Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2019. tél (5. évfolyam, 4. szám)

Tanulmány, recenzió, kritika

gyár világban!”— „De akkor háború volt, most meg negyven éve béke van, és nagyobb a nyomorúság, mint akkor!” (Valóban. Egyetemistaként volt olyan élményem akkoriban Kolozsváron, hogy a decemberi sötétben a kivilágítatlan utcákon zötyögő, agyonzsúfolt autóbuszon szorongtam, és láttam, hogy a Főtér sarkán, az élelmiszerüzlet előtt álló sor bekanyarodik a tér végén, és hosszasan kígyózik tovább a Dózsa György utcán. Valaki megjegyezte: Ha lőnének, a%t hihetnénk, hogy háború van) A Pop Andrei bácsi fiának, Bobinak a lakodalmán igazán jót táncoltam. Van román csárdás is.

Hatalmas — Keresztapámnak, Petz Jancsinak az apja, mikor végre lehetett, a kis munka (malenkij robot) végeztével úrnak indult a Donyeck-menti orosz szénbányából aló éves későbbi keresztapámmal együtt, és végigvergődtek a fél Szovjetunión. Megszöktek a vonatról, mert attól féltek, Szibériába viszik őket. Hazaértek, de nagyon gyengék voltak. Jani bácsi, annyi nélkülözés után, megevett egy hatalmas adag füstölt sonkát. Reggelre halott volt.

Hatalmaskodás —1945 nyarán Nagymamám felkapaszkodott a nagyocska és négy éves kicsi lányával egy vonatra, hogy visszatérjenek Zernyestre, és megpróbálják eladni a házukat annak a román családnak, aki időközben beleköltözött. A vonatot többször megállították a szovjet katonák. Főképp nőket szállítottak le „egy kis munkára”. A két leány letérdelt a vonat folyosójának padlójára — ott utaztak ugyanis-, úgy imádkoztak, hogy édesanyjukat el ne vigyék tőlük. Két napi zötykölődés után szerencsésen megérkeztek. (Kaptak egy kis pénzt, de saját lakásuk majd csak húsz év múlva lett újra, mikor már én is megszülettem. Egy fényképen dédnagymamám az új, vakoladan ház előtt tart a karjában.)

Már kész fiatal nők voltak az unokák, amikor a hosszantartó határzár után a közben Orosházára visszaköltözött nagymamájuk, az én dédnagymamám, végre meglátogathatta őket. Romániában nem lehetett műszálas, úgynevezett kapron harisnyát kapni, dédnagymama a melltartójába rejtett három párat, hogy megörvendeztesse leányát és unokáit. A határátkeléskor a testi motozásnál felfedezték a csempészárut. Nagy vámot kellett utóbb fizetni érte a határátkelőnél.

Határoz — Családi anekdota: Ágoston József»p született Ravasz Heonka néni, nagymamám apai nagynénje remekül főzött. Amikor egy román katonatisztet szállásoltak el náluk, megszerette volna kínálni. Mivel románul nem tudott, így biztatta „Domnu sergent, (Őrmester úr) ham, ham!”

1945 januárjában kidobolták Tasnádon, hogy népszavazást fognak tartani arról, hogy a lakosság Romániához vagy Magyarországhoz kíván-e tartozni. Még a halálos beteget is felköltötték, és elvitték a szavazás helyszínére, a moziterembe. Nagyszüleim otthon hagyták két gyermeküket, és elindultak szavazni. Nagy volt a tumultus, egymás kezét fogták, hogy el ne szakadjanak egymástól. Az ajtóban, szovjet egyenruhában, géppuskásan egy tasnádi zsidó fiú állt őrt, aki munkaszolgálatosként fogságba esett, „átnevelték”, és a „felszabadítókkal” tért haza. Mikor meglátta Nagytatát, ráförmedt: „Maguk mit keresnek itt?” A szó szoros értelmében kirugdosta őket a teremből. Nagytata méltadankodott: „Megbolondult ez a Mózsi? Az agyára ment az orosz egyenruha?” De már nem tudtak visszajutni a terembe. (Előzmény: Nagytata a közelben dolgozott, mikor 1944 májusában a helyi zsidókat a kaszárnyában összegyűjtötték. Ami víz, kenyér és gyümölcs nála volt, beadta a dróton keresztül az összeterelteknek. Kis híján az életébe került, a csendőrök észrevették, agyon akarták löm.) Amikor nagyszüleim vissza próbáltak jutni a szavazóhelyiségbe, az őrök bezárták az ajtót, és az embereket elindították a kaszárnya felé. Névsorolvasást

82