Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. nyár (2. évfolyam, 2. szám)
Események, évfordulók
legtermékenyebb alkotói közé tartozott, alkotásai a tájegység közös képzőművészeti tárlatainak sajátos színfoltját jelentették. Tisztelet és megbecsülés övezte, de a magány nem a legtermékenyebb humusza a művészi pálya kiterebélyesedésének. Szükség van a közösségre, az egymásra figyelésre, a megméretkezésre, a nagyobb centrumok kínálta pezsgő életre. 1963 hozta meg számára azt a lehetőséget, hogy Szatmárnémetiben folytassa pályáját. Petkes József életpályájának fontos momentuma 1986. Hosszas vajúdás után dönt úgy, hogy - családegyesítés végett — az előbbi években Magyarországra költözött fiát kövesse, és a súlyosan beteg feleség remélhetőleg eredményes gyógykezelése érdekében maga is átköltözzék. Nehéz, fájdalmas döntés volt! Ismerősei arcán ott volt a kérdés: „Te is itt hagysz bennünket?” Ezt tette? Egy interjúban válaszol rá: „Szülőföldemtől egy pillanatra sem szakadtam el. Hisz a fizikai kötődést felülírja a lelki hűség, a képzelet határain nincsenek nagyhatalmi diktátumok és szöges drótokkal megvolt határok. Sőt! A fészektől távolra kerülve érezzük igazán, hogy a szülőföld mit is jelent az nekünk. Szerencsém volt, hisz alig pár év múlva már feloldódott a zárlat, könnyebben nyíltak a sorompók és én újra bekapcsolódhattam az erdélyi művésztársadalom életébe, még szorosabban kötődtem hozzá, mint annak előtte.” Ezzel életében és a művészi pályáján egyaránt új szakasz kezdődött; minden addiginál gyümölcsözőbb szakasz. Új erőre kapva, a vállaira rakódott élvtizedeket cáfolva vetette magát a munkába. Rövid, a katedrán töltött idő után, a nyíregyházi Jósa András Múzeum néprajzi részlegén, a Falumúzeumban nyert állást. S ami egy művész számára ennél is fontosabb: egymást érték az egyéni kiállítások: Nyíregyházán - 1987 és 2009 között tíz alkalommal, Budapesten — 1990 és 2008 között hat ízben, továbbá Debrecenben három alkalommal. Akvarelljeit megismerhették Berettyóújfaluban, Mátészalkán, Miskolcon, Hatvanban, Esztergomban, Szegeden, Budaörsön, Dunaújvárosban is. Szívesen fogadta el a környékbeli meghívásokat: Nagyorosziban, Apagyon, Nagyhalászon, Veresegyházán, Hajdúnánáson, Ibrányban, Nyírbogdányban, Felsőzsolcán és természetesen lakhelyén, az őt oly kedvesen fogadó Napkoron, több alkalommal is. Ugyanakkor megnyílt előtte a nyugatra való utazás lehetősége, meghívások elfogadása. Németországban Dortmundban, Altenbergben, Mudangenben,, Ulmban és Kölnben nyűt alkalma kiállítani műveit. Svédországi meghívásoknak köszönhetően állított ki Örnsköldsvikben, Stockholmban és Göteborgban. A csoportos kiállításoknak se szeri se száma. A hazai csoportos jelentkezések közül említsük meg a Hajdúbihari Erdélyi Egyesület által Elindultam s^ép hazámból címmel 1998- ban Debrecenben szervezett kiállítást, amelyen tizenhét áttelepült művész mutatkozott be a közönségnek, továbbá a németországi Erdély Művészetéért Alapítvány által 1989-ben szervezett/rendezett közös tárlatot. Említésre méltó továbbá a budapesti Vármegye Galériában 2001-ben Határok nélkül címmel rendezett tárlat, amelyre a Hortobágyi Nemzetközi Művésztelepen részt vett a Kárpát—medencében élő művészek alkotásait tekinthette meg a fővárosi közönség. Az igen termékeny művészi teljesítménynek köszönhetően jutottak el képei Kárpátaljától New York-ig, Stockholmtól a svájci Thyssen Gyűjteményben látható közgyűjteményekbe. 126
