Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2015. tél (1. évfolyam, 1. szám)
Társművészetek
nemes irónia, olykor önirónia, amely közelebb hozza alakjait a nézőhöz, aki ezek sutaságában, olykor kiszolgáltatottságában önmagára ismerhet. Kedvenceim közé tartoznak a nyíregyházi városközpont közelében álló oszlopszobrai, amelyeken a művész humora fokozottan érvényesül. Ehhez a vonulathoz kapcsolható, sorolható a Dudás címet viselő szoborsorozat is, amely lényegében ars poetica, vallomás a művész küzdelméről az anyaggal, a mondanivalóval, az önkifejezés buktatókkal teli útjairól, amelyen olykor a hangszer elnyomja, legyőzi a „dudást”. Az nem véletlen, hogy Zagyva László kiváló éremművész, alkatilag szinte predesztinált erre a területre. Érmein a kiváló portrék mellett bohócok, mitológiai állatfigurák, épületrészletek, és az otthonát, házát lécenként összehordó, kiszolgáltatott ember mindennapi küzdelme elevenedik meg. Számomra kisebb, élményekkel gazdagító kaland volt ennek az anyagnak a körbejárása egyrészt azért, mert gyermekkora óta jól ismerem az alkotót, másrészt azért is, mert ezekben a kisméretű remekekben a legközvetlenebb a művész, a legtöbbet árul el magáról. Számos köztéri alkotás, szobor, mellszobor, nagyméretű plakett szerzője. Valójában a meglévőnél sokkal több köztéri munkája is lehetne, mindez nem rajta múlott, hanem az élet, a szakma, a megrendelők által felkínált lehetőségeken. Már a pályája kezdetén fontos megrendeléshez jutott Marosvásárhelyen, az ottani új színházépület előtti térre négy kifejezően megmunkált, tömbszerű alakot mintázott. Sajnos ezek után hosszú ideig nem kapott újabb köztéri feladatot egészen a magyarországi áttelepüléséig, bár itt sem halmozták el lehetőségekkel. Jelenleg Nyíregyházán, Újfehértón, Beregszászon, Jékén, Vásárosnaményben és a Szatmár megyei Kőszegremetén valamint Szatmárnémetiben vannak köztéri alkotásai. Ha a fentiek mellett megemlítjük, hogy számos ötvösművészeti alkotást, ékszereket, dísztárgyakat, fémdomborításokat készített, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy az eltelt 45 év során ő is gazdag és változatos életművet hozott létre. Jelentős kiállítói, pedagógusi tevékenységet mondhat magának, számos csoportos kiállításon szerepelt, több szakmai díjat nyert, művésztelepek meghívottja és szervezője, a nyíregyházi művészeti szakközépiskola tanára, vezetője volt nyudíjaztatásáig. Beutazta Európát, volt alkotótáborban, Kínában és maga is szervezett, vezetett alkotótáborokat. A közelmúltban fedezte fel pont a kínai alkotótábor kapcsán a fában rejlő formai, felületi lehetőségeket, és ezzel a jól ismert, és könnyen azonosítható egyéni kifejezésmódját sikerült gazdagítania, színesítenie. Zagyva Lászlót a nyilvánvaló formai gazdagság, változatosság, játékosság mellett itt is a mondavilág alakjainak újrateremtése, egy új, harmadik évezredi, gyakran megmosolyogtató mitológia körvonalazása, megformálása foglalkoztatja. A szakmai, technikai igényesség mellett bölcsességről, humorérzékről tanúskodnak ezek a munkák. Egy kiváló művészházaspár tárlatát láthatja a nyíregyházi és marosvásárhelyi kiállítások után a szatmári közönség. Természetesen sem a sorrend, sem a három helyszín nem véletlenszerű, ahogyan minden átgondolt, gondosan felépített itt, a válogatástól az elrendezésig, a promóciós anyag megtervezéséig. Szatmárnémeti a kiindulópont, a forrás, Marosvásárhely a pályakezdés, az útkeresés, a művésszé érés városa, Nyíregyháza az életmű beérésének, kiteljesedésének helyszíne. A három tárlat sorrendje visszapörgeti ezt a folya72
