Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2019. tél (5. évfolyam, 4. szám)

Tanulmány, recenzió, kritika

pontossággal. A tűzrakás jelenete tökéletes hatékonysággal, precízen, hideg fejjel, racionálisan kivitelezett cselekvéssort zár le. Innen értelmezve Móricz aprólékos leírásait, azok a barbárság — a barbár akció — technikai részleteit teszik hozzáférhetővé. Az okok feltárása, a magyarázat hiányzik, ezért tűnhet részvétlenül tárgyilagosnak az elbeszélésmód. A kérdéseket felteszi az olvasó, a diák különösképpen: mi miért történik? A választ Móricz elhallgatja, de a steril profizmussal, technokrata szakszerűséggel végigvitt gyilkossához vezető részletek beszélnek. A rémséges egésszé összeálló tények az értékhiányos, kiüresedett emberiét leleplezéséhez segítik hozzá az olvasót.

„A kis kutya, a pufi, fülelt, szimatolt s a következő percben vicsorítva kezdett ugatni” — így kezdődik a történet. A szövegkezdet egy idegen és ártó erőnek saját létünkbe való behatolásáról, fenyegető szándékok betüremkedéséről, otthonos és működő világrendünk megrezzenéséről beszél. Mitikus időkben gyökerező tragédiák kezdődnek így. A narrátor jó ideig megtartja ezt a sötét erőt az emberi értelmen kívüli térben, a csupán az állatok által érzékelhető mélyvilágban. A felszínen azonban az első pillanattól, megállíhatatlanul, hideg racionalitással a végkifejlet felé mozognak az események. Az idegen juhászok két komondorral jönnek. Látogatóba harcos védőkutyákat nem szokás vinni. Kora délután érkeznek, ez viszont a látogatás normális ideje, nyájajuhász éjszakára nemigen marad, alkonyaira vissza kell térnie saját állataihoz. Az esti látogatás pedig könnyen azonnali védekezést vagy menekülést váltana ki. Az időpont tehát önmagában nem kelt gyanút. Ha támadni, rabolni akarnak, ahhoz viszont alkonyaiig várni kell. Egyrészt hogy hazaérjen a fiú a nyájjal, másrészt mert a sötétben már nem látja senki a rablógyilkosságot. Az addig tartó hosszú várakozásban viszont nem szabad hogy Bodri juhász észbekapjon és pánikba essen, hiszen egy zajos gyilkosság messzire hallatszana, s a napfénynél talán valami kavarodás is látszana, ráadásul a fiú nem jönne haza a nyájjal, s így egy-két nap alatt minden lelepleződne. A Veres juhász emiatt csillapítja saját támadó komondorait is, de csak annyira, hogy azért a csöndes marakodással estig felőröljék Bodri juhász komondorainak erejét. A kérdés-felelet párbeszédben egyetlen szóval sem hangzik el több a szükségesnél. Veres juhász kérdései az asszony legutóbbi látogatásának idejét, az élelem mennyisége kapcsán a legközelebbi látogatás időpontját firtatják, vagyis azt mérik fel, hány napjuk lesz a tett helyszínétől minél messzebbre távolodni.

A derékszíj követelése csak ürügynek látszik a gyilkossághoz, ám közben az is feltűnhet, hogy az ezután következő támadást egyáltalán nem spontán indulat vezérli. Veres juhászék mintha csak eljátszanák a visszautasítás keltette haragot, hogy végbemehessen a hirtelen felindulásból történt gyilkosság rituáléja. A dérékszíjhoz kötődő hiedelmekről Móricz sem itt, sem a záró részben nem beszél. Csak annyit látunk majd, hogy a konokul tagadó Veres juhász a szíj láttán megtörik. Mindamellett nem zárható ki ezen hiedelmek szerepe Veres juhászék személyiségében. Néprajzi, régészeti kutatások egyértelműen igazolják az övék méltóság- és rangjelző szerepét (elég itt Dienes István tanulmányaira utalni), a varázserővel bíró övék kultúrtörténete pedig meglehetősen gazdag, Aphrodité varázsövétől a középkori farkasbőr övékén át egészen a Móricz-novella hátterében sejthető pásztorhiedelmekig. A bírósági tárgyalás elbeszélésében például egyértelmű, hogy a vizsgálóbíró nem tárgyi bizonyítékként használja az övét — pedig a joggyakorlat racionalitása ezt kívánná —, hanem az általunk érzékelhetetlen mágikus-babonás gondolkodás,

74