Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2015. tél (1. évfolyam, 1. szám)
Szépirodalom
ANTAL BALÁZS A leszámolás Antal Balázs 1977-ben született Ózdon. Legutóbbi kötete: Kézikönyv határátlépéshez. Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 2011. Amikor kinevezik, a görbe lábú ember olyan szobát kap, amelyben világvevő is van. Az elnök azt mondja, az új helyén már ott várja az első feladata tanácstitkárként. Aznap jókedvű, hangosan köszön a titkárnőnek, akit látásból már ismer. A nevét nem érti elsőre bemutatkozáskor, de valamiért nem kérdez vissza. Benyit az új irodába, becsukja maga után az ajtót. Lerakja a kezéből a padlóra az aktatáskát, kibújik a kis szürke tavaszi kabátjából és felakasztja a falon hosszában futó lakozott deszkára csavarozott akasztóra, aztán megáll a csukott ajtó előtt. Kinyúl oldalra, felkattintja a kapcsolót. Ahogy a plafonventillátor lapátjai surrogni kezdenek, elmosolyodik. Megvárja, amíg a rotor vonalai elmosódnak a sebességtől és a kicsiny forgószél felkavarja az íróasztalon a papírokat. Az íróasztalán. Akkor a kapcsolót megint megkattintja és a szél akkor lassan elül. Felveszi a táskáját, odabiceg az asztalhoz és végignéz rajta. Lerakja a táskát az asztal mellé a padló mintás kőkockáira és rendbe rakja a szétfútt papírokat. Aztán az ablakhoz lép. Két ujjával összecsippenti a sűrű függönyt és elhúzza és kinéz a külső párkányon álló cserepes muskátlik fölött. Visszaengedi a függönyt, elbiceg a két épület közötti keskeny, árnyékos bejáróra néző másik ablakhoz. Az nyitva van, a szél időnként felpúpozza a firhangot. Az íróasztal mögül az óriási cserépből valami fás szárú növény levelei meg ágai bólogatnak be az asztal lapja fölé. A titkárnő gondozza, akinek a biciklizéstől olyan jó erős a bokája, hogy arra a görbe lábú már korábban is felfigyelt. Csak akkor még csak messziről. A világvevő másnak talán karnyújtásra lenne az asztaltól ültében, de neki oda kell közelebb gurítania a kicsi kerekeken a párnázott forgószéket. Ahhoz előbb át kell a szék másik oldalára raknia a táskáját. A görbe lábú ember leveszi és a szék támlájára teríti a zakóját, azután leül a doboz mellé és végigsimít rajta. Nézi, nézi az ujjai nyomát a hideg felületen, végül felcsavarja a kapcsolót és hangot ad rá. Előbb csak serceg, de aztán addig tekeri, amíg meg nem találja Münchent. Hallgatja, hallgatja egy darabig a karattyolást, azután tovább keres, míg végre ismerős hangokat nem hall. Akkor hátradől a székén és ideoda forgatja meg ringatja magát a hírek alatt, utána meg odahajol a dobozhoz és lekapcsolja, és aztán visszatornász-16
