Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. tavasz (3. évfolyam, 1. szám)
Történelem
Szatmár megye területén is, a később komoly világtörténelmi szerepet játszó vandálok éltek. Ugyan a szatmári történelmet kedvelő nagyközönség számára még kevésbé ismert e nép anyagi kultúrája, a régészeti feltárások azonban egyre hatékonyabban hozzák a felszínre a vandál harcosok nehéz fegyverzeteikkel telepakolt sírjait és településeit, melyek merőben eltérőek a már ismert szabad dák településektől. Itt meg kell említenünk a „titokzatos” gepidákat, akiknek megjelenéséről a Szatmári síkságon a 3. század végén tudósítanak a római történetírók. Később, csaknem két évszázad hallgatás után szerepelnek ismét a forrásokban, ekkor az ő segítségükkel ragadja magához a hatalmat Attila hun nagykirály, és majd ők lesznek azok, akik Ardarik királyuk vezetésével az Attila-fiak ellen lázadó germán koalíció élére állnak. A hunok legyőzése után megalapítják a gepida királyságot, melynek temetői és települései ismertek a Tisza vidékéről és Erdélyből egyaránt. Legutóbb éppen a nagykárolyi elkerülő út leletmentésénél került elő gepida település és temető is. A hunkor előtti „titokzatos” gepidák régészeti hagyatékai még hiányoznak, ám feltételezésünk szerint hozzájuk köthető a Börvely-Halmos határrészben feltárt település. Nagy Konstantin uralkodása idején a megerősödött Római Birodalom rég nem látott erővel lépett fel a Duna vonalán. Pannóniától keletre ellenerődök épültek, az Al-Dunánál ismét római csapatok állomásoztak a barbár területen. A császár beavatkozott az alföldi szarmaták és a germánok közötti háborúskodásba 321-322-ben, aminek a következtében 300 ezer szarmatát telepített be a birodalomba. Számos kutató úgy véli, hogy e háború után kezdte el kiépíteni a római hadvezetés a mai viszonylatokban is óriásinak tekinthető védművet, így védve a szövetséges szarmatákat és egyúttal ezen „ütközőzónával” a germánok ellen biztosítva saját dunai határait is. E monumentális történelmi alkotás kutatottsága nagyban különbözik a magyar, román és szerb területeken. Magyarországon számos régészeti tanulmány jelent már meg e témakörben és a tudományos kutatáson kívül a Csörsz- vagy Ördög-árok egyre inkább beágyazódik a köztudatba. Számos népmondát gyűjtöttek össze és ezek alapján megjelenik a téma a szépirodalomban is (Tompa Mihály: Csörsz árka). Turisztikai kiépítése Debrecentől keletre ismert, a Vámospércs felé vezető út déli oldalán ez a szakasz kiemelt műemléki védettséget is élvez. A magyarországi kutatásban egyre inkább előtérbe kerül a védmű komplex, interdiszciplináris vizsgálata, melybe a régészet mellet történelmi, kulturális, antropológiai, természetföldrajzi és tájvédelmi szakemberek is bekapcsolódnak. Foglaljuk össze röviden a romániai kutatásokat. A Patay Pál által fémjelzett nagyléptékű magyarországi Csörsz-felmérések Nyírábrány és Pocsajesztár települések határában jelzik a védmű átiépését a román határon. Sajnos Romániában a bihari területeken e kutatásban egyelőre csupán a régi leírásokra hagyatkozhatunk, melyek a Tiszántúlon általában Ördögárokként említik a sáncokat. Érmihályfalván/Valea lui Mihai, minden bizonnyal a nyírábrányi vonal folytatása található, mely majd déli irányban Nagyvárad/ Oradea környékén majd Kisjenőnél/Chişinău Criş területén tűnik fel a toponímiában. A régi térképeken Arad megyében is fel van tüntetve védművünk: Arad és Simánd/Simand között, mint Római sánc majd Ménes/Mmis-Gyarak/Ghioroc településektől nyugatra Római-Traján sánc elnevezéssel. A román régészet a 60-as években figyelt fel rövid időre a Csörsz-árokra, amikor is Kurt I Ioredt közök összefoglaló tanulmányt e témában. Arad megyében Kovâszi/Covâşinţ és Aradkövi/Cuvin között a Deseanu pusztán 1966-ban 90
