Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. tavasz (3. évfolyam, 1. szám)
Szépirodalom
Újon tuti száz fölött van, az ócskán kapsz egy jó állapotút húszért. De elektronikát, háztartásit, mindent érdemes onnan! Hát... - csóválta meg a fejét kétkedőn Vajda. Nézd meg azt a fagyasztót! — jött tűzbe egyre inkább Laci, még a pizzaszeletét is letette, s a konyha sarkában álló gépre mutatott. — Láthatod, hogy a legjobb márka, Bosch. Karcmentes. Nem mondanád meg, hogy lomizva van, ugye? Az új ár tizedéért! A szóban forgó cucc csakugyan szép állapotban volt, Vajdának valamiért mégis az volt az érzése, a házigazda által elmondottakban van némi hanta. Csak most nézett alaposabban szét a konyhában, jól fölszerelt, de kicsit ízléstelen volt a berendezés, az előkészítő asztalon mindenféle konyhai robotok, vízszűrő berendezés, kávéfőzőből kettő is. Vajdának kicsit olyan érzése támadt, mintha ócskapiacon lenne. Nézheted, itt miden lomizva van. Még a szekrénysor is! — büszkélkedett tovább Laci. Szép! - szólt elismerően Vajda, mert tudta, hogy ezt várják. Nézd meg az automatát is! — állt fel Kálmán Laci, a fürdő felé invitálva Vajdát. — Miele. Tudod, a mosógépekről azt kell tudni, hogy van az összes többi márka, és van a Miele. Ez nagyon tud! Aha! A mosógépek Ferrarija! — nyögte ki Vajda, nem túl lelkesen. A gazda kedvéért alaposabban is szemügyre vette, megtapogatta: komoly, robusztus darab volt csakugyan, de azért nem kell úgy dicsekedni vele, gondolta magában. Rájött, ez a Kálmán Laci egy régi osztálytársára emlékezteti, aki folyton leszólt mindenkit, örökké tudott még nagyobbat mondani; ha valamelyikük hozott valamit, fitymálóan legyintett, hogy ez semmi, néznétek meg az enyémet, szóval a klasszikus az én apukám úgyis erősebbtípusú srác volt, nagyon idegesítő. Főként, mert legtöbbször kiderült, hogy a nagy duma mögött nincs semmi. Gyere, nézd meg a többit is! — invitálta a lakás hátsó fertályába Laci. Megindultak a puha plüsszőnyeggel borított folyosón. Az asszony is velük tartott. Vajda arra gondolt, milyen nehéz lehet ezt a szőnyeget kiporszívózni. Ez itt a leányka szobája — nyitott be az első helyiségbe a házigazda. — Nézd meg: rózsaszínű Barbie-bútor. Amikor hoztam, biztos, hogy nem volt még senkinek itt a városban! Világoszöld fal, méregzöld csillár, sárga függönyök. Valamit hallhattak ezek a színek kombinálásáról, morfondírozott Vajda, csak éppen túlspilázták kicsit. Szééép... — mondta azért, hogy mondjon valamit. Továbbléptek, a nappali következett. Nézd meg ezt a szőnyeget! — lelkesedett a gazda. — Újon ötszázért sem kapod meg, nekem százért jött... Másfélmillió szál négyzetméretenként, ha mondd ez neked valamit... Vajdának ugyan nem mondott semmit a másfélmillió szál négyzetméterenként, de azért értőn bólogatott. Az egyébként valóban pompás szőnyeg alól olcsó szalagparkett kandikált ki, Vajda nem értette, mi ebben a csízió: a lakásokat eredetileg szép, világos bükkfaparkettel adták át, s nyilván, az eltelt több mint húsz év alatt az elkophatottrongálódhatott, de egy csiszolással, újralakkozással még mindig sokkal szebb állapotba lehetett volna hozni, mint ez a műanyag izé, amilyen... A körkanapé... — vakarta meg a fejét Laci —, na azzal hogy is volt...?, az se jött többe kétszáznál! 7
