig visszamenően megalázó rendből már nem kérve, kilépett belőle, elszállt, költővé vált. De a költő magával hozta — mentette - az elmúló élet méltóságát. Rádöbbentem: ez korai remekének, az először általam közölt Harangszó a tengerészért című oratóriumának a versen kívül kimondhatatlan lényege.

Amit kiénekelt, az egy közölhető eseménysorozat volt: pusztuló szülőkről, új veszélyeket rejtő életformát vállaló ifjakról. De ezen az estén megértettem, hogy mennyire különbözik versének konkrét története és a benne és általa élő énekmondás. A beszéd által önmagát felszabadító ember megszólalása. A sorok zenéje, a hang halhatadansága a magyar versbeszéd gyilkos korban való továbbéltetése. Amikor a létezés folyamatossága töretett meg. Nem erőszakkal, mint próbálták korábban, hanem becsapással. És nemcsak ott, és nemcsak egy diktatúra álságos akaratával. Hanem szerte a világon. Amikor az emberektől elvették életük értelmét. Ágh István verse csoda: mert beszélt, amikor nem lehetett beszélni. Amikor a vers mindig rejtvény kellett hogy maradjon. Hogy fogalmazza meg oly telitalálatos szóval mindezt Ágh István? „Lélekkarambol”.

Versbeszéde egy kiteljesült pályán keresztül tartani tudta a szembeszegülés, a pusztulásnak ellene mondás akaratát és indulatát. Mellette balladás módon hullott irodalmunk, művészvilágunk élmezőnye. O pedig e végveszélyben köteteimbe emelt egy erősítő biztatást: Jól vagy? Mert azt akarta, ne a halál angyala diadalmaskodjon. Pedig verseiben ő maga is rejtekutakon tud csak szabadulni életkereteinek csapdáiból. A Tiltott házban című versében a természetes emberi érzelmet és buktatóit, korlátáit egyszerre érzékeltette. Emlékszem, közös költő barátunkkal egy délutánon át vitattuk a vers valódi értelmezhetőségét. „Ha meghalnék, rám kellene törnöd az ajtót, / egyedül élek, teveled csak a szerelem idején, I e tiltott házban, akkor is rejtegetlek ,/ ha meghalnék magadban sirathatnál engemI'fal mellett visszalopózya, lábujjhegyen,/hogy senki se lásson,/úgy szólítalak, hogy meg ne hallja senki'. És megfogalmazódik a diktatúrák korának alapmondata: „s fólbontatlangyászjelentés minden telefon”.

Mégis, a vers megtalálja egészséges ellenpontját: „mert erős vagyok általad, sérti őket e szerelem”. A szerelem felszabadult vallomásos izzását állítja a tiltások ellenébe: „szeretlek mint a kiscsikókatfehér ágyékom idején”. így zárásában fel tud ívelni a vers: „első szerelmesem jövetelében bíztam ennyire,/ egy szál ingben, foszlófa alattT

Rejtélyes? Mint akkori kötetének mesés-mitikus címe: „Rézerdő”. Szerelmes vers? Az is. Fiatalok kilátástalansága? Az is. Politikai állapotrajz? Az is: a behálózott történelmi lét szörnyű csapdái leselkednek a fiatal szerelmesekre. De legfőképpen: az életben maradás akarásának kimondása. A „Jól vagy?” kérdésre adott titkos értelmű válasz.

Ha találtatik költő, aki a múlt idők széttartó erőit végigszenvedve, a halál torkából menekedve vénülő korban is a tisztesség példázataiként idézheti mai gyűjteményébe összes verseit, vállalva mindenkori énje sugárzását, az a legtöbbre képes, mit kortársai számára

40