Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2018. ősz (4. évfolyam, 3. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
Móricz ír róla elismerő szavakat, Ady — jellemző módon - Arannyal szemben nagy újítónak tartja, s még Németh László is a Nyugat (meghatározó jelentőségű) elődei közé sorolja: számtalan kvázi-fikcionális történetében elhangzó lesújtó véleményét e helyt nem idézem. Minthogy épp Tolnaival (Arany nagykőrösi tanítványával, Marosvásárhelynek nyugalmát feldúló lelkészével, másik híres tanárának, Mentovichnak egyházi főnökével) kapcsolatos az alább megidézendő sajtójegyzet, mely - korunk szellemére kivetítve - irodalomtörténeti eseményként is felfogható. * A marosvásárhelyi Népújság 2017. június 22-i számában véledenül bukkantam egy írásra, mely az Arany-évforduló emlékidézéséhez csatlakozva a költő és a szalontai Rozvány család kapcsolatát kísérelte meg bemutatni, a közismert szakirodalomból ollózgatva. A publicisztika (több mint száz évvel ezelőtt Ambrus Zoltántól lényeglátón megfogalmazott33) sajátosságaiból adódó, elkerülhetetlenül egyszerűsítő módszertanára jellemzően: sok-sok évtized irodalomtudományi kutatásainak népszerűsítő formában elérhető eredményeit foglalja össze néhány iskolás mondatban: „...a Rozvány családnak a markáns szereplői nagy hatást tettek Arany János fantáziavilágára...” A publicista hasonlóképpen biztos tudás birtokában van a költő és tanítványa kapcsolatát, valamint a személyiségét érintő 150 éves toposzokat illetően: „Arany János és Rozvány Erzsébet kapcsolata a legszigorúbb erkölcsi normák szerint történt. Arany János (...) igen zárkózott, visszahúzódó, mintaerkölcsű ember volt.” És a közismert tények ilyetén felelevenítése után következik a hírlapíró megrökönyödését kifejező és az újságolvasót halába rémítő megállapítás: „Ezért tartom illúziórombolónak a Kortárs folyóirat 2004. 48. évfolyamának 11. számában megjelent Tolnai Lajos-Bekő István: Egyszerű bes^élyke a költőről című apokrif írást, amelyben úgy jelenik meg Rozvány Erzsébet, mint Arany János szeretője!” Mint irodalomtörténésznek tulajdonképpen örömömre szolgál ez a publicisztika, mert - tudomásom szerint — jóllehet kétségtelenül elutasító hangnemben: az egyetlen írásbeli, sajtóban megjelent reflexió az inkriminált Tör/űrr-közleményre. S mivel gyakorlatilag senki sem ismeri, annyit talán megérdemel, hogy a benne rejlő provokatív, mégis a nagy költő emléke előtt mélységesen tisztelgő irodalomtudományi szándékot ezúttal értelmezzem. Internethez, okostelefonhoz s az Ambrus Zoltán látlelete óta még inkább manipulált napisajtó cikkeinek terjedelméhez idomult olvasási kultúránk olykor akadályoz abban, hogy bonyolultabb szövegekben elmélyedjünk, így a publicista valószínűleg nem figyelte meg, hogy a folyóiratban közzé tett korpusz három elkülönülő részből áll. Amire hivatkozik (s amit föltehetően sikerült végigolvasnia) az az első, egy kamaszos, tehát természetszerűen félreértésektől felnagyított „oknyomozó” történet, a Költő „láthatatlan” életét firtatja. Ennek az önálló beszélynek a szerzőjében a közzé tevő egyáltalán nem olyan biztos, mint a publicista a maga megállapításaiban: a három, címmel-tördeléssel elkülönített, de egységeskorpusz fölött két szerzői név olvasható, kérdőjellel. A korpusz második darabjáig láthatóan nem ért el a gyorsolvasó tekintete, tehát ide másolom: Mentovich Ferenc: A. hamis világnézetről, amely egyértelműen leleplezi a hitelesség minden megtévesztő látszatával, tulajdonképpen okosan megszerkesztett, de szándékában demitizáló személyiségrajzot és történetet. Egészen furcsa módon: ez a vitairat, mely a Tolnai (vagy Bekő István) álnevű történet állításait cáfolja, bevezető és záró aktusában az egykori tanártárs egy 61
