Virag, Paula (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări. Seria istorie-etnografie-artă 27/2. (2011)
A. Istorie-cultură-artă
Kereskényi Sándor Béla szerint a „francia tapasztalat” csak ráerősített arra az „életérzésre”, amelybe Ady „beleszületett”. Az életmű megszületésének kultúrtörténeti környezete áttételesen meghatározta az egyidejű recepció feltételeit is. Németh G. Béla elsőként hívta fel a figyelmet arra, hogy Ady - ellentétben az irodalomtörténészek többségének közismert véleményével - nem a jövőnek, hanem a jelennek alkotott, azaz nagyon is tisztában volt kora olvasói elitjének az elvárásaival és igényeivel. „Ady-divatot maga a költő teremtett”- írja az irodalomtörténész, hangsúlyozván, hogy Ady volt az első olyan modem költőnk, aki „tudatosan választott elődöket magának”, és mind esztétikai, mind pedig politikai szempontból a legaktuálisabb kívánt lenni - odáig menően, hogy szövegeiben fokozatosan növelte a „lázongó költő”, a „marginális értelmiségi” és a „megkeseredett vátesz” szerepsajátosságaira utaló tematikus és stiláris jegyeket. Nem elégedett meg azzal, hogy ő a „tragikusan magyar”- olyan költő benyomását akarta kelteni, aki nem más, mint „a legutolsó magyar”. („Magamban látni omlóban a fajtám”- írja kétségbeesve a Margita élni akar című 1912-es verses regényében.) Ady egész poétikai szerepjátszásával azt sugallta, hogy a magyar költészet „utolsó megszólaltatója”, és az, ami utána jön, más - gyökértelenebb, hígabb, hiteltelenebb. Németh G. Béla szerint Ady nem feltalálta, hanem folytatta a „magyar sorsképlet” textualizálását, és ilyen értelemben jóval szorosabb módon kötődött a századvég mentalitástörténeti toposzaihoz és magyarságképéhez, mint azt egykori és mai méltatói feltételeznék. Ugyancsak Németh G. Béla mutatott rá, Ady sajátos attitűdjének életrajzi hátterére, összefüggésére a hagyományos nép- és nemzetmentői hivatástudattal. Kenyeres Zoltán Ady-könyve a tematikus eldöntetlenségek szaporításával igyekezett elkerülni a határozott állásfoglalást irányzati és korszakolási kérdésekben. Könyve szerint Ady nem volt irányzatos szimbolista, ám belső rokonság fűzte a parnassziánus költészet utáni francia lírai kezdeményezésekhez. Kenyeres a tematikus-biografikus jelentésalkotást deklaráltan a versszubjektum nyelvi konstituálódásának vizsgálatával kapcsolja össze. így a romantika kontinuitása mellett érvel - szerinte Ady arra törekedett, hogy megőrizze a versíró alany abszolút lírateremtő pozícióját.22 Egyébként - Kulcsár Szabó Ernőhöz és Szegedy-Maszák Mihályhoz hasonlóan-Kenyeres Zoltán is határozottan szembe megy az államszocialista Ady-kánonnal. Király István üdvtörténeti narrációjával egyértelműen szembeszögezi Ady önaffirmatív ars poeticáját, és az ebből következő tragikus retorika „explozív individualizmusát”. Ennyiben ráerősít Barta János és Tamás Attila érvelésmódjára. Azzal azonban már túl is lép rajtuk, hogy az Ady-költészet lírai diskurzusát szorosan hozzáköti nemcsak Juhász Gyula és Tóth Árpád, hanem Babits Mihály és Kosztolányi Dezső lírai retorikájához, és ezáltal Adyt közvetlenül megteszi az expresszionista-pacifista, sőt a filozofikus és vallásos József Attila költészettörténeti elődjének.23 Az Ady-kánon „összeolvasása” a legújabb európai líra-elemzés normarendszerével Az Ady-recepció mindig is kulcskérdése volt a 20. század magyar irodalmáról alkotott nézeteknek. Az elhúzódó és folytonosan újraéledő „Ady-pörök” mindig modern irodalmunk fejlődéstörténeti koncepcióját, sajátos értékfogalmait vizsgálták felül. Egyúttal szembeállították az esztétikai értékfogalomnak térségi, sajátosan magyar és kelet-európai vétetésű, valamint egyetemes, az európai esztétikai modernséghez kapcsolt jelentését. Aligha véletlen, hogy az elmúlt két évtizedben Szegedy-Maszák Mihály a francia24, Kulcsár Szabó Ernő pedig a német25 vonatkozású kötődéseit vizsgálta az Ady-lírának. Szegedy-Maszák a francia szimbolizmus Adyra gyakorolt hatását elemezte (főleg Pór Péter nyomán), és megállapította azt, hogy a költő Vér és arany (1906), illetve a Magunk szerelme (1907) című verseskötetei azok, amelyekben a legtisztábban érvényesül Baudelaire, Verlaine, valamint Mallarmé hatása. így ezek azok a kötetek, amelyek őt az európai irodalomtörténet modernista fejlődéssodrához leginkább hozzákapcsolják. Kulcsár Szabó Ernő viszont a Celan - és a Rilke-vonalat követte, feltüntetve azokat a pályafordulatokat és motívumokat, amelyek Adyt a kortárs német nyelvű költészethez közelítik. 22Kenyeres Zoltán: Ady Endre. Korona, Bp., 1998. 50. 23Uo. 65. 24Szegedy-Maszák Mihály: Konzervativizmus, modernség és népi mozgalom a magyar irodalomban. In: „Minta a szőnyegen”. Szépirodalmi, Bp., 1995. 157., 160-162. 25Kulcsár Szabó Ernő: A kettévált modernség nyomában. In: Beszédmód és horizont. Magvető, Bp., 1996. 31. 86
