Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2015. tél (1. évfolyam, 1. szám)
Szépirodalom
Szabadságon vagyok. Kivettem. Ilyenkor, kérdez vissza kapásból, pedig tudja, hogy nem kéne. Mi van abban? Mondja a másik. Bemennek a nyári konyhába. Egy csomó kicsi ablakból kirakott nagy üvegfal választja le a tornácból. A házigazda nekiáll, hogy a kicsi ablakszemeket egyenként becsukdossa. Már amelyik nyitva áll, azt. Gondolom, Imre miatt jöttél, mondja Lajos, amikor végez és leül a kisasztalhoz a görbe lábú emberrel szemben. Tudod, hogy rokonom nekem, feleli. Hogyne tudnám. Ennyit még éppen tudok. De semmi mást nem, mondja a házigazda. Rágyújtanak. Én még ott tartottam, hogy elküldtétek a bányaiskolába, mondja a görbe lábú ember. A másik rábólint, hogy kifújja a füstöt. Elküldték, igen. És aztán? És aztán belekeveredett valamibe. Mibe? A másik megvonja a vállát. Én ennyit is csak ebből az egészből gondolok. Mert hát mégiscsak valamiért van ez, nem csak a semmiért. De mit mondott? Lajos vállat von. Nekem semmit. Nem olvastad a papírt? Olvasni éppen olvastam, feleli a görbe lábú. De azon semmi sincsen. Nohát ez a lényeg, mondja Lajos. Elment a bányaiskolába, azután helyette csak egy papír jött vissza. És neked mi közöd ehhez az egészhez, kérdezi a görbe lábú ember. Úgy értem, annak, hogy itthon vagy. A másik vállat von és elnyomja a csikket. Telefonálgattam. Mert semmit sem értettem. Azt hittem, félreértés. Hogy csak egy üres papír. Aztán azt a valamit, amit akarnak, ugye, ennyiből intézzük el. Ennyi meg elég is volt ahhoz, hogy szabadságoljanak. Beteget jelentsenek helyettem. Amikor jól vagyok. Azt is csak addig, ameddig kitalálják, hogy mi legyen velem. Amikor belenyomkodják a csikkeket a hamutartóba, Lajos körbekémlel a konyhában, az asztal lapja fölé hajol, és azt mondja majdnem súgva. Hazament? A görbe lábú ember idegesen rázza meg a fejét. Gondolhatod, mondja, Apja-anyja semmit se tud róla. Még csak azt se, hogy ebből ügy lett. Nem mondtad meg nekik? A görbe lábú ember megigazgatja a nyakkendőt. Addig az se jut eszébe, hogy most nem vette le. Hogy mondtam volna? Nem beszélhetek erről nekik. Se másnak. Tudja azt az elnök, hogy neked rokonod? Nem, mondja a görbe lábú, És szeretném lerendezni az egészet még azelőtt, hogy megtudja. A téeszben persze tudják. Oda küldték az ügyét tőletek. Gondolom az apja miatt. Hogy az ott van. De azok meg átküldték hozzánk. Vagyishát azt mondják, az elnök kérte be. Lajos rosszallóan csóválja a fejét. Én a helyedbe egyből kimennék a tanyára. Rendet raknék annak az Imre gyereknek a cókmókjai között. Tudom. De előbb még meg akarom tudni, amit lehet. Nem akarok szívbajt hozni az öregekre. Mikor lehet, hogy nincs is miért. A házigazda megrázza a fejét, Tudod, hogy olyan nincs, hogy nincs miért. A görbe lábú bólogat egy sort, azután nagyot sóhajt. Meg aztán, kezd bele, de abbahagyja. A másik vár, és aztán kihúzza magát. Nem örülnek neked mostanába, mi? A görbe lábú beharapja az alsó ajkát és megrázza a fejét. No, gondolhatod. Hallgathatom a papolásuk. Hogy kitől mit hallottak. Hogy leköptem a papot. Meg ilyeneket. Az öregjány száját aztán nem akarnám közelről hallani. Ameddig nem muszáj. Nem irigyellek, komám, mondja a házigazda. A görbe lábú már menni készül, amikor végül csak megkérdezi. És mire mentél a telefonálással? A másik int neki, hogy várjon és eltűnik a házban. Kitépett fecnivel jön vissza. A fecnin nagy kanyi rovásokkal odaírt telefonszám. Neked kell kiderítened, mondja. Kigurul az utcáról a főútra, és az elágazásban megáll. A tanácsházán csak az elnöknek van saját telefonja. Annak is a titkárnője szobájában. Majdnemhogy a tanácsháza kellős közepén. A város felé fordul, tovább lefelé a maradék szerpentinen. Elhajt a bánya előtt, 25
