Diaconescu, Marius (szerk.): Nobilimea romanească din Transilvania (Satu Mare, 1997)

Tóth István György: A kisnemesség szerepe és társadalomképe a 18. században

császár gyakran szinte sorozatban írta alá a nemesleveleket. Sok vitéz végvári katonát jutalmazott ily módon a mindig pénzszűkében lévő udvar, de - ha ezt azután az utódok építő emlékezete, a családi hagyomány másként tartotta is számon - a 17. századi tömeges megnemesítések során a kiváltságos rétegbe bekerültek nagy része nem levágott török fejekért, hanem a földesurának, majd a királyi adminisztrációnak lefizetett csengő aranyakért jutott nemeslevélhez2 *. A földesurak meghatározott és a gazdagabb jobbágyok számára korántsem megfizethetetlen tarifa, általában 500 forint körül mozgó összeg fejében elengedték a jobbágyot a jobbágyi szolgálatból (manumissio), és segítettek kijárni számára Bécsben a nemeslevelet. Ezek a nemeslevelek, latin nevükön armálisok azonban - ellentétben a korábbi századok nemesítéseivel - birtokadománnyal már nem jártak, azaz az új nemes szép címerrel, presztízst biztosító nemesi címmel - valamint tegyük hozzá, komoly gazdasági előnyöket nyújtó adó- és vámmentességgel - rendelkezett, birtoka, jobbágya azonban nem volt'.

Emiatt a jogilag egységes köznemesség két, meglehetősen élesen elkülönülő rétegre, a birtokos köznemességre és a kisnemességre oszlott, a két réteg között a 18. században a határt a jobbágytartás kritériuma és/vagy legalább 100 hold birtok jelentette. Ez a különbség, amelyet a történetírás véleményem szerint nem hangsúlyoz eléggé, minden kortárs számára magától értetődő volt. 1728-ban egy nemességvizsgálat alkalmával két öreg kisnemes a nemesi címek vizsgálatára kiküldött vármegyei bizottság előtt tett vallomást arról, hogy egy, a nemeslevelét a háborús időkben elvesztett család nemesi címéhez kétség sem fér. A Bozóki család tagjai, vallotta a két tanú, mindenkor "valóságos igaz nemes emberek voltak", sőt mi több, tették hozzá, nemcsak "közönséges nemesek", hanem "igazi úriemberek". A korabeli kisnemesi mentalitásra igen jellemző tanúvallomásból az is kitűnt, hogy miért nem közönséges nemesek, hanem valóságos úriemberek voltak a Bozókiak: ők ugyanis nemcsak birtokokat, de jobbágyokat is bírtak4.

2 Tóth István György. Jobbágyok, hajdúk, deákok. Bp. 1992. 76-116.

Benda Gyula: Egy Zala megy ei köznemesi gazdaság és család a XVIII, szazad közepén. Agrártörténeti Szemle XXVI ( 1984) 1 -84. Benda Gyula: Zala megyei nemesek életviszonyai a XVIII, században. In: Történeti antropológia. Bp. 1984. 313-324. Wellmann Imre: Az udvari ember. In Magyar művelődéstörténet IV. Bp. 1941. 281-306. Igen alapos helyi kutatás: Maksay Ferenc: Parasztnemesi gazdálkodás Szentgálon (1700-1848).

Agrártörténeti Szemle 1973.

4 Vas megye Levéltára, Szombáthelyi IV/5. Inquisitio nobilium Fasc. 1. No.60. Hasonló eset ugyanott: Fasc. 2 No. 85. Minden összeírásnál jobban jelemzi a kisnemesség rétegzettságét egy meszleni nemes vallomása. Simon Pál uram azért kérte el a levelét a nagybátyjától, mert

220