Diaconescu, Marius (szerk.): Mediaevalia Transilvanica 1999 (3. évfolyam, 1-2. szám)
Instituţii
Királyi emberek Valkó megyében 83 embert ajánlani, akik a megye megfelelő részéből származtak, éppen onnan, Eszék vidékéről, ahol Németi feküdt67. Királyi emberek központi nyilvántartását eleve nem igen tudjuk elképzelni; azt azonban végképp nem, hogy ezt az uralkodó a hadjárataira is magával hurcoltatta; éspedig pusztán azért, hogy bármely pillanatban képes legyen megfelelő iktatóparancsot íratni. Végtére, ha csakugyan létezett volna ilyen kartoték, elég lett volna hadjáratkor csupán az adománylevelet kiállítani, a beiktatás elrendelésével pedig várhattak volna, amíg az uralkodó hazaérkezik. Ámde sohasem tettek így. Bárhol tartózkodott is a király, az adománylevelet és az iktatóparancsot legtöbbször - az idézett szerbiai példában is - ugyanaznap állították ki. Soha és sehol nem okozott tehát gondot sem a nagy, sem a titkos kancelláriának, hogy bármely feladatra, amely adódott, bármikor a megfelelő királyi embereket jelölje ki. Minderre csak egyetlen lehetséges magyarázat létezik: az, hogy a királyi embereket maga a kérelmező nevezte meg, vagyis az a személy (ill. jogi képviselője), akinek érdekében az illető parancs levelet kiállították. Ez nem sejtés, hanem bizonyosság, a problémának ugyanis nem képzelhető el semmiféle más megoldása. A tétel tehát, evidencia lévén, nem szorul bizonyításra. Mégis megemlítem, hogy éppen Valkó megyéből találunk rá azért írásos bizonyítékot is. A Zay család levéltárában, ahol nagyon sok olyasmi őrződött meg, amit máshol kidobtak, van egy fogalmazvány, amelyet Szentpéteri László deák, a későbbi rendi kincstartó vetett papírra valamikor 1474 és 1478 között68. Ebben rokona, Récsényi Surányi János több rendbeli hatalmaskodását foglalta össze, pontosan azon a módon és formában, ahogyan vizsgálati parancsokban volt szokás. A tényállás kifejtését befejezvén a lap aljára a következőket írta még: ho(mines) r(egii) Sebastianus aut Gregorius de Wassad, Ladislaus Madaraz de Cherygh, Stephanus de Bathya, Symon de Cherygh, Georgius Rwchy. Evocat Bozna, inquirat Kew, inquisitoria comiti de Walko. Mindenki, aki valamennyire is jártas az oklevéltanban, azonnal észreveszi, hogy az irat nem más, mint három hasonló tartalmú királyi (vagy országbírói) vizsgálati parancs közös fogalmazványa. Szentpéteri nyilván a maga vagy az ügyvédje számára készítette, hogy a kancelláriával ennek alapján kiállíttassa az ebben az időben szokásos számú, azaz három parancslevelet. Kiderül, hogy az ügyfél maga választotta ki nemcsak az eljáró intézményeket, hanem még azok szerepkörét is. Szentpéteri, mint látjuk, úgy "intézkedett", hogy a két egyszerű vizsgálatot az illetékes megye és a kői káptalan tartsa meg, ama harmadikat pedig, amely az ellenfél megidézését is magába foglalja, a boszniai káptalan foganatosítsa. Számunkra azonban ezúttal ennél is érdekesebb, hogy - amint feltételeztük - Szentpéteri maga választotta ki a királyi embereket. Ha ez így volt, akkor abból az következik, hogy a királyi embereknek olyanoknak kellett lenniük, akik így vagy úgy közel álltak az érdekelt félhez. Leggyakrabban bizonyára (vagy talán csak remélhetően) azért kerültek a listájára, 67 Dl. 7530. 68 DF 265 729.
