Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. tavasz (3. évfolyam, 1. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
Remus Lunceanu azt ígéri, hogy megvilágító őszinteséggel tesz vallomást, és ezen törekvése folytán vetekszik Camil Petrescu hőseivel. Egyébként az elbeszélő szereplő az egyes szám első személyű beszédmód nehézségeiről is szól: „Mennyire nehékoordinálnod, ha lelked a dolgok súlya alatt nyög. ” Remus Lunceanu úgy lép elénk, mint egy álmodozó, mint a román írásba szerelmes erdélyi. Magához a regény írásakori Rebreanuhoz hasonlóan, ő is mintegy tíz évvel korábban érkezett az ókirályságba. A nagy beteljesülések helyett hamarosan csalódásokban lett része, ugyanis nem találta sem az otthonról hozott szeretetet, sem azt az irodalmi paradicsomot, amelyről álmodott. A csalódások a hős kényelmetlen természetével is magyarázhatók, aki nem tudott közelebb kerülni az emberekhez, és állandóan ellenzékben volt. Azonban eufória tölti el akkor, amikor Románia belép a háborúba, és amikor úgy látszik, hogy a területi egység álma végre megvalósul. És mivel nem „kávéházi hazafi” volt, Remus Lunceanu nem akart félreállni. A kellemetlen meglepetések akkor kezdenek jelentkezni, amikor megpróbál bevonulni a román hadseregbe, de elutasítják, mivel erdélyi menekültként tisztázatlan a katonai helyzete. Minden fejezet-novellának bizonyos autonómiája van a narráción belül az által, hogy mindenik egy-egy jól körülhatárolt epizódot ad elő a hős által megélt drámai kalandokból. Az első és az utolsó részeket az egyén pszichológiai vizsgálata uralja, aki történelmet akar csinálni, részt akar venni a körülötte történő eseményekben, akit azonban megakadályoznak ebben, és történelmi szereplő helyett a háború tragikus áldozatává válik. Ezek mellett számos olyan epzód is van, amelyek az elbeszélés epikai dimenziójára helyezik a hangsúlyt. Azon rendkívüli kalandok bemutatásával, amelyeket Remus Lunceanu Bukarest német csapatok általi megszállása idején élt át, valamint Moldvába való menkülése révén a narráció szenzációdús regénnyé, autentikus pikareszk regénnyé alakul. Az elbeszélés valamennyi momentuma jól rendezett, egyes fejezetek hatásos mondatok sorával kezdődnek, amelyek jó előre felkeltik az olvasó érdeklődését. Egy ilyen szenzációs kezdetet találunk a Veszedelem címet viselő fejezet elején, amely az alábbi sokkoló hírrel kezdődik: „-Jönnek a németek!” A mondat hamarosan egy igazi vezérmotivummá változik, és Liviu Rebreanu leírja a sokaság reagálását az idegen okkupáció azonnali veszélyére. Az író elidőz a pánik bemutatásánál, amely az ellenség közeledtére elfogja a lakosságot, valamint azon hiú reményeknél, hogy talán mégsem foglalják el Románia legfontosabb metropoliszát. Egy, az első világháború idején Remus Lunceanu által átélt drámával azonosat ír meg két évtized múlva Mihail Sebastian a naplójában, hosszasan elidőzve a bukaresti napi lét drámaiságánál a második világháború idején. Az elbeszélő hős bemutatja lelkismereti drámáit és igazolja tetteit. Mint a németek és a császári hadsereg által elfoglalt fővárosba menekült erdélyi, a történelem áldozatává válik. Első reakciója, hogy Moldvába menküljön, de a szerény kultúremberre jellemző silány anyagi helyzete meghiúsítja terveit. Választhat, hogy otthagyja családját anyagi támogatás nélkül a feldúlt Bukarestben, vagy osztrák dezertőrnek nyilvánítják. Rebreanu sokat foglalkozik hőse lelki tusáival, aki léte szélsőséges helyzetével küszködik és igazi lelkiismereti krízishelyzetet él át. Remus Lunceanu feljegyzi naplójába az ellenséges csapatok közeledtét, de feljegyzései híjával vannak a napi feljegyzések sajátos töredezettségének. A napok vagy az évszakok említését nem követi a hónap és az év pontos megjelölése, amint azt egy igazi naplótól elvárhatnánk. Egyébként léte utolsó éjszakáján Remus Lunceanu nem is naplót ír, hanem 60
