Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2018. ősz (4. évfolyam, 3. szám)
Tartalomjegyzék
Vers a háromlábú székről Mostani lapszámunkban több rovatban is megemlékezünk Kányádi Sándorról, a kilencvenéves korában elhunyt költőről. Számomra emlékezetesek maradnak személyes találkozásaink Nagykárolyban, Börvelyben, Kolozsváron, de leginkább a szakmámtól elválaszthatatlan gyermekverseivel. Egyetemi előadásaimon, szövegértelmezési gyakorlataimon gyakran idéztem példákat megjelent köteteiből vagy a Napsugár című gyermeklapból. Kisgyermekkori élményeimen keresztül kötődöm a Három székláb című verséhez. Számomra a háromlábú szék egykori cipész szomszédom suszterszékét idézi fel, azokat a himbálózó, szinte táncoló mozdulatokat, amiket a széken ülve a szerszámok, a faszegek és a bőrfoltok után nyúlva megtett munkaasztala, a bankli előtt. Néztem, amint külön-külön életre kelnek az egyes széklábak, aszerint, hogy előre, balra avagy jobbra dőlt a szomszéd bácsi, ahogyan azt a gyermekszékre alkalmazva Kányádi is megjelenítette versében. Néha lehetőséget kaptam, hogy beleüljek a csodálatos suszterszékbe. Leírhatatlan élmény volt, amint életre keltek, „lipinkáztak” alattam egyéniségüket megmutatva az egyes széklábak: Billeg, Ballag és Billegballag. Akaratomnak engedelmeskedve járták vidám táncukat egy vagy két lábon, majd pihentek meg ismét három lábra állva. Hogy örökre megmaradt és felidézhető, illetve nem veszett el számomra ez a gyerekkori élmény, azt főleg ennek a Kányádi-versnek köszönhetem. Mint cseppben a tenger vizének sajátosságait, úgy sejthetjük meg ebben a versben Kányádi Sándor egész költészetének vonásait. A teljes életmű versszövegei sokfélék, tartalmi és formai tekintetben egyaránt, zseniális szó- és képzettársításokkal dúsítottak, poétikai gazdagságukkal gyönyörködtetnek bennünket, mindenkori olvasókat. Görömbei András ezekre gondolva nevezi Kányádit a „közérthető összetettség” költőjének. Székely János hasonlóképpen természetes költőként látja őt, akinek „ritmusából, lélegzetvételéhez igazodó szólamtagolásából, talán ujja begyéből is természetesség árad”. Verseiben a leíró technikát a megjelenítő helyettesíti, emiatt felértékelődik bennük a költői kép szerepe. Ennek az alkotói eljárásnak a befogadásban van hasznosuló hozadéka: egyszerre hat ránk a képgazdagság, a képek intenzitása és belső dinamikája, megunhatatlanná téve akár a teljes életművet is. Sok közös jegy mutatható ki a gyermekolvasó tapasztalati és fantáziavilága, valamint Kányádi verseinek képvilága között. Ilyen például a jó értelemben vett gyermeki naivitás, valamint a vele szorosan összefüggő animisztikus gondolkodás. A költő őszinte és szeretetteljes rácsodálkozása a tárgyi világra (jelen esetben a háromlábú székre) azonos a Nemes Nagy Ágnesével: mindkettőjük szívében megelevenednek és „boldogok” a tárgyak. Nem véletlen az összehasonlításunk, a Bors néni című versciklusában Nemes Nagy Ágnes szintén megemlíti a háromlábú suszterszéket, amelyen „minden kedden, minden kedden/ ül Bors néni kint a kertben”. Úgy érezzük, mintha számunkra mindeddig lappangó titkok fogalmazódnának meg a költői szövegekben; a versek élményszerűvé varázsolják megsejtéseinket. A vers jó példa az animizmus irodalmi hasznosíthatóságára is. A pszichológus Jean Piaget szerint az animisztikus gondolkodás a gyermekkori fejlődés egyik korai, átmeneti, a fogalmi gondolkodást megelőző szakasza. Lényege: a kisgyermek lelki tevékenységének, érzelmeinek kivetítése az őt körülvevő tárgyakra és jelenségekre. Kányádi Sándor ösztönösen ráérez erre a fontos pszichológiai felfedezésre, visszaigazolva egykori költőelődjének, Arany Jánosnak azt a megállapítását, miszerint a tudós urak ezt jobban tudják, a költő pedig jobban érzi. Az általam leírtak azt az elhallgatott feltételezésemet erősítik meg, hogy Kányádi Sándor versei egyszerre klasszikus értékű és modern szemléletű komplex irodalmi alkotások. Bennük többféle irodalmi hagyomány szintézise valósul meg, esélyt adva klasszikus értékek továbbélésének. Ezt ebben a versében is korszerűen, a mai és a mindenkori gyermek-olvasói igényt kielégítve tudja megvalósítani. (végh) 2
