Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2018. ősz (4. évfolyam, 3. szám)
Események, évfordulók
A székely családok kapva-kaptak a jó lehetőségen és Erdélyben maradtak, konkrétan beköltöztek a Börvelyből elzavart románok helyére, Demján későbbi antirasszizmusát meghatározták ezek az élmények, utólag is sok borzalomról hallott előbb a magyar katonák részéről a román civilek ellen, majd fordítva is. Vagonok Demján az édesapját nem is ismerhette meg, ő ugyanis a második világháborúban elesett. A három testvérrel édesanyja egyedül maradt. Aztán fordult a hadi szerencse, viszszatért a román uralom, 1945-ben Börvely székely családjait egyetlen nap alatt elkergették. Reggel 9-kor körbejártak a román katonák és elmondták, hogy 12-ig kapnak a magyarok időt, mindenki pakoljon össze. A székelyek családonként kaptak egy-egy tehervagont, oda lehetett pakolni, és úgy volt, hogy az emberek személyvagonokban fognak utazni. Volt, aki a jószágait, más a bútorait pakolta össze, akadt, aki még kiszaladt utoljára a temetőbe. 12-kor valóban elindult a vonat, a személyvagont lekapcsolták, az elindult Biatorbágy felé, a tehervagonok pedig mentek Bukarest felé, a családok soha nem láttak viszont semmit az értékeikből. Etyek Ám a kegyetlen kitelepítések Demjánék „szerencséjére” nem csak Romániára voltak jellemzőek, hanem Magyarországra is, így a család Etyekre került, ahonnan nem sokkal korábban módos sváb családokat kergettek el. A korábban állatokkal foglalkozó székelyek nem érezték jól magukat, nem sokat értettek a szőlőhöz. Demján édesanyja tanulni szeretett volna (szülészeti asszisztensnek készült), és bár a nagymama ezt élesen ellenezte, de Demján Sándort végül nevelőszülőkhöz adták. Gyermekmunka Lacházán A végtelenül szegény kiskunlacházai nevelőszülőkre Demján szeretettel emlékezett (a visszaemlékezéseket több személyes találkozó alapján rendszereztük), miközben hamar megtanult éhezni és nélkülözni. Annyira zokon vette, hogy a Jóisten így elbánt vele, hogy hétévesen tudatos ateistává vált, és miközben engedelmes gyerek volt, aki rengeteget dolgozott, templomba soha nem volt hajlandó járni. A családnak volt egy gebéje, akit hajnalban mindig Demján látott el, ő járt például a kútra vízért. Elmesélése szerint itt szerette meg a cigányokat, mert közöttük voltak olyanok, akik segítettek olykor neki cipelni a nagy alumíniumkannákat, miközben a „magyarok” csak csúfolták. Gúnyolódásban bőven volt része, mert bár a nevelőszülők havi 70 forintot (akkor nagy pénzt) kaptak a lelencgyerekek ellátására, de az állam ezen felül ruhát is küldött. Igen ám, de a „lelencruha” miatt mindig rajta volt a bélyeg, más volt, hamar meg kellett tanulnia megvédenie magát. Demján Sándor elmesélése szerint hamar kitanulta, hogy a vizes kannákat gyorsan pörgetve maga körül, hatékony páncélt tud maga köré húzni. Mivel a család reggelente csak egyszer melegített vizet, és az idős néni vízétől a fiatal fiú undorodott, Demján mindig a kútnál hidegvízben mosakodott. A munka miatt eleinte 102
