Banner Zoltán: Erdős I. Pál (Satu Mare, 2002)

II.

(és mindig klasszikus zene mellett alkotott). Előbb írásaikat illusztrálja a Film, Színház, Irodalomban (Egyed Zoltán lapja), az Ünnepben (Bethlen Margit lapja), s a már említett Délibábban, majd egyrészt a szerkesztői megbízás, másrészt a személyes vonzalom az írói műhelyekbe is elvezeti - így születnek meg harmadik grafikai albumának, a Ceruzával a toll mestereinél portréi. Herczeg Ferenc, Móricz Zsigmond, Csathó Kálmán, Babits Mihály, Zilahy Lajos, Szabó Dezső, Ignácz Rózsa, Kodolányi János, Bókay János és Veres Péter arcképeihez maga Ignácz Rózsa ír előszót: „Hordozza-e vajon a művész és az író arca a mögötte lakó szellemet? Kifejezi-e a művelt koponya külső formája az őt uraló lélek karakterét? Az irodalomtörténet ismer zseniket nevetségesen semmitmondó arccal, ismerünk kis koponyájú, bárdolatlan argó tudósokat, s vannak viszont titánarcú, úgynevezett művészfejű, jól rajzolható senkik. Egyszerű a dolga a rajzolónak, ha könnyen felismerhető arcmásolásra törekszik s százszorosán nehéz, ha a műveikből jól ismert írók, művészek lelki arcát keresi a sokszor nehezen rajzolható arcokon.

Erdős I. Pál íróarckép sorozata azért érdemes munka, mert megtudta örökíteni egy-két vonásban a nagybeteg Babits földöntúli szomorúságát;

Tamási jól ismert arcképébe belevitte a népapostol céltudatát (koponya konstruálása figyelemre méltó); Móricz Zsigmond arcképébe pedig a magyar fajta törhetetlen erejét rajzolta bele. De jellegzetes és sikerült többi arcképe is. Jó érzéssel teheti ezt az albumot mindenki kedves írói könyvei mellé, mert ha fellapozza, az íróarcok szólni fognak hozzá azok szellemében és még nagyobb megismeréshez segítik.

Budapest, 1941. április.“

Szinte valamennyi találkozásról őrzött egy történetet, volt olyan, amit meg is írt, például azt, amikor „Móricz Zsigmondot rajzoltam“.19 De amit Babits Mihály utolsó portréjáról írt, az maga is irodalom:

„1941 nyarán a bizonytalan béke melegét élveztem Budapesten, s nem is sejtettem jövőm későbbi sötét fordulatát. Akkor indultam el tulajdonképpen a pályán, s minden alkalmat kihasználtam, hogy hivatásomnak élhessek, éjjel-nappal portréztam, rajzoltam és festettem; a megszállott dühével dolgoztam, mintha sejtettem volna, hogy az alkotás percei számomra meg vannak számlálva.

Mondom, nyár volt, nyár utója, a hidak még nem is álmodtak szörnyű halálukról, pompás volt a város a nap tüzében. A Film, Színház, Irodalom redakciójában, ahol illusztrátorként dolgoztam, nagy munka folyt. Pár nappal azelőtt rajzoltam le Zilahy Lajost, még jól emlékeztem bohém fejére, amikor új megbízást kaptam: Babitsot, a beteg költő fejedelmet kell a lap számára lerajzolnom. Ereztem, hogy kárminvörösrc változik arcom a

19