Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. tavasz (2. évfolyam, 1. szám)
Társművészetek
nyaként Budapesten. Ezek után a képzőművészet számára olyan alapvetően fontos anyagi forrássá is válik, amely a családja megélhetését biztosítja, ezért leginkább egyházművészeti alkotásokat készített megrendelésre. Maga a műfaj nem sok lehetőséget nyújtott az önkifejezésre, hiszen a legtöbb oltárkép klasszikus minták alapján, kis módosításokkal készült. A fentiek mellett a művész festett tájképeket, arcképeket, csendéleteket is. Ennek a munkának a szükségességéről elsősorban Mezei alkotói attitűdje, elszántsága, tevékenységének összetettsége, odaadása győzött meg. A hittel, kitartással végzett munkája hatott rám és az a felismerés, hogy tevékenysége példaértékű lehet számunkra is. Petőfi is ezt a hitet, lobogást ismerte fel már az első találkozások alkalmával, és valószínűleg emiatt fogadta barátjának, illetve Orbán Balázs kicsit később munkatársának. Nagy valószínűséggel ezeknek a tulajdonságoknak köszönhette népszerűségét is. Meggyőző volt Nagy Gyöngyvér lelkesedése, ügyszeretete és igyekezete, amellyel kapcsolatokat ápolt, teremtett, és amelyek révén egyre több hiteles adattal bővült a kismonográfia dokumentációs anyaga. A fentiek mellett számomra az is komoly érv volt, hogy Mezei élete bővelkedik szatmári vonatkozásokban. így az egyházmegyei leltáron, a Szamosban közölt sorozaton kívül több cikkben, előadásban tettem eddig említést a munkásságáról. így alakult, formálódott könyvvé ez a terjedelmes, korántsem egységes anyag hosszú hetek, hónapok munkájának köszönhetően, egy olyan rohamosan vizualizálódó világban, amelyben egyre kevesebben szánnak időt hasonló munkák olvasására. Megítélésem szerint mégis volt értelme, hiszen nem elég a világhálón, okostelefonon, kábeltelevízión kapott vizuális információk tömegében naponta megfürödnünk, az ehhez hasonló kötetek közvetve ahhoz is hozzásegíthetnek, hogy eligazodhassunk, tisztán lássunk ebben a rengetegben. Származás, tanulmányok A rendelkezésre álló adatokból tudjuk, hogy a festő, költő, fényképész Mezei József 1823. május 11-én született Kislétán, Pócspetriben jegyezték be az anyakönyvbe, hiszen a születés idején Kisléta ide tartozott. A szüleinek neve Mezey András és Aleksza Erzsébet, édesapja szerény anyagi körülmények között élő gazdatiszt volt. Kisléta régi település, temploma a 14. században épült, a falu lakosai az 1848-49-es szabadságharcból is kivették a részüket. A szabolcsi 48-as zászlóaljjal ott voltak Budavár visszafoglalásánál, és a világosi fegyverletétel után Komárom várát védték Klapka György vezetésével (forrás: wikipedia). Mondják, hogy az első évek tapasztalatai, benyomásai egy egész életre kihatnak, Mezei esetében úgy tűnik, ez messzemenően igaz. Kislétán a család viszonylag rövid ideig tartózkodott, mert az apát sókör-lovaggá (itt: csempészetet ellenőrző hivatalnok) nevezték ki a Bereg megyei Miszticére. Mezei itt töltött az előzőnél kicsit jobb anyagi körülmények között néhány évet, ahol először édesapjától tanult írni, olvasni. Már ezekben az években megnyilvánult a tehetsége, szénnel és krétával számos rajzot készített. Elemi iskolai tanulmányait Máriapócson végezte, majd Máramarosszigeten járt gimnáziumba, itt már arcképeket is készített. A harmadik gimnáziumi osztályt, más források szerint a másodikat Szatmárnémetiben végezte, ahol a püspöki tápintézetbe (konviktusba, 59
