Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. tavasz (3. évfolyam, 1. szám)
Szépirodalom
— Nem, nem! Gyere, jut a pizzából neked is. Nemrég hozta a futár. Amikor a kopogásod hallottam, azt hittem, az jött vissza valamiért. Elég tőkédén volt a gyerek. Másfél órát kellett várni erre a nyavalyás pizzára. Bezzeg Hollandiában nem így mennek a dolgok! — hadarta egyszuszra, mialatt bementek a konyhába. Két hatalmas pizza volt az asztalon, csak úgy rátéve a kartondoboz tetejére, melyben kiszállították. — Vegetáriánus pizza sonkával, kolbásszal! — mutatott büszkén a házigazda az egyikre. Mi? — lepődött meg Vajda. Ez a specialitásom! Tudod, szeretem, ha a pizzán sok a zöldség, de sok a hús is. Ezért így szoktam rendelni. Először ugyanígy néztek rám, mint te most, de aztán megszokták — vigyorgott elégedetten. Aha... Na, szerváljad! Nekiültek, s falni kezdték a háromszögekre szétvágott étket. Tudod, nem nagyon szoktam főzni, ahhoz túl keveset vagyunk itthon. - szólt két falás között Teréz. Értem — bólintott Vajda. Jólesett neki a pizza. Lenézte az efféle gyors kajákat, de azért jól estek. Gyopárka ott van a nagyinál — folytatta az asszony. — Úgy megszokta ott, hogy amikor mi itthon vagyunk, akkor is inkább oda kívánkozik. Legalábbis estére. Azt mondja, olyan meséket, mint a nagyi, mi nem tudunk. Aha. Ti akkor most is úgy vagytok, hogy három hónap kint, egy itthon? Nem, két hónap kint, egy itthon. Ilyen az én munkabeosztásom. Kéthavonta cserélünk a váltótársammal. Nem rossz meló a beteggondozás. Van szabadidő elég. Laci takarít, de szereti. Laci buzgón tömte magába a pizzát: Aha, s közben egy kicsit még kajtatok is... Kajtatsz? — nézett rá értedenkedve Vajda. Laci elkacagta magát: Lomizok. De így szoktam mondani. Sok jó dolgot össze lehet szedni. Amikor jövünk haza, már az útról telefonálok a kuncsaftjaimnak, viszik, mint a cukrot! ja. Van úgy, hogy többet kapok ebből, mint a takarításért. Pedig az se rossz pénz... Van érzéke Lacinak, na! Én nem tudnám csinálni — szólt közbe az asszony. Dehát hogy lehet ott hagyni például egy kazánt százért, amit itt el lehet adni ötszázért? — tette föl a költői kérdést vigyorogva Laci. - Vagy mit tudom én, egy csapot ötért, ami itthon harmincat ér? Aha... S hogy lehet értékesíteni az ilyesmit? — tette föl a kissé bárgyú kérdést Vajda. Hát te ócskapiacon nem jártál soha? — nézett rá feddőn a házigazda. Nem nagyon... Pedig ott lehet ám az igazán jó cuccokat kapni! Én csak tudom! Az önbizalmaddal nincs gond, hapsikám, gondolta magában Vajda. Mert hol veszel márkás cipőt 10-12 euróért? Na hol? Hát az ócskán! Hát bőrdzsekit? 6
