Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2018. ősz (4. évfolyam, 3. szám)
Események, évfordulók
nem járhatott iskolába. Volt a faluban egy szintén ateista tanító, aki vasárnaponként szintén nem járt templomba, ilyenkor szívesen foglalkozott az érdeklődő fiúval. Iskola Amikor az amúgy jó eszű kisfiú már végre iskolába is járhatott, azonnal „beleszeretett” a kor olcsó parfümjeiben járó és így kellően elbűvölő tanítónőbe. Emiatt aztán igen nagy lelkesedéssel tanult, falta a könyveket. Kiskunlacházán kevés tanár jutott a 600 diákra, sokszor a kis Demján helyettesített. Ha nem volt tanár, ő mesélt a könyvről, amit éppen olvasott. Erős támaszt jelentő, tájékozott családi háttér nélkül Demján Sándor alapvetően befogadta a kor kötelező politikai üzeneteit, ugyanakkor saját elmesélése alapján nem könynyen ingadozott a széljárásnak megfelelően. Például egész életében mély nyomott hagyott benne a következő eset. Eveken át csak láncos kutyaként emlegették Josip Broz Titot, akit a kisfiú mélyen és őszintén gyűlölt. Aztán egyszer csak változott a politika, és a hivatalos politika barátkozott, majd elkezdte kedvelni a jugoszláv vezetőt. Demján hangosan tiltakozott, mindennek elmondta a csahost, mire a kedvelt tanítónője (aki éppen földraj z-történelem szakos volt) alaposan megvonalzózta. Ez az egyébként valóban kedves tanítónője később elveszítette a látását, a halála előtti utolsó években a Demján-házaspár finanszírozta az ellátását. Az akaratos, öntörvényű fiú a kedvelt tanárainál ötös tanuló volt, akiket nem szeretett, azoknál bukdácsolt. Sokszor küldték le a falusi iskola megbecsült igazgatójához egy-egy méretes pofonért. Volt, hogy az igazgatói szoba környékén bandukolt, amikor váradanul kilépett az igazgató és azonnal pofon vágta. „Igazgató úr, engem nem küldtek most” — panaszkodott Demján. „Nem baj, akkor, amikor legközelebb küldenek, szólj, hogy ez már megvolt”. A kis Demján szervezői és üzleti érzéke azonban már ekkor megnyilvánult. Imádta a nagy magyar történelmi hősöket, Kossuthot, Petőfit, maga is hős szeretett volna lenni. Egyszer felmerült az iskolában, hogy nincs pénz egy nagyobb méretű Petőfi-nyomat elkészíttetéséhez, ami 10 forintba került volna. A koldusszegény Demján jelentkezett, hogy az nem lehet, bízzák csak rá, majd ő előteremti a pénzt. Nevelőszülei lefagytak, amikor bejelentette, hogy szeretne 10 forintot kérni a nyomatra. Ám a kis Demján végül szerződést kötött, mindenfélét vállalt, besegített például a háztartás tojásainak értékesítésébe és a piacon viszonylag hamar kitermelte a tojásonkénti tízfillérekből a Petőfi-nyomat árát. Szövetkezeti világ Demján végül kifejezetten jó tanuló lett és a Fogyasztói Szövetkezetek Országos Szövetségének (Szövosz) ösztöndíjasaként szakközépiskolába járhatott, majd 1965-ben diplomát is szerzett a budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán. Itt ismerte meg a nyelveket már ekkor is kiválóan beszélő, később idegenvezetőként is dolgozó feleségét. Saját szavai alapján nem volt ugyan a modern egyenrangúság apostola, de mindig szeretettel beszélt a felségéről. „Minden nő azt szereti, ha a férje megfelelő megbecsülésnek örvend, jó egzisztenciát 103
