Banner Zoltán: Erdős I. Pál (Satu Mare, 2002)
III.
III. „Mit írjunk Párizsról, a szépségről, a művészetről, a divatról, Párizsról, a világ központjáról? Tavaly ilyenkor 1938-ban az esti fényben úgy ragyogott, mint egy csillag a sötétség egén. Ma esti fényben nem létezik, elmerül a sötétség mélyében... A Place de Clichyn nem tülekednek az autók százai, a Cotton Club négerei nem dzsiggéinek éjjeli világításban, jó kedvben és gondtalanságban az aszfalton. (...) a négerek fülsiketítő hangja helyett a légi veszélyt jelentő sziréna ontja félelmetes hangját. Párizs felett német bombavetők közelednek. Az ellenség. Ilyenkor némán dideregnek a műemlékek a homokzsákok alatt s Mona Lisa a Louvre-ban szorosabban fogja a selyemredőket a válla körül s Michelangelo Rabszolgája némán, hangtalanul tűri a veszélyt s kőszívében nagyot dobban a félelem. Szorongva alusznak a párizsi háztetők. Sötétek a műtermek. A Montparnasse és a Montmartre hatalmas karjait óvón borítja művészei felé. Az anyák nem alusznak. Csend van. A zaj városa félelmetesen zajtalan. Az Invalidusban a császár kardjához kap, a szétrongyolt zászlók megremegnek, a dobok peregni kezdenek. S a halott Augeron és Massena ajkairól felcsuklik a Marseillaise. A haza veszélyben. A szabadság, a gondolat veszélyben. A civilizáció, a szép, a jó veszélyben. Az ember veszélyben. A város sötét, csak a fényszórók ragyogtatnak meg a messzeségben egy repülőgépet s rajta egy horogkeresztet.“ Utolsó párizsi tudósítását - amit a Szamosnak küldött — mintha már önmagának küldené; az árnyék, amit 1939-ben a francia főváros, a művészetek Mekkája fölött érzékel, a következő években rázúdul életére, s amikor a lebombázott 23
