Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. tavasz (3. évfolyam, 1. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
GHEORGHE GLODEANU Liviu Rebreanu egy kevésbé ismert regénye Gheorghe Glodeanu 1957-ben született Nagykárolyban. Irodalomtörténész, egyetemi tanár Nagybányán. Az önéletrajzi fogantatásé próza külön részét képezi Liviu Rebreanu munkásságának. Olyan irodalomról van szó, amely jelzi az író (tudatos vagy véletlenszerű) eltávoldását az objektivizált narrációs modelltől és közeledését egy másik, szubjektív és kísérleti narrációs modell felé, amely a balzacizmussal ellntétes oldalon található és legfőbb művelője Marcel Proust. A regényíró abbéli törekvése, hogy szakadatlanul gazdagítsa epikai diskurzusát, elvezetett az egyes szám első személyű narratívához és az autentikus esztétika vállalásához, amelyek a két háború közti regényírás legfontosabb koordinátái. Meglepő módon egy szubjektív diskurzus asszimilációjával Liviu Rebreanu az autenticista jellegű irodalom számos meghatározó alakjához közeledik, mint amilyen Camil Petrescu, Mircea Eilade, Anton Hóiban, Mihail Sebastian vagy M. Blecher. Még ha nem is rendelkeznek különösebb esztétikai értékkel, az olyan szövegek mint az Almok fészke (Cuibul visurilor), Odaát {Dincolo), vagy a Kálvária (Calvarul) magukon viselik a prózaíró ama állandó erőfeszítését, hogy diverzifikálja epikai regiszterét. A nagy objektív alkotások árnyékában, amelyek az idők során vitathatatlan esztétikai értékük folytán felkeltették az irodalomkritika érdeklődését, ezek az írások azért lephetnek meg, mert egy kevésbé ismert arcát mutatják a prózaírónak. Azért érdemlik meg, hogy újra aktuálisak legyenek, mert Liviu Rebreanu művészi komplexitásába, esztétikai sokszínűségébe engednek bepillantani. A regényírónak sikerül bebizonyítania, hogy nemcsak egy balzac-i méretű író, hanem egy totális író, aki megpróbál megmutatkozni a legújabb és legkülönbözőbb epikai formákkal is, hiszen ez a szüntelen újítani akarás a moderni tás vitathatatlan jellemzője. A rövidprózával eltöltött gyümölcsöző inaskodás után Liviu Rebreanu áttér a regényre, amely műfaj figyelemreméltó elismertséget eredményez számára egy olyan korszakban, amikor az irodalomkritika megszállott kérdése ez volt: „Miért nincsen nekünk regényünk?” A Kálvária, amelyet az exegéták általában egy nagyobb novellának tekintenek, egy olyan elbeszélés, amelyet mégsem lehet beszorítani a novellisztikába, mert éppen ezen irodalmi forma jellegzetes objektivitásának van 57
