Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2015. tél (1. évfolyam, 1. szám)
Történelem
egyetlen periódusban épült. A templomot árok körítetté, temetkezőhelyként működött és mellékkápolnával is el volt látva. Ez az együttes talán nélkülözte a további monostorépületeket, vagy ezek fából, paticsból készülhettek, és maradványaik ma már nem regisztrálhatóak. A régészeti megfigyelések, valamint az azt megerősítő, a templom elrendezését és egyszerű díszítését figyelembe vevő művészettörténeti megfontolások alapján a monostor alapítására és a ma is álló templom építésére a 12. század második felében vagy utolsó harmadában került sor. Az ekkor kiépített templomépület a kor és a környék ádagánál színvonalasabb, igényesebb kivitelben készült, méltó módon tükrözve az építtető Ákos nemzetség előkelőségét és gazdagságát. A Kaplonyok nemzetségi monostorának helyén, a nevüket őrző településen, az újkorban jelentősen átalakított ferences kolostor-együttes áll. A középkori monostorról és templomáról a barokk kolostor építésekor, majd annak historizáló, neo-román átalakításakor készült felmérések tudósítanak. A háromhajós, félköríves szentélyzáródású templomot alaprajzi elrendezése és a megfigyelhető részletek alapján a 13. század első évtizedeire lehet keltezni. Újabban, a templomhoz kapcsolódó kolostorszárny felújítása során, az északi mellékhajó falán, a karzatok magasságában félköríves nyílások kerültek elő. Létük arra utal, hogy a többszörösen átépített és átalakított templom még jelentős középkori részleteket rejt, így az alkalmasabb körülmények között végzett alapos épület- és régészeti kutatás számos kérdést tisztázhat. Pelekes^i református templomának kutatásakor egy egyenes szentélyzáródású, feltételezhetően Árpád-kori előzmény került elő, amelyet aztán a kora újkorban bontottak el. Csornakor református templomának kutatása során nem került elő korábbi előzmény, a ma is álló templomot a 14. században építették, támpillérekkel és sokszögű szentélyzáródással. A kutatás során előbukkantak az egykori díszítések maradványai: a déli kapu pártás oromzattal és fűrészfogas párkánnyal, belül a szentélyben az ülő- és a szentségtartó fülkék, a boltozatot tartó, mára lefaragott oszlopok nyoma, valamint a később elfalazott keskeny félköríves ablakok sora. A szentély északi oldalához sekrestye csadakozott, ezt mára elbontották, ugyanakkor a hajó északi oldalán, vélhetően a kora újkorban két széles ívet törtek ki egy bővítmény csatlakoztatásához, amelyet utóbb elbontottak és az íveket befalazták. Valamennyi régészeti feltárás során előkerültek a templomhoz kötődő temetkezések, érdekes és fontos tárgyi mellékletekkel. A csomaközi templom ásatása vezetett viszont a leglátványosabb eredményre, itt tártuk fel báró Mészáros János, a település 18. századi birtokosa, egyben ismert huszártábornok családi kriptáját. Az emk'tett ásatások során napvilágra került részletek több fontos tanulságot hordoznak a vidék késő Árpád-kori és az azt követő évszázad egyházi építészete tekintetében. Egyrészt az Árpád-kori építészet jellegzetességei a 14. század során is jellemzőek maradnak. Másik fontos eredmény, hogy a szatmári emlékanyag számos szállal — a díszítőformák részletei, a falképek stílusa, a templomok kialakítása és térelrendezése — kapcsolódik a beregi Tiszahát (pl. Lónya, Csaroda, Vámosatya) vagy Szabolcs (pl. Napkor, Ajak, Székely) templomához. A nevezett környező és kapcsolódó területek emlékanyagával együtt a korszak szatmári egyházi építészete gazdagságával, változatosságával tűnik ki, valamint azzal, hogy szinte valamennyi kutatott esetben a falusi egyházak léptékei között megvalósított magas reprezentációs igény jelenik meg. Az utóbbi sajátosság tetten érhető a következő időszak 92
