Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2015. tél (1. évfolyam, 1. szám)
Évforduló: Jászi Oszkárról Nagykárolyban
nem is vállalkozom, csupán néhány jellemző levelet emelnék ki, amelyek Litván György 1990-ben megjelent válogatásában és Károlyi kiadott levelezésében találhatók. Nagyon jellemző akkori felfogására emigrációja negyedik hónapjában, 1919. augusztus 30-án itthon maradt régi barátjához, Braun Róberthez írt levele, amelynek lényegi részét idézem. „A vadul rohanó események persze egy időre összes dolgainkat felborították. De a fehér őrület sem tarthat tovább, mint a vörös. Amennyire csak lehet, a Társadalomtudományi Társaságot és a Huszadik Századot tartsátok össze! Ez ránk nézve az egyedüli fix pont a vörös-fehér chaoszban. A jövőben még sokkal inkább az lesz, mert a régi pártkeretek hasznavehetedenekké váltak — legalább is gondolkodó s önmagukat megbecsülő emberek számára. A reakcióval ép oly energikusan fel kell venni majd a harcot, mint a marxista talmudistákéval s általában a ghettó szellem minden megnyilvánulásával. Mert nem igaz, hogy a hiba Leninben volt. A hiba Marx-ban volt s a Marx igazi tanítványai nem a parlamenti szocialisták, hanem a bolsevisták. A puccs, a terror, az amoralizmus, a gyűlölködés, a mechanikai fatalizmus, a piactalan raktárgazdaság, a versenytelenül szétosztott futter porció: mindez s a többi ideológiai kincs marxi tanítás. Sok lelki gyötrelem és aggodalom közepette ellenszerként többet tanultam e négy hónap alatt, mint az utolsó öt évben. Egész kétségtelen előttem, hogy a fiziokraták, Smith- Carey-Dühring-George-Oppenheimer irányában van minden komoly gazdasági és politikai tudomány és gyakorlat ütja.” Ez a levél tömören összefoglaljajászi 1919-ben kiforrott nézeteit, amelyekhez haláláig ragaszkodott. Elsősorban azt, hogy mereven elutasítja mind a bolsevizmust, mind a magyarországi ellenforradalmi rendszert. Továbbá meggyőződését, hogy a szociáldemokrata pártokat megbénítja az ellentmondás, miszerint elméletben ragaszkodnak a marxizmushoz, míg gyakorlatuk ettől eltér, s ez alátámasztja ellenfeleik kritikáját. Megvonja saját ideológiája kereteit, amelyben sok van a szocializmusból is, de nem elsősorban marxi értelemben. Végül látjuk e levélből, hogy évekig bízott az ellenforradalmi rendszer rövidéletűségében, s fő céljának e rendszer összeomlásának meggyorsítását tartotta, bármi eszközzel. Következzen egy részlet a Csehországban tartózkodó Károlyi Mihályhoz írott sok levele egyikéből: kelt 1920. május ötödikén, az után, hogy Kunfi Zsigmond felkereste Prágában Károlyit. „Kunfi közlései alapján az emigráció megszervezését kilátástalannak tartom. És ez nagy baj. Nemcsak politikai szempontból, de főleg azért, mivel nagy erkölcsi kötelességmulasztás, meg nem tenni mindent, ami a rettenetes hazai kálváriát enyhíthetné. Nincs hét, hogy hazulról ne sürgetnék az emigráció megszervezését. Komoly, higgadt és mérsékelt emberek ítélete szerint egy jól megszervezett emigráció rendkívül meggyorsíthatná a honi bomlási folyamatot. Mi azonban nem teszünk semmit, a dogmákba, utópiákba vagy csoporttorzsalkodásokba elmerülten. A külföld felvilágosítása teljesen tökéleden...” „Az emigráció tehát megfeneklett, mégpedig a következő okokból: A jobboldali szocik, Peidl és Weltner nem akarnak megmozdulni, mert állítólag Pesten maradt családtagjaikat féltik. Garamit nehéz volna lenyelni, de még ha mi vállalnók is, valószínű, hogy ő nem vállalna minket, elsősorban Téged. (Az ő perspektívája ma is a Vázsonyi V. terézvárosi szemüvegén át nyílik.) 99
