Kiss Imola - Szőcs Péter Levente (szerk.): Arhitectura religioasă medievală din Transilvania (Satu Mare, 1999)
Buzás Gergely: A kései Mátyás-kor királyi építkezései és a későgótikus építészet stílusáramlatai Magyarországon
147 pedig e bővítés érdekében bontotta meg a városfalakat is. A félbehagyott részről Heltai Gáspár is megemlékezett 1575-ben, amikor az még állhatott. Ő “oszlopokon való kápolnát” említ a “nagy oltár felett” E megfogalmazás egyértelművé teszi, hogy a félbehagyott épületrész a bazilika teljes új főszentélye volt. Az építkezések datálását néhány okleveles adat segíti: Nagylucsei Orbán kincstartó 1483-ban a templomfedés ólomlemezeiért 850 aranyforintot fizet ki. Sajnos ezt az adatot nem használhatjuk fel az építési szervezet beazonosítására: a budai Cisterna Regia-ra vonatkozó hasonló forrás6" bizonyítja ugyanis, hogy a kincstár bizonyos speciális esetekben - mindkét ügyben ólombeszerzésről volt szó - olyan épitkezések finanszírozásában is szerepet vállalt, amelynek irányítását nem ő intézte. A fehérvári bazilika új tetőzetének készítése feltehetően a főhaj óboltozat építésével függött össze: az új fedés nyilván a régi boltozat bontása, valamint a pillérek és gádorfalak átépítése után, és az új boltozat építése előtt készülhetett, a tetőszerkezet felépítése ugyanis szükségszerűen mindig megelőzte a boltozat építését. 1485-ben VIII. Ince pápa búcsút engedélyezett a bazilikának, hogy ezzel is támogassa Mátyás síremlékének építését. E dátum tehát az új szentély építésének kezdetét jelölheti.* 61 A bazilika régészeti feltárásai és kőfaragványtöredékei jól értelmezhetővé teszik a források szövegeit. A főhajópilléreket a Károly Róbert-kori boltozat építése után átalakították, a hatalmas, 16 m-es fesztávot 2-2 m-es behúzott támpillérekkel leszűkítve építették meg az új hajóboltozatot. A pillérbővítések fennmaradt lábazatai különös, archaikus formákat mutatnak, amit alighanem az indokol, hogy összhangba kívánták hozni őket a pillérek többi részén meghagyott Anjou-kori lábazattal. Az újonnan létrejött főhajótér sajátos pillérformáival leginkább a passaui St. Salvator templom 1479-ben megkezdett kórusának támasz rendszerével hozható összefüggésbe.62 A templom Szt. István-kori apszisa mögött előkerültek a Mátyás kori szentély alapfalai is. Az északi részen feltárt bonyolult alapfalrendszer megengedi azt a feltételezést, hogy a főhajó támaszrendszerét eredetileg kelet felé folytatni akarták, ám az alapozások részleges elkészülte után szakítottak ezzel a tervvel és egy sokkal nagyobb szabású, új, körüljárás csarnokszentélyt építettek fel. Ennek az új szentélynek lenyűgözők a méretei: 38 m széles és 48 m hosszú volt. Alaprajza a 12 szög 7 oldalára van szerkesztve, behúzott támpillérei közé kápolnákat illesztettek. Az axiskápolna a többinél hosszabb volt, lapos poligonnal záródott. E kápolna már áttörte a városfalat is. A szentély belső terét három hatalmas pillér tagolta, a középső a főoltár mögött, az épület tengelyében állt. A szentély alaprajzi rendszere valójában felnagyított mása a salzburgi egykori 6(1 Lásd a 13. jegyzetet. 61 MAROSI 1972. 62 NUßBAUM 1985. 266.
