Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. nyár (2. évfolyam, 2. szám)
Események, évfordulók
Az áttelepülése után igen hamar otthonosan mozgott a nyíregyházi művészi életben, sőt mihamar kezdeményezőként lépett fel. De a francia Alpok, a svéd tájak, a meg-megismétlődő utazások sem feledtették a szülőföldet. 1990 után újra bekapcsolódik a gyergyószárhegyi, homoródszentmártoni és kézdivásárhelyi művésztáborok életébe, rendszeresen visszatérő vendége a Szilágy megyei Zsobokon szervezett tábornak. Tagja lesz az Kolozsváron újraszerveződött Barabás Miklós Céhnek. A művészet iránt érdeklő erdélyi közönség az újra rendszeressé váló kiállításokon találkozhatott Petkes József alkotásaival: Szatmárnémetiben 2004-, 2008- és 2010-ben, Nagykárolyban 2000-ben, Tasnádon 2000-ben és 2010-ben, Kolozsváron 2004-ben. Ugyanez évben állít ki, húsz éves távoliét után Szatmárnémetiben a Megyei Múzeum termeiben. A szülőföldhöz való kötődés elszakíthatatlan vonzóerő nyilvánul meg abban is, hogy mindenkor adósnak érezte magát azok iránt, akik fölnevelték, elindították az élet útján. Ezt nemcsak szóban, hanem cselekvőén is kifejezésre juttatja. Kezdeményezésére 2002- ben Tasnádon köztéri szobrot állítanak a hajdani képzőművésznek, Keresztessy Sámuelnek, aki évtizedekig tanított a városban. Ugyancsak meghatározó szerepe volt a közóhajt megtestesítő akarat valóra váltásában, mely a helység világhírnevet szerzett tudós fiának, Bíró Lajosnak állított örök emléketO; a város központjában felavathatták Nagy Lajos Imre szobrászművész alkotását. Hasonlóképpen katalizátor szerepet töltött be Budai Esaiás, a hírneves debreceni református püspök szilágypéri szobra, a debreceni Kövér József szobrászművész alkotásának létrejöttében, felállításában. Régi vágya volt, hogy műveiből reprezentatív gyűjteményt adományozzon szülővárosának, kifejezésre juttatva szeretetét és tiszteletét a hely és annak lakói iránt. „A megvalósítás ödetét Nt. Pakulár István református lelkész vetette fel. A visszanyert egyházi iskolaépületnek kívánt új, a helyi közművelődési, szellemi életet szolgáló otthont teremteni. Megtisztelő ajánlata - az idős ember hajlamos az érzelmi ellágyulásra — nagyon megindított. Számomra Tasnád, az életút sok-sok kanyargó ösvénye ellenére, biztos tájékozódási pont volt: a szülőváros mindig visszavárt, onnan feltöltődve, lelkiekben megerősödve indultam tovább. E galéria megnyitásával azt mondhatom, hazatértem. Az itt látható képekről — egyikről-másikról szó szerint is — én tekintek le a nézőkre. Mondom ezt abban a hitben, hogy a szülőföld visszafogadja, keblére öleli garabonciás lelkületű, de hozzá mindenkor hű fiát. Életem legnagyobb ajándéka e lehetőség, e szép galéria. Minden ember adósa azoknak, akik fölnevelték, azoknak, akik útra indították: adósa a szülőföldnek, amely feltarisznyázta őt édes anyanyelvűnkkel, kultúránkkal. Én ezzel a galériával kívánom leróni hálámat, ezzel akarok törleszteni mindazért, amit Tasnádtól, szorgalmas népétől kaptam. Köszönet mindenért!” A szülőváros is megtisztelte művész—fiát azzal, hogy 2012. június 4-én, a református egyházközség gyülekezeti házában ünnepélyes keretek közt megnyitotta a Petkes József Galériát. A Petkes Galéria a szülőhely reprezentatív művészeti objektumaként növeli a város vonzerejét. {Máriás József Petkes József életpályájáról késeit hosszabb írásából vett fenti sorokkal búcsúzunk a festőtök) 127
