Szőcs Péter Levente (szerk.): Complexul Memorial Ady Endre. Ghid (Satu Mare, 2020)

Mă duc acasă în satul meu - Séta bölcső-helyem körül - Din ier pănă ocean - Az értől az óceánig

MĂ DUC ACASĂ ÎN SATUL MEU

SÉTA BÖLCSŐ-HELYEM KÖRÜL

Severii ochi nici nu-i clipesc, Dar sat, cu-atâta dor firesc, Pe-un lainic n-a mai aşteptat. Năvod de taină mi-a ţesut,

Iar dacă lutul i-1 sărut îmi iartă tot ce am greşit. Risipitor, eretic, eu,

Dar colo-s aşteptat mereu, M-aşteaptă satul şi-i sunt drag. Parcă m-ar revedea-n suman, Nu-n strai tocit de orăşan, Surâde, îmi surâde lin.

Apoi îmi zice: „Fătul meu, Alină-te la pieptul meu,

La vatra cea din moşi-strămoşi.” M-alină, mă sărută, blând,

Şi m-or cuprinde, iar, pe rând, Eresuri, datini, vrăji săteşti - Ca un copil bătut de mamă, Plâns şi trudit peste măsură,

Aşa voi adormi pe veci. (Traducere de Costa Cărei)

DIN IER PÂNĂ-N OCEAN

Din Ier Ierul, un şanţ somnoros Sălaş de nămol şi trestii bălane. Crasna, Someşul, Tisa şi Dunărea îi poartă spumele până-n oceane

Cerul de s-ar prăbuşi peste mine, Mii de soboli zăgazuri să-mi sape, Să-mi lege sângele mii de blesteme: Tot voi ajunge la Marile Ape.

Vreu. Cutezanţă-ndărătnică, tristă; Vreau, căci în lume e miraculos Când cineva porneşte din Ier, şi Răzbate-ntr-al mărilor colos. (traducere, Corneliu Bala)

Ez itt a Bence, látod-e,

Szelíd, széles domb s méla lanka, Tán klastrom állt itt egykoron, Bence-nap éjén köd-torony Fehérük s kong süllyedt harangja. Ez itt az Ér, a mi folyónk,

Ős dicsőségű Kraszna-árok.

Most száraz, szomorú, repedt. Asszonyom, tépjek-e neked Medréből egy-két holt virágot?

Ez itt a Kótó, volt falu,

Elsüllyedt vagy turk horda dúlta, Csupa legendák és jelek.

Itt akartam járni veled És most gyerünk be a falunkba. Ez itt falu, az én falum,

Innen jöttem és ide térek. Mindszentnek hívják hasztalan, Mert minden gonosz rajta van,

S itt, jaj, átkos, fojtó az élet.

Ez itt pedig magam vagyok,

Régi tüzek fekete üszke S fölöttünk végzet-szél fütyöl, Szaladj tőlem, átkozz, gyűlölj, Avagy légy rám ujjongva büszke.

AZ ÉRTŐL AZ ÓCEÁNIG

Az Ér nagy, álmos, furcsa árok, Pocsolyás víz, sás, káka lakják.

De Kraszna, Szamos, Tisza, Duna Óceánig hordják a habját.

S ha rám dől a szittya magasság, Ha száz átok fogja a vérem,

Ha gátat túr föl ezer vakond,

Az Óceánt mégis elérem.

Akarom, mert ez bús merészség, Akarom, mert világ csodája: Valaki az Értől indul el S befut a szent, nagy Óceánba.

16