Banner Zoltán: Erdős I. Pál (Satu Mare, 2002)

II.

Nagy István, Szolnay Sándor és főleg Nagy Imre az erdélyi írók arcképsorozataival igyekszik még személyesebbé avatni műveik hatását. (Zsögödi Nagy Imre 1937^42 között negyvenkét tusrajzot készített a helikoni írók és költők vonásairól.)

Művészi pályájának 1944-ben véget ért első korszakát mégsem a felszín, tehát a tehetsége kibontakozását kísérő publicitás és a kétségtelenül megérdemelt siker vonatkozásában kell lezárnunk, hanem azoknak a szakmai ismereteknek a felhalmozódását érzékelve, jelezve, amelyeket a borzalmak legmélyebb bugyrából felbukkanva merőben más minőségek érvényesítésében, egy közép-európai jelentőségű grafikai életmű ki érlelésében hasznosított.

A huszas évek amerikai plakátjainak az expresszivitása, a nagybányai mesterek korrektúrája, a Molnár C. Pál és saját párizsi, olaszországi élményeinek a közvetítésével feldolgozott reneszánsz-neoklasszicista tanulságok s nem utolsósorban a közelítő barna árnyék a harmincas évek csodagyerekének a könnyű kezű vonalait fokozatosan telítik, vitalizálják az örök emberi értékek (a szeretet, a barátság, a becsület, a szépség) és az örök emberi magatartásformák (az öröm, a bánat, az áhítat, a tiltakozás, a félelem) iránti érzékenységgel; konkrét és eszményi arcképeiben pedig (önarcképeit is beszámítva) már ráébred a formai redukció gondolati felszabadító lehetőségeire.

*

22