Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. nyár (2. évfolyam, 2. szám)

Tanulmány, recenzió, kritika

Sagen - Szász mesék és mondák lomtára) feltűnnek például az apoldi (Trappold) Martin Lantner elbeszélései, legalább négy mese ennek a felszínesnek tűnő adatnak köszönhető. (Ezek gyűjteményének 9-cel, 39-cel, 41-gyei, 64-gyel sorszámozott meséi, cím szerint: Die Hälfte von allem, Hon der Königstochter, die aus ihrem Schlosse alles in ihrem Reiche sah, Die versteckte Königstochter, Der siebenmal Getötete). Egyes írások kétségtelen hasonlóságot mutatnak egyik vagy másik elbeszélésalakkal: G. A. Schuller a Dorfheimafo&n (Nagyszeben, 1908) megdicséri a nagyanyját, aki rendkívüli mesélőként sok mesét tud, és a Haltrich-gyűjteményben is előfordul: „Az egyik közülük az apám közvetítésével a nagyanyám mesekincséből ment át népünk közös kincsébe”. Részletesen elidőz Haltrich meséinek helyi eredeténél és közvetítőinél. Kiderül, hogy a mesekönyv csak részben tekinthető személyes gyűjtésnek. A harmadik kiadást Friedrich Wilhelm Schusternek, „ezen gyűjtemény legjobb ismerőjének és felkutatójának” ajánlva, azt a férfit tiszteli meg, aki Szászsebes és környékéről származó kb. hetven meséről készült lejegyzéseivel a legtermészetesebb módon járult hozzá a sikerhez, aki elméletileg is szembesül a mesével, és akit Haltrich korábban Lipcsében oktatott ki arról, hogy „a nép ajkán elő meséink hű lejegyzése nem lehet felületes munka”. Tekintettel a tartalombeli hasonlóságra, legyen olyan, mint az 1812 és 1822 között megjelent Grimm-féle gyűjtemény, a Kinder und Hausmärchen.

Barátai — Michael Salzer és Franz Obert - is jelentősen segítették Haltrichot, szászmedgyesi gimnáziumi és szemináriumi tanárként gyűjtésre ösztönözték diákjaikat, több küldeményük is eljutott Segesvárra. Haltrich is hasonlóan cselekedett: „A segesvári gimnáziummal kapcsolatban áll egy szeminárium falusi tanítók és prédikátorok számára. Ennek a tanulói (számuk ötven és hatvan között mozog) nagyrészt a környező vagy a távolabbi szász falvakból valók. Őket egyenként vagy többet egyszerre magamhoz hívtam, elmeséltem nekik a meséket, amelyek a birtokomban vannak, és megkérdeztem tőlük, hogy nem hallották-e ezeket vagy ezekhez hasonlókat otthon. Kezdetben a fiatal emberek félénkek és visszahúzódottak voltak és nem akartak sokat tudni. Azt hihették, hogy lóvá teszem őket, mert mit is akarok ezektől a kisszerű és kitalált történetektől. De amikor látták, hogy valóban komolyan veszem, és a kollégáim is bátorítják őket, meséltettek otthon maguknak és nekem újra elmesélték, így hamarosan tömegesen áramlott hozzám a mese, és minden vakációt követően gazdag termésem lett.”

így jött össze az átfogó anyag, mindenekelőtt Szászrégenből, Segesvárról, Szászsebesről, Szászmedgyesről, Kőhalomról, Nagysinkről és környékükről. A feljegyzések különböző értékeket képviselnek, az iskolás szövegek legtöbbjét olyan módon fogalmazták meg, hogy csak erőfeszítésekkel lehet a mesei motívumokat felismerni. Haltrich számára mégis fontos információkat közöltek, betekintést nyújtottak az egyes mesék elterjedtségéről. Nélkülözhetedennek tartotta ezt a sokirányú „kapcsolatot”, mivel az összehasonlítás módszerét alkalmazva mesetípusok megállapítására törekedett. Ahogy a Hanni Markel által vizsgált kéziratokból kitűnik, a gyűjtő egy-egy jobban kivitelezett változathoz tartotta magát, és ehhez igazította a hasonló típusú szövegeket. A gyűjtemény 68. számú állatmeséje (Der Wolf und das Menschenkind) tartalmazza a saját alakját is, „a cikmántori (Zuckmantel-i) elbeszélés szerint”, jóllehet Haltrichnak rendelkezésére állt más változat is Szászsebesről, Balkácsról, Szászszentjakabról, Apóidról, Segesdről, a Segesvár melletti Földvárról és Küküllőmagyarósról. Következésképpen a gyűjtemény viszonylag „hű fel-67