Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. ősz (3. évfolyam, 3. szám)
Szépirodalom
Én nem tudom, miért nem akarják meghallgatni a pancserek a legokosabb háborúszakértőt?! Ha mindenki a háború legtökéletesebb formájára törne, akkor mindenki védekezne. Olyan tökélyre vinnék a háborúzást - hogy az megszűnne; mihelyt mindenki csak védekezik... Ha mindenkinek el kell ismernie, hogy Clausewitz ért legjobban a háborúhoz, amint ez így is van, akkor azok, akik kevésbé értenek hozzá, miért nem követik a nagy szakértő tanácsait? Érted te ezt, Joan, érti valaki? Csak én ragaszkodjam ezekhez a gondolatokhoz? Igen, ragaszkodni fogok. Most nagyon kívánatos vagy, és támadni fogok. De mint Clausewitzen nevelkedett gentleman, közlöm veled, Johanna, tied az előny, az erőfölény: hiszen védekezel. Ha viszont te támadnál, én nem védekeznék, nem pályáznék előnyökre. Úgyhogy mindenképpen az lesz, aminek lennie kell. Az történik, aminek történnie kell: beteljesül a szerelmünk, Márkus Johanna. Joan-ablakok Szeretném, ha minden éjszaka velem lennél, ápolnál, dr. Márkuis Johanna. És meg sem szólalnál. Szeretném, ha nem akarnál gyógyítani. Megfeledkeznél arról, hogy orvos vagy. Csak egyszerűen itt lennél, velem lennél. Elviselhetetlen az elsötétítés. A háború szörnyűségei közé feltédenül be kell számítani az elsötétítést. A fény nem szűrődhet ki az ablakon. Az ablakok megvakulnak. Egy-egy pillanatra muszáj beengednem az ablakon túli látványt. Mindig tizenhat éves kamasz vagyok, és menekülünk, és közben azt is tudjuk, nincs hova, és félek, mi lesz velünk. Mikor felébredek, akkor még egy ideig tizenhat éves, riadt kamasz vagyok. Az érett kor és a pallérozott szellem fölénye? Ugyan! Riadt kamasz, fizikailag legyengült, beteg férfi. Csak a riadt kamaszt szégyellném, ha meglátnád. A valósággal lehetetlen szembeszállni, mondja a realista. És én realista vagyok. Józanul, racionálisan számolok a valósággal. Érzékelem súlyát, ellenállását. Az álom nem valóság? Az álom nem valóság. Mégis, lehetetlen vele szembeszállni... Az álom ellenállása keményebb, mint a valóságé. Ha valamit el akarok kerülni, elkerülöm. De az álom előtt még a szemem se hunyhatom be, hogy ne lássam. Az első világháborúban, ezerkilencszáztizenöt júliusában keletre menekültünk. Csak kelet felé menekülhettünk Kelet-Európából. Csak úgy közeledhettünk Nagy- Britanniához, ha távolodtunk tőle. Kelet felé szaladtunk, reménykedtünk, hogy a frontok mögött egyszer talán megérkezünk nyugatra. Kalandregény. Ezerkilencszáztizennégytől ezerkilencszáztizennyolcig cifránál cifrább kalandregényekben — akár ellentétes irányú, de azért párhuzamos kalandregényekben - szerepeltek a fél világ családai. Hosszú hónapok alatt eljutottunk francia földre. Onnan a szigetországba. Haza? Írország forrongott. Hova mehettünk volna a kerek földgolyón, ahol megnyugodhattunk volna? De azokban az években ritkán álmodtam. Akkoriban egyeden visszatérő álmom volt. 9
