Diaconescu, Marius (szerk.): Mediaevalia Transilvanica 1999 (3. évfolyam, 1-2. szám)
Instituţii
82 Engel Pál 5. A királyi emberek kiválasztása 1398. február 20-án Zsigmond Budáról írásbeli parancsot küldött a bácsi káptalannak. Értesítette benne, hogy a hűtlenségbe esett és ezért jószágvesztésre ítélt Atyai Szár János összes birtokát egykor Kükéi Somrákosnak adta, most azonban, hogy Kükéi örökös nélkül meghalt, a birtokok visszaszólltak rá, ő pedig örök jogon Maróti János macsói bánnak adományozta őket. Utasította a káptalant, hogy a levélben megnevezett királyi emberek egyikével szálljon ki a helyszínre, ott a királyi ember végezze el Maróti bevezetését a birtokba, majd az ügy lefolyásáról a káptalan írásban tegyen neki jelentést. A parancs az alábbi nyolc személyt nevezte meg lehetséges királyi emberként: Bélái Miklós fia János, Bodonyi Domokos vagy Miklós, Házasfalvi Sisa Gergely (a parancsban helytelenül: Gregorius de Sasa), Csíki Márk vagy György, Pestenyei Mihály, Szentmiklósi Gál. Az iktatást végül, mint a káptalan március 25-én kelt okleveléből kitűnik, a negyedikként megjelölt Házasfalvi hajtotta végre66. Az oklevél, akárcsak a hozzá hasonlók ezrei, valóságos rejtély elé állítja a történészt, és aligha véletlen, hogy a megoldásra még senki sem tett kísérletet. A megnevezett nyolc személyt vizsgálva kitűnik ugyanis, hogy a kancellária meglepően pontos információkkal rendelkezett az ügyről. Mint látni fogjuk, a kijelölt személyek közül hat biztosan életben volt ebben az időben, csakugyan mind valkói nemesek voltak, sőt a topográfia nyomozása során még az is kiderül, hogy mind a megye ama részében laktak, ahol az iktatandó birtokok elterültek, némelyek éppenséggel a közvetlen szomszédságban. A rejtély mármost a következő: Honnan tudta a királyi kancellária Budán ennyire döbbenetes pontossággal, hogy kik alkalmasak egy birtokba iktatás elvégzésére a távoli Valkó megyében, az ország déli határán? Megoldásként első látásra bizonyára az a gondolat merül fel bennünk, hogy kellett léteznie valamiféle központi nyilvántartásnak az egyes megyékben mozgósítható nemesekről. Persze, ha volt ilyen, nagyon pontosnak, részletesnek és naprakésznek kellett lennie, mert mint láttuk, még arra is módot adott, hogy a néhányszáz valkói nemes közül csupa közelben lakót lehessen kijelölni a feladatra. Tovább töprengve belátjuk, hogy egy effajta nyilvántartás létrehozása és gondozása alighanem még egy újkori államhivatalt is túl nehéz feladat elé állított volna, nemhogy egy 14. századi kancelláriát. Aztán mihamar belátjuk azt is, hogy az egész ötletet mindenestül el kell vetnünk. Végtére a kancellária nemcsak Budán vagy Visegrádon, hanem bárhol, akár külföldön is képes volt egy ilyen parancslevelet kiállítani. 1389. november 12-én például Zsigmond "Rácországból", Nekudim vár közelében levő táborából utasította a boszniai káptalant, hogy Kórógyi Istvánt iktassa be a Valkó megyei Németibe és tartozékaiba. A levelet a titkos kancellária állította ki, és a körülmények ellenére képes volt öt olyan királyi 66 Dl. 8301. A káptalani oklevél kivonata: Zsigmondkori oklevéltár, összeállitotta Mályusz Elemér, 1- 11, Budapest, 1952-1958 (alább: Zs.), I., 5226 sz.
