Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. nyár (2. évfolyam, 2. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
CSEKE PÉTER írók jelenléte a két világháború közti hírlapoknál Cseke Péter 1945-ben született Recsenyéden. Irodalomtörténész, sajtótörténész. 1. Spectator (Rrenner Miklós), a két világháború közötti erdélyi magyar szellemi élet kiválósága, a hírlapirodalmat és a szépirodalmat tejtestvéreknek tekintette. Időnkénti számvetéseiben rendszeresen kitért a kettő viszonyának alakulására is. Kiemelten szólt például arról, hogy az 1919 után megszülető erdélyi irodalomnak a napisajtó volt a szálláscsinálója. A Keleti Éj súg emlékezetes irodalmi pályázatait, a Napkelet működését, az Ellenzék Áprily-, majd Kuncz Aladár-szerkesztette irodalmi mellékletét azért tartotta példaértékűnek, mert ezek a kezdeményezések elősegítették az erdélyi magyar irodalom önszerveződését: az Erdélyi Szépmíves Céh megalakítását, majd a helikoni munkaközösség életre keltését, illetve az Erdélyi Helikon folyóirat elindítását. Az időbeli párhuzam és a sajtótörténeti hagyományok kedvéért hadd említsem meg: Petelei István, aki a 19. század szellemi vezéregyénisége volt Kolozsvárnak, jó nevű novellistaként került 1880-tól a Keleihez és a Kolozsvári Közlönyhöz, majd 1886-tól a Kolozsvárhoz. Valóságos „írógárdát” nevelt ki a fiatal újságírókból. Az induló Erdélyi Helikon első számában Kovács Dezső feljegyezte: „Igazság, gondos stílus, a szép ösvényéről soha le nem tévedő biztos ízlés jellemezte minden írását, makuládan magyarosság. Ezeket a tulajdonságokat nevelte bele a fiúkba, akik környezetében éltek. Muszáj volt úgy írni, hogy tessenek Peteleinek.” Egyébként ő indította el az írói pályán a fiatal Thury Zoltánt, ő hívta Kolozsvárra Bródy Sándor, Krúdy Gyulát fiaként emlegette. Spectator két világháború közötti sajtóképéből megtudjuk, hogy az üzleti érdekek előtérbe kerülésével, a versenyhelyzet kialakulásával a szépirodalom és a hírlapirodalom közötti — kezdetben oly ígéretesnek mutatkozó — szimbiózis megbomlik. A nyereség-orientált, nagy példányszámú napilapok — a Brassói Eapok kivételével — egyre inkább elhanyagolják „az irodalom becézését”. Ez pedig kettős veszteséggel járt: 1) amint az írók kiszorultak a napisajtóból, érezhetően csökkent a hírlapírás minőségi színvonala; annál is inkább, mivel attól kezdve a sajtót valósággal elárasztotta az álhírlapírók hada (Spectator szerint egy hivatásos közíróra hat álhírlapíró esett akkoriban); 2) ugyan-35
