Porumbăcean, Claudiu et al. (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări. Seria istorie-etnografie-artă 29/2. (2013)
Istoria culturii
egyébként méltán elhíresült költemény befejezésében: Kereskényi Sándor S milyen szín is vagyok Hogyha kék-zöld vagyok Szobámban megfagyok Sárgítnak a nagyok. Elmennénk elmennék Szarvas-űző messze Csöngettyű fehérnek Varjú-ház ereszre A Kékségek tája a végtelen szentség kozmoszba vesző birodalma, amely a női princípium megdicsőülésének színteréül szolgál. Már-már posztmodernül feminista manifesztumnak is tekinthető ez a versbefejezés, amely profanizáló jellegével a szépet és a szentet az erodkus sőt a szexuális szférában kapcsolja össze - az agorafóbiás, magányos, de karriervágyó férfi képzeletében. Amelyből persze nem hiányozhat a nemzeti történelem szent helyei, illetve eseményei után való kifejezett sóvárgás, vágyakozás sem. Az emberi vágyak határolt, korlátozott jellegét, és általában az emberi lét alantas szűkösségét, alpári nyomorúságát mutatja meg a Sánta Vénusz című költemény. Fény volt ő is, de eljutott az árnyig. Kölyök-vággyal meglestem sánta Sárit. Komisz legények döntötték a sárba, mert könnyen hull, kit elhagyott lába. A teste térdig tékozló tökély volt, a nyakára röppent néhány fura-kék folt, részeg fogaknak vaksi vétek-várj a, és nem volt csősz, hogy onnan fölzavarja. S egy boros férfi, mint múltunk törökje, ma Sárin mankót s szenteket tör össze, mint barbár, ki a falhoz szobrot lódít, egy sánta Vénuszt, fordított milóit. Az ocsmányság imperializmusa ellen nem védekezhet a nyomorúságos testbe rejtett megszentelő szépség, s ez a kiszolgáltatottság azt sugallja a költő számára, hogy a magasrendű értékek túlélésére kevés az esély, s ezek az esélyek is már-már befolyásolhatatlanul társadalmi helyzetek függvényei, alávetve a véletlenszerűség törvényének. Kitetszik az is, hogy Páskándi számára a szép és a szent elválaszthatatlanok, s az előbbi alá van rendelve az utóbbinak. (Ráadásul a fizikai és a metafizikai princípiumok között állandó őrlő feszültség van.) S keresgélni kezdtem — magasban Felnyúltam érte, mint egy légyért Elkaptam — zümmögött Isten? Nem Isten? A lélek érte föntjárt Az ész csak hümmögött. Az Egy istent kiástam szerint tehát nincs igazi egyensúly fizikai és metafizikai létmód között — míg a fizikai meghatározni látszik a metafizikait, mégis az utóbbi transzcendentális beavatkozásának égisze alatt élünk, választásainkban kényszerű tehetetlenségtől meghatározottakként. Ennek a különös állapotnak a megjelenítése Páskándi egyik leghíresebb költeménye, A% Örömrontó Angyal. Én, Örömrontó Angyal élet és halál forrásából itatom lebegésem Én senkit meg nem ölök, tettem csak ennyi: az öröm szárnyában két toll közé Beengedek egy kis szomorkás, tar eget, beszabadítom a síró levegőt Minden lénynek Örömrontó Angyala vagyok én Mint ahogy te önmagadnak Örömrontó Angyal vagy Ember A „metafizikai nyugtalanság” (Pomogáts Béla) eme nagy verse a mindenség, a történelem, az ember, a lélek lehetséges harmóniájáért áll ki — eleve reménytelenül. Az antik mítoszt felelevenítő drámai monológban megjelem'tődik a rend princípiuma - a 20. századi haláltáborok irgalmat nem ismerő kegyetlenségével. Vajon mi tette az embert következetesen önpusztítóvá? Páskándi Géza 234 Megállnák megállnék A Kékségek táján S lennék pici rúzsfolt Szűzmária száján
