Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2018. ősz (4. évfolyam, 3. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
döbbentő romániai politikai és gazdasági helyzet ábrázolásában kedvező üzleti lehetőséget láttak, és a kivándorolt romániai német szerzőknek közlési teret biztosítottak. A német könyvpiacon elért szerény sikerét követően Herta Müller 2009-es Nobel-díja keltette fel a nagyközönség figyelmét a peremiét irodalma iránt. így is kevés szerző sikeréről beszélhetünk a német könyvpiacon. Manapság pedig a migránsok, a „notórius határátlépők” vonják magukra az olvasóközönség figyelmét, ebből talán profitálhat a kivándorolt romániai német irodalom is. Az 1999-ben megnyílt Securitate-archívum tisztázó vitákra adott lehetőséget a kivándorolt személyeknek. Az együttműködő és a megfigyelt személyek (különösen az Aktionsgruppe Banat tagjai) közötti viták a németországi nyilvánosság előtt történtek. Herta Müller és egykori bánáti nemzedéktársai (Johann Lippet, Anton Sterbling, William Tötök, Richard Wagner, Ernest Wichner) szorgalmazzák a romániai közélet és magánélet megfigyelőinek a megnevezését. 2009-től a sokak által olvasott Frankfurter Allgemeine Zeitungban és a Süddeutsche Zeitungban hoztak nyilvánosságra eseteket. Ebben az évben két témába vágó könyvet is megjelentettek: Johann Lippet: Das heben einer Akié. Chronologie einer Bespitzelung durch die Securitate és Herta Müller: Christina und ihre Attrappe: oder Was (nicht) in den Akten der Securitate steht. Ezek mellett több tanácskozást is tartottak a megszerzett dokumentumokról, és erkölcsi kérdéseket vitattak meg az együttműködés, a tettes és/vagy áldozat témakörében. Ezekről beszámol a németek romániai sajtófóruma, az Allgemeine Deutsche Zeitung für Rumänien is. Ezeknek a vitáknak szemléletváltó hozadéka volt a romániai német irodalomnak és szerzőinek a megítélésében. A háború utáni korszak irodalmának kutatását a totalitarizmushoz való viszony határozza meg, az emberi magatartások és viselkedési formák differenciált és érzékeny bemutatására törekedtek olyan társadalomban, amely korlátozta az emberi és alkotói szabadságot, és szigorúan felügyelt kultúrát működtetett. A romániai német írók megítélésében döntő szempontnak számít, hogy valaki milyen magas pártfunkciót vagy fontos társadalmi-politikai pozíciót töltött be, így egyszerre lehetett a rezsim protezsáltja és szolgálhatta a német irodalom ügyét is. Az irodalmi szövegek megítélésében meghatározóvá vált szerzőik irodalmon kívüli tevékenysége, a korabeli mindennapok dilemmái, a társadalom szerkezeti felépítése, melyet egyformán és kollektiven ítéltek meg, a kutatók véleménye szerint az igazi értékeket csak bonyolult kerülőutakon és ideológiával telített kulcsszavak kicserélésével lehetett megsejtetni. Megerősítést nyert, hogy a szépirodalmi szöveg más módon kódolja az információkat, mint a történelmi vagy a tudománynépszerűsítő értekezés. Információkat továbbít, szövegtrópusokba csomagolja és jogot formál az egyes valóságaspektusok szubjektív közvetítésére, szabad teret biztosít az érzéseknek, valamint a váratlan ellentmondó tapasztalatoknak. Az elhúzódó vitáknak további fontos hozadéka a beilleszkedő félben lévő kivándorolt irodalom számára annak az alkotásbeli evidenciának az elfogadása, hogy az irodalmi megújulások mindig a személyesnek, az egyéninek a kifejeződései. Ugyanakkor erősen kísérti az alkotókat a hagyomány is, a kisebbségi irodalmi tudat, amely közösségközpontú, alternatív látásmódot közvetít egy történelmi helyzetről, miközben saját identitáskoncepciókat is. Ezek nem csupán a többségi nemzet kollektív tudatától térnek el, hanem az államilag ellenőrzött hivatalos történelemírástól is, amely tankönyvek és számos médiatermékek 75
