Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. tavasz (3. évfolyam, 1. szám)

Szépirodalom

a leányt, csak éppen tanácstalanabb volt, mint valaha: hol. Arra gondolt, hogy talán így volna helyes: láttam már sehol. De ilyen nincs, és a dolgokat tisztázni illik.- Találkoztunk mi már valahol?- Valahol? Nem hiszem - tűnődött tétován vendége.- Vagy inkább - helyesbített Szilveszter - láttalak-e már valahol, egyszer?- Ó, hát honnan tudhatnám én azt!... - kiáltott fel csodálkozva a leány, ismét kivillantva fogait. — Engem különben mindenhol lehetett látni eddig, bár nemigen voltak találkozásaim. Mindig arra gondoltam, amikor mentem az utcán, hogy egyszer valaki meghív magához melegedni, aztán jöttél, és meghívtál magadhoz melegedni. Ennyi. És köszönöm.

Ezt olyan hálásan mondta, hogy Szilveszter most valóban nagylelkűnek érezte magát, ami magabiztossággal töltötte el, s úgy vélte, soha ilyen jó nem volt senkihez az életben, mint ehhez az ismeretlenhez. A leány nagyon fiatalnak látszott, s Szilveszter egyszerre aggódni kezdett.- A szüleid nem fognak aggódni? - kérdezte, bár oly valószínűtlennek tetszett ebben a pillanatban, hogy a leánynak szülei is lehetnek.- A szüleim? Nem is tudom. Talán ha lennének, aggódnának értem... Minden bizonnyal aggódnának...

Olyan tévetegen ejtette a szavakat, hogy Szilvesztert ismét csak hatalmas, rosszat sejtető gyanú fogta el.- Hol laksz? - faggatta rámenősen, mint aki elhatározta, hogy a végére jár valami titoknak.

A leány tűnődőn emelte rá zöldes szemét.- Itt - jelentette ki némi habozás után.- Biztos vagy te ebben? - kérdezte egyszerre támadón és védekezőn Szilveszter, és nagyon sarokba szorítottnak érezte magát. Kiskorú leány, bizonyára még kiskorú, liliomtiprás, rendőrség, miegyéb, kell ez neki?!- Azt hiszem..., úgy hiszem... - tűnődött tovább a leány, mint aki homályosan érzi a helyzet fonákságát, s úgy tetszett, ezek után fel fog ébredni valami álomból, megriad, sikoltozni kezd és segítségért kiált. Szilvesztert csak rövid ideig gyötörték kételyek, aztán a leány ismét megszólalt:- Itt.- Na jó, ez holnap elválik - dörmögte. - De mielőtt ide jöttél volna, hol laktál, elárulnád végre?- Itt - hangzott a kurta, már-már dacos válasz.

Ez őrült! - riadt meg Szilveszter, és lázasan kezdett gondolkodni, mihez kezdjen. Nyugalmat erőltetett magára, atyásan, vagy inkább pszichiáterhez illő modorban tagolta:- Gondolkozz csak. Gondolkozz! Ha most azt mondanám, menj haza, hová mennél?

A leány olyan őszintén vont vállat, mint aki valóban nem tudja, hová menne.- Gondolkozz csak. Honnan jöttél ide? - duruzsolt tovább megnyugtatóan Szilveszter, miközben nem tudta, hová rejtse idegességtől reszkető kezét.- Nem tudom - felelte a leány, mint akit nem is érdekel túlságosan a téma. - Azt hiszem, úgy emlékszem, az utcáról. Volt egy kosár szegfűm is, de azt aztán eldobtam, mert neked nem kellett...

21